A VGYKE 20 éves jubileumi születésnapja – Ünnep tele emlékekkel és boldogsággal
2024. december 6.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) fennállásának 20. évfordulóját ünnepeltük egy szívhez szóló és emlékezetes rendezvény keretében az MVGYOSZ Hermina úti székházában. VIP vendégeinket, támogatóinkat a felújított Sipeki Villában fogadta Fodor Ágnes elnök asszony és Mészáros Ágnes alelnök, ahol egy kis állófogadás keretében emlékezett meg a VGYKE megalakulásáról. A kiemelt vendégeinket a VGYKE logójával díszitett tortával és pezsgővel kínáltuk meg.
Az esemény méltó módon tükrözte az elmúlt két évtized közösségi összefogását, kitartását és eredményeit. A műsor elején kivetítőn az egyesület megalakulásának kezdetétől, a 20 év alatt folytatott tevékenységeiről, elért eredményeiről mutattak be képeket, amelyeket Gazdik Kati színész, audionarrátor tette láthatóvá a vak, aliglátó tagjaink számára. A narrált videó itt tekinthető meg.
Az ünnepséget Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkár videó üzenetének meghallgatásával kezdtük, majd dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke köszöntőjével emlékezett meg a VGYKE és a többi tagegyesület megalakulásáról, ezután Fodor Ágnes elnök asszony köszöntője következett.
Eközben körünkbe érkezett a Mikulás is. Lappföldről egészen a székházig repült rénszarvasaival, ebben az időjárás is segítette, mert igaz, hogy volt eső, havaseső is, de mire hozzánk ért, már szépen esett a hó. Nagy zsákjából mindenkinek jutott szaloncukor, sőt a vakvezető kutyával érkező tagjaink kutyusainak néhány jutalom falat is.
A délután különleges hangulatát két kivételes énekes, Agárdi Szilvia és László Attila műsora koronázta meg. Tagjaink közül néhányan táncra is perdültek a gyorsabb ritmusú dalaikra.
Tagjainkat és kísérőiket szendviccsel, süteménnyel, ásványvízzel és egy pohár pezsgővel kínáltuk.
Az esemény jó hangulatban telt, vendégeink elégedetten és élményekkel gazdagon távoztak.
Kiss Márta
#aliglátó #gyengénlátó #látássérült #születésnap #ünnepség #vak #VGYKE