Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Látássérültként ügyeket intézni

2016. április 24.

A helyzet bonyolultságát jelzi, hogy az elhangzott tapasztalatok szerint, egyszerre két folyamat figyelhető meg.

Az egyik folyamat abból áll, hogy az ügyfeleket kiszolgáló helyeken dolgozók próbálnak alkalmazkodni a speciális igényekhez és hosszabb távra visszatekintve, könnyű megérezni a pozitív változásokat.

Ugyanakkor még mindig gyakori az is, hogy teljesen új ügyfélterekben is elfeledkeznek az érzékszervi fogyatékosokról és egyáltalán nem nyitottak a speciális szükségletű emberek igényei felé. Mivel nagyjából 1200 látássérült személy él a kerületben, ez egyben azt is jelenti, hogy ennyi embernek nem adatik meg az önálló ügyintézés lehetősége és kénytelen mások segítségét igényelni. Mindezt olyan hétköznapi dolgok esetén is, mint az ATM-használat, banki ügyintézések, gyógyszervásárlás, számlákkal kapcsolatos reklamációk vagy egy-egy szolgáltatás megrendelése. Amíg ezeket a társadalom többsége minden különösebb gond nélkül képes intézni, addig egy kerületi látássérült sokszor falakba ütközik. Ahol pedig egy fogyatékos csoport akadályokkal találkozik, ott valószínűleg más akadályoztatott csoportok helyzete sem sokkal jobb.

Mivel adódik egy-két üdítő kivétel is, előkerült egy javaslat, hogy fel kellene mérni a kerületi ügyfélterek látássérültként történő, önálló használatának a lehetőségeit. Így pontosan lehetne tudni, hogy hova érdemes bemenni és mely helyeket kell kerülni. Ez még sajnos mindig nem jelentene megoldást az élet minden területén, de érzékelhető segítséget jelentene a kerületi látássérültek számára.

20160405_11ker_pankaeloadasa

A klubnapon megjelent Szélesné Panka is, aki a VGYKE ügyfélszolgálatának a munkatársa. A VGYKE Ügyfélszolgálata teljes mértékben alkalmazkodik a látássérültek igényeihez, már csak azért is, mert a munkatársai többsége is látássérült.

Panka elmondta a megjelenteknek, hogy mi mindent tesz az Ügyfélszolgálat a látássérültekért. Mindenkit bátorított arra, hogy bármilyen problémával nyugodtan keresse meg az Ügyfélszolgálatot, ahol minden problémára készséges és kedves emberek igyekeznek optimális megoldást találni. Erre vonatkozóan hozott fel példákat is.

A klubnapot azzal zártuk, hogy az újbudai Lámpás Klub 2015 áprilisában alakult meg, így tulajdonképpen egy születésnapi klubnapon vettek részt a megjelentek. Szervezési okok miatt azonban a tényleges ünneplést májusra halasztottuk. A májusi klubdélutánra  sok-sok meglepetéssel készülünk, ahova mindenkit sok szeretettel invitáltunk.

Lenkai Viki