Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

A Kispesti Aranyszájú Szent János Görögkatolikus Templomban jártunk

2019. december 27.
Zuró József parókus az ikonosztáz mellett áll.

A Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény munkatársaival, Siklós Zsuzsával és Mohay Orsolyával 2019. december 5-én, Szent Miklós napjának előestéjén klubtagjainkkal meglátogattuk a kispesti görögkatolikus kápolnát, melyet 1948-ban avattak fel.

Zuró József parókus mesélt nekünk az egyház történetéről, valamint bemutatta számunkra a templomot. Az ikonosztáz bal szélén, Mirai Szent Miklósnak, az egyház védőszentjének, jobb oldalán pedig Aranyszájú Szent Jánosnak, a templom védőszentjének ikonja látható. A középen elhelyezkedő, faragott fa királyi ajtó két oldalán pedig a tanító Jézus, illetve az Istenszülő ikonja fedezhető fel. Az ikonosztáz 1999-ben készült el, Dr. Latorcainé Újházi Aranka ikonfestő munkája. Az oltár mögötti falon a Pantokrator nagyméretű falfestménye látható, melyet Szocska Ábel, volt kispesti parókus készített.

Zuró József parókus az ikonosztáz mellett áll.

A látogatás nagy élmény volt számunkra, hiszen egy kevésbé ismert, különleges szokásokkal teli, mégis, a nagy nyugati katolikus egyház részeként működő felekezetet ismerhettünk meg, melynek kis temploma a harmadik legrégebbi Budapesten.

Külön köszönjük Zuró József parókus érdekes előadását, és azt a szívélyes szeretetet, mellyel bennünket fogadott.

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
Közösségi civilszervezők

6 gyertyás adventi koszorú

A cikk a kispest.hu „Velünk történt” rovatában is olvasható.