Megfelelő emberek a megfelelő helyen – jubilált a DATLE
Roicsik Lászlóné, az Egyesület elnöke bevezetőjében köszöntötte mindazokat, akik valamilyen módon segítették az DATLE munkáját az elmúlt években és napjainkban. Kiemelte Dabas Város Önkormányzatát, a Kossuth Művelődési Ház dolgozóit, a helyi vállalkozókat, családtagokat, segítőket, a társszervezetek képviselőit, a helyi szemorvosokat, valamint a Pálóczi-Horváth Szakképző Iskola tanárait és diákjait. Külön köszöntötte a Közösség Lámpásai kezdeményezés tagjait és képviselőit, akik azt a feladatot kapták, hogy új módszerekkel segítsenek közelebb hozni a fogyatékkal élőket a társadalom más csoportjaihoz.
Az elnök asszony kitért Erdélyi Lajosné Marika néni áldozatos munkájára, aki megalapozta a mai, professzionális keretek között működő egyesület létezését.
A bevezetőből kiderült, hogy a gyengénlátók helyi szervezete nem marad egyedül a mindennapok során. Ezt az összefogást példaértékűnek nevezte Kőszegi Zoltán, Dabas Város polgármestere is.
A városvezető kiemelte a közösségépítés jelentőségét, hiszen a modern kori társadalomban nagyon fontos az olyan csoportok létrehozása, amelyekre a társadalom kevésbé fókuszál. Elismerte a 20 éves munkát, a klub város életében betöltött szerepét. Köszönetet mondott az alapítóknak és ötletgazdáknak, valamint a tevékenységet napjainkban folytatóknak.
Megfelelő emberek kerültek a megfelelő helyre – összegezte mondanivalóját Kőszegi Zoltán.
Valentényi Rózsa, a dabasi Közösség Lámpása szintén köszöntötte Marika nénit, aki 1993-ban néhány sorstársával először kereste fel a térség látássérült tagjait és létrehozták az Együtt Könnyebb Klubot. Marika néni mind a névválasztással, mind fáradságos munkájával alapot adott annak a civil szerveződésnek, amely 20 éve összefogja, segíti a gyengénlátók életét. Mindemellett kitanulta a tojáshímzés művészetét, amellyel tovább öregbítette a város hírnevét. Munkásságáért díszpolgári címet kapott.
A rendezvény vendége volt Fodor Ágnes, a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének elnöke.
Az elnök asszony beszédében elmondta, hogy minden évben fantasztikus szeretettel és felkészülten várnak mindenkit itt Dabason. Reményét fejezte ki, hogy a tavaly beharangozott Közösség Lámpásai mozgalom vendég tagjai tanulnak a dabasi egyesülettől, megtapasztalják, hogy mennyire befogadó ez a város. Gratulált továbbá Valentényi Rózsának, aki kiemelkedő munkát végzett az elmúlt évben.
A résztvevők a beszédek után egy perces néma felállással emlékeztek elhunyt sorstársaikra.
Roicsik Lászlóné tolmácsolta Pálinkásné Balázs Tünde alpolgármester üzenetét és átnyújtotta ajándékát a vendégeknek. Az alpolgármester asszony egy CD lemezzel kedveskedett a jubiláló egyesületnek. Levelében örömét fejezte ki a civil szervezet fennállásának alkalmából, hiszen a klub megadja az együvé tartozás élményét mindazoknak, akik másképp talán elszigetelődnének a többségi társadalom tagjaitól. Üzenetében felhívta a figyelmet az egyesület munkájának fontosságára, kiemelte az érzékenyítő programok hasznosságát.
Valentényi Rózsa meglepetéssel készült Roicsik Lászlóné Editkének. Méltatta az elnök asszony tevékenységét, majd felkérte a „meglepetésvendéget”, Editke unokáját, hogy adja át az ajándékot az egyesület tagsága nevében.
A DATLE vezetősége a köszöntő beszédek után ajándékkal köszönte meg a vendégeknek a részvételt.
A gálaműsort ebben az évben is az örkényi székhelyű Veronilla Stúdió művészei adták, ismert slágerekkel.
A nap további részében zenével, tánccal, szendvicsekkel és süteményekkel szórakoztatták a jelenlévőket a szervezők.
A rendezvényen felmerült egy jubileumi kiadvány létrehozásának ötlete. A DATLE vezetői és tagjai – önkormányzati támogatással – várhatóan egy éven belül elkészítik a kiadványt, hogy ezzel is növeljék „társadalmi lábnyomukat”.
Szerző: Moldován Ágnes
a “Dabasrégió” online hírportál főszerkesztője