Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

A VGYKE 2026. évi közgyűléséről

2026. május 14.
A közgyűlésen megjelent tagok.

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) április 24-én, pénteken tartotta meg idei közgyűlését az MVGYOSZ rendezvénytermében.

Fodor Ágnes köszöntője után a tagok a bemutatkozó önkéntesek közül választottak szavazatszámlálókat. Ezt követően megszavazták levezető elnöknek Fodor Ágnest, majd sor került a jegyzőkönyvvezető és a két jegyzőkönyv-hitelesítő megválasztására is.

Fodor Ágnes elnök és Ferencz Csaba Zsolt elnöki asszisztens a színpadon.

Ferencz Csaba Zsolt elnöki asszisztens felolvasta a napirendet, melyet a tagok egyöntetűen elfogadtak.

Ezt követően Almádi Krisztina, a Felügyelő Bizottság tagja ismertette a bizottság beszámolóját, majd Madár Ildikó könyvelő olvasta fel a VGYKE közhasznúsági pénzügyi jelentését. A közhasznúsági szakmai beszámolókat Ferencz Csaba Zsolt ismertette. A tagok egyhangú igen szavazattal fogadták el mindegyiket.

A következő napirendi pont a 2027. évi tagdíj összegének meghatározása volt. Az elnökség felnőtt tagoknak 6.000 Ft-ot, 14 év alatti gyermekeknek pedig 2.500 Ft-ot javasolt. A tagok egyetértettek a 14 év alattiak tagdíjának összegével, ám a felnőttekére több ötlet is született, így mindegyiket egyenként szavazták meg. A 6.000 Ft-ra 12, az 5.000 Ft-ra 10, a 4.000 Ft-ra 9, a 4.600 Ft-ra pedig 6 szavazat érkezett. Így tehát a 2027. évi tagdíjak összege: felnőtteknek 6.000 Ft, 14 év alatti gyermekeknek 2.500 Ft.

Ezután a tagság nyílt szavazás keretében Balázs Gábort választotta meg az egyesület alelnökének, elnökségi póttagoknak pedig Berke Mónikát és Szalai Miklósnét. Mivel Mészáros Ágnes lemondott, az MVGYOSZ-küldötti pozícióra is jelölhettek a tagok. Az elnökség a póttagok közül javasolt egy főt. Mindketten vállalták a posztot, végül a megjelentek Szalai Miklósnét szavazták meg MVGYOSZ-küldöttnek.

Az egyéb hozzászólások, kérdések megválaszolása után a közgyűlés véget ért, az elnök mindenkinek megköszönte a részvételt.

Fodor Ágnes
elnök