Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Átadták Zugló első közösségi kertjét

2014. április 6.

Egyéves előkészület végére tettek pontot idén március 30-án. 2013. február 1-én ugyanis a kert helyéül kijelölt Zsálya utca és Újváros park sétány találkozásánál, egy kihasználatlan zöld területen, a nagy hideg ellenére is sokan összejöttek. Ez a lendület pedig az év folyamán végig kitartott, a magbörzéken, az egyesület megalakításakor, a parcellák kisorsolásakor és a kert ünnepélyes avatásán is. Március 30-án a boldog parcellatulajdonosok (összesen 64-en vannak) előtt Rozgonyi Zoltán alpolgármester elmondta, a testületnek eltökélt célja volt a zöld területek rendbetétele. Ez azonban nemcsak a Virágzó Zugló programban, a rengeteg virág- és fa elültetésében merült ki, hanem a területek funkcióval történő ellátását is kiemelt feladatuknak tekintették. Ebbe a körbe tartozik a Bosnyák tér rendezése, a Tisza István tér kialakítása, a Füredi lakótelepen létrehozott kutyafuttató és a most átadott közösségi kert is. Ez utóbbi projekt azonban még nem fejeződött be: az első ütemben csak annak a 64 parcellának a kialakítását végezték el, amelyet a jelentkező civilek már néhány hete művelhetnek, a második ütemről pedig várhatóan a májusi ülésen dönt a testület. A közösségi kert mellé ugyanis egy pihenő- és látványkertet terveznek, amelyet még ebben az esztendőben szeretnének megvalósítani.

Fotó: Balogh Róbert

Fotó: Balogh Róbert

Honyek-Bartha Szilvia, a ZUG Egyesület elnöke elmondta, további közösségi kerteket is ki akarnak alakítani a kerületben, mert ezekre nagy igény van. Már a lehetséges célterületeket is megemlítették: a Rákos-patak környezete nagy átalakulás előtt áll, és úgy vélik, a zöldmezős beruházásba bőven beleférne az egy vagy több közösségi kert is.
Nagyon fontos előrelépés volt az első közösségi kert életében, hogy az egyesület vezetőinek sikerült több oktatási intézménnyel és a polgárőrséggel is megállapodást kötnie. Az előbbiek – a Móra Ferenc Általános Iskola és a Pöttöm Park Óvoda – egy-egy ágyást gondoznak a gyerekekkel, utóbbiak pedig a kertet óvják a rongálóktól. Az első zuglói közösségi kert László Viktor okleveles tájépítész tervei alapján készült, a kivitelezést pedig Megyeri Szabolcs, a Virágzó Zugló Program vezetője irányította.

 

Szerző: Riersch Tamás
Fotó: Balogh Róbert