Aranyat érő klubnapunk
Megkezdődött az új év, amely tele van várakozással, így mi is a klubunkban egy évkezdő összejövetelt tartottunk 2017. január 3-án, amelyre különleges vendéget hívtunk. Programunk azzal kezdődött, hogy örültünk egymásnak, és mindenki elmesélhette, hogy hogyan teltek az ünnepek.
Nem maradt el az a jó szokásunk se, hogy fölköszöntsük a névnaposainkat.
Ezt követően átadtuk a szót dr. Tábor István trénernek, aki egy műtét során elvesztette a látását, és arról beszélt, hogy ezt milyen módon tudta feldolgozni.
Bemutatkoztunk vendégünknek, aki próbált mindenkinek egyénre szabott tanácsokat adni. Amit fontosnak tartott kiemelni, az az, hogy ne gubózzunk be, mozduljunk ki otthonról, próbáljunk minél több kapcsolatot kialakítani a látó és látássérült emberekkel egyaránt.
Sajnos azonban az időnk kevés volt, kérdésekre nem maradt idő, ezért kedves meghívottunk fölajánlotta, hogy visszajön, és akkor folytathatjuk a megkezdett beszélgetést, melyre bárki eljöhet.
Klubunkat egy kis finom pezsgővel zártuk, amit egy tagunk, Vida Gábor ajándékozott a csapatnak. A klubon 28-an vettünk részt.
Krayné Faragó Zsuzsa és Acsay Péter
közösségi civilszervezők