Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Amire büszkék vagyunk! – A VGYKE elért eredményei az elmúlt öt évben

2014. november 23.

Aktív részvétel a FESZT-ben

A Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa tagjaként – azon belül is az MVGYOSZ-al megkötött megállapodás keretében – feladatunk a látássérültek megfelelő képviselete. Nagy örömünkre szolgált a megtiszteltetés, amikor Fodor Ágnes elnök asszonyt a FESZT alelnökévé választották 2014-ben, s feladatkörét azóta is igyekszik maradéktalanul ellátni.

Látássérült mentorszülő hálózat

A “Cserf-S” projekt és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. támogatásával, sikerrel zajlott le 15 fő látássérült gyermeket nevelő, illetve látássérült szülő képzése. A résztvevőkből 2014 tavaszán mentorszülő hálózat alakult, mely a hasonló helyzetben lévő szülőket elsősorban információkkal és segítő beszélgetéssel támogatja.

Óvodai és iskolai érzékenyítő programok

2010 óta ezt a tevékenységet önálló munkatársi csoport végzi, mely jelenleg 3 fős. Ma már heti rendszerességgel valósulnak meg érzékenyítő programok, elsősorban budapesti óvodákban és iskolákban, melyeken alkalmanként 50-100 gyerek vesz részt. A programok sikerességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy rendszeres visszatérő vendégei vagyunk ezen intézményeknek és a gyerekek mindig jó kedélyűen, élményekkel gazdagon köszönnek el tőlünk.

További információt itt, az oldalunkon talál.

Ivanova Daniela
VGYKE szóvivő