Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Ausztriai darts verseny

2016. július 29.

kép2016. július 14-17 között Bécsben rendezték meg a második meghívásos versenyt látássérült dartsosok számára. A fogadó fél, Hilfsgemeinsaft, egy maroknyi lelkes magyar játékost hívott meg a tavalyi minta alapján egy páros versenyre. A Budapest Darts Szövetség a társaság vezetőjével és az utazás szervezőjével, Katona Zsuzsannával beszélgetett kicsit az esemény kapcsán.

Mióta játszotok?

2013-ben kezdtük el a játékot az osztrák minta alapján. Sportpályázaton nyert pénzből vette meg egyesületünk az angolul beszélő táblát. Először két vak és négy gyengénlátó kollégából állt össze a csapat. Azóta többen is csatlakoztak.

kép1 (3)

Mégis hogyan működik ez a sport azoknál, akik nem látnak?

Folyamatosan segítjük egymást, az alap dobástechnikát már mindenki tudja, a célzásnál van igény némi segítségre, amelyet a csapattársak biztosítanak. A gép egyébként bemondja a dobás értékét, találat esetén onnan már könnyebb a játékosnak is. A csapattársak aztán a dobássorozat után segítenek a kiesett nyilak összeszedésében is, de a táblából a játékosok veszik ki azokat.

kép2 (3)

Milyen eredmények születtek? Elégedett vagy a szerepléssel?

Tavaly sikerült az első három helyet elhoznunk, most egy osztrák páros győzedelmeskedett, viszont magyarok szerezték meg a második, harmadik és negyedik helyeket is. Nagyon jól játszottunk, mindenki összeszedte a legjobb képességét és tudását. Büszke vagyok rájuk. Természetesen sok tanulnivalónk van még és rengeteg gyakorlás kell a játékhoz.

kép3 (2)

Mit gondolsz, mi tudna titeket hozzásegíteni a sikerességhez a jövőben?

Szeretnénk önálló klubként működni, vagy valamilyen hivatalos formát fölvenni. Ez mindenképpen szükséges lenne, ha komolyabban szeretnénk folytatni a versenyzést. Jelenleg a Láthatár nevű segédeszközboltban edzünk, de talán lesz kényelmesebb helyünk is, úgy tűnik azt a helyet már kinőttük.

kép

Ezúton gratulálunk a kis delegációnak, valamint kívánunk sok kitartást és sikert, reméljük, valóra válnak álmaik!

Forrás: Budapest Darts Szövetség (Facebook)