Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

A Szent István Bazilika látogatása

2018. július 11.
óbudai látássérültek a főoltár előtt

Tárlatvezetéssel betekintést nyertünk a főváros legnagyobb római katolikus templomának történelmi múltjába, miközben szemet gyönyörködtető látvány tárult elénk.

A Szent István Bazilikát 1851-ben Hild József tervei szerint kezdték építeni korának klasszicista stílus jegyeiben. Hild halála (1857) után egy évvel a kupola beomlott. Az építés folytatásával Ybl Miklóst bízták meg, aki a hiba kijavítása után reneszánsz stílusban folytatta a templom építését 1891-ben bekövetkezett haláláig. A templom belső terének kialakítását, berendezését, és díszítését Kauser József építész tervezte meg. Kizárólag magyar szobrász- és festőművészeket kértek fel a műalkotások elkészítésére. A templom 1897-től az első magyar király, Szent István nevét viseli. A király személye a magyarság történelmét döntően befolyásolta, mert általa vált Magyarország keresztény állammá. Több mint ötven éven át viszontagságos körülmények között épült fel a Bazilika. Felszentelése 1905-ben történt.

óbudai látássérültek a főoltár előtt

A Bazilika belső terének kialakításában az impozáns oszlopsorral körülvett főoltárnál a templom tituláris szentjének márványból faragott szobra áll, kezében az apostoli és királyi hatalom jelképe a kettős kereszt és az országalma. A főkupola közepén a Teremtő Isten alakja látható, körülötte a tartópillérek mezőit a négy evangélista képe díszíti. Tisztelettel álltunk meg a Szent Jobbot magába foglaló Szentély előtt, és meghallgattuk a történelmi múltjáról szóló eseményeket. Freskókon és a mellékoltárokat díszítő szobrokon láttuk a szenteket. Értékes és kimagasló művészi munka eredménye valamennyi.

Budapest panorámája a Bazilika kilátójából

Tárlatvezetőnk részletesen beszélt nekünk a látottakról, de általa betekintést nyertünk Magyarország keresztény történelmi múltjába is. Utána a templomból felmentünk a kupola kilátójába. Hatvanhárom méter magasságában ragyogó napsütésben csodálhattuk Budapest gyönyörű körpanorámáját. A Bazilika látogatása felejthetetlen szép emlék marad mindenki számára.

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező