Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Vakvezető kutyák szocializációja egy miskolci börtönben

2016. február 22.

fotó 1

Megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretetet, és azt, hogy a társadalomnak rájuk is szüksége van, hiszen munkájuk óriási segítség a látássérülteknek.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet kapcsolata 2012-ben kezdődött.

„Évente kettő vagy négy kutya kerül hozzánk, akik két-három hónapos koruktól tanulnak a fiatalkorú elítéltektől. Már tizenöt ebbel foglalkoztunk. Büszkék vagyunk arra, hogy segíthetünk a vakvezetők kiképzésében.”– mondta Joó László bv-ezredes, az intézet parancsnoka.

„Intézetünk lakói nehezen kommunikálnak, sokszor érzelmi és szociális készségeik hiányosak, miközben küzdenek a kirekesztés ellen is. Ezek az állatok azonban megmutatják nekik, hogy lehet őket is feltétel nélkül szeretni.” – folytatta a parancsnok.

Az előnevelés, azaz a szocializáció ideje alatt a kiskutyák az alapvető fegyelmet sajátítják el. Például megtanulnak láb mellett haladni, vagy azt, hogy más kutyák jelenlétében is szót fogadjanak és fegyelmezettek maradjanak. A négylábú tanulók általában 10 hónapot töltenek a kutyaoviban, de ahhoz, hogy ténylegesen vakvezető kutyává váljanak, még nagyon sok tanulás áll előttük.

fotó 2

Jelenleg évente mindössze 12-14 kutya kerül látássérültekhez, pedig ennél jóval több igény érkezik a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségéhez.

„Sokkal könnyebb és gyorsabb kutyával közlekedni az utcán, mint csak fehér bottal.  Teljesen a kutyára van hagyatkozva a vak ember, hiszen ő a szemünk, ő érzékeli az akadályokat. Sokszor csak később tudjuk meg, milyen veszélyes helyen jártunk.”– mondta Nagy Sándor, a szövetség elnöke.

 

Forrás: kutyabarat.hu