Újpesten, a Lámpásoknál
Szeptember második napján látogattunk el Újpestre, az Ady Endre Művelődési Házba. Minden hónap első szerdáján rendezik a lámpások klubnapját, ezúttal mi voltunk a vendégek. A főváros negyedik kerületében élő látássérültek mentora, Eleki Abigél mutatott be minket: engem és az újpesti Kádár Helgát, – aki szintén a VGYKE alkalmazottja-, és velem együtt kapcsolódott be a mentorszülő hálózat munkájába. Természetesen a bemutatkozás kölcsönös volt: vendéglátóink nem csupán tevékenységüket ismertették, hanem az épületet és annak környezetét is megmutatták.
Örültem, hogy nemcsak általánosságokról, hanem konkrét témákról is beszélhettünk. Egy idősebb látássérült hölgy például szerette volna tudni, hogy ha a mostanában esedékes felülvizsgálaton új minősítést kap és dolgozhat, milyen munkalehetőségei lennének, -figyelembe véve a korát is-, illetve beiratkozhat-e valahová informatikai oktatásra. Míg más arra volt kíváncsi, hogy egyéb fogyatékossággal élő is részese lehet-e a mentorszülő hálózatnak. A VGYKE alelnöke, Mészáros Ágnes a mindennapokhoz fűződő élethelyzeteket elevenített fel, mint például a látássérült gyerekek helyzete az óvodákban és az iskolákban.
A jövőben szeretnénk az újpestiekkel együtt keresni a lehetőséget: hogyan lehetne elindítani a lámpások munkáját a XV. kerületben, milyen kilátások, és – ami nagyon fontos – milyen igények vannak Rákospalotán, Pestújhelyen, illetve Újpalotán.
Elmondható, hogy a találkozás eredményes volt, s ha csak egy apró lépéssel is, de közelebb kerültünk egymáshoz a látássérültek világában: új kapcsolatok, tervek születtek. Várhatóan, folytatás is lesz, mellyel kapcsolatban a mentorszülők nyilvános Facebook csoportjából értesülhetnek. Jelentkezzen Ön is hozzánk csoporttagnak, hogy nyomon követhesse legújabb eseményeinket!
Csukáné Polyák Erzsébet