A VGYKE XI. kerületi klubja sok szeretettel meghív mindenkit a november 3-i klubdélutánjára! Rendhagyó módon két nagyon kedves vendégünk és két témánk lesz. Tartsatok velünk!
Róluk, velük, értük címmel léptek fel közösen a többszörös hátrányokkal küzdő nők társadalmi érvényesüléséért 2015. október 29-én. A Lurdy házban megtartott eseményt a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség szervezte. A programon többedmagával részt vett egyesületünk elnöke, Fodor Ágnes is.
Az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kara, az OTKA 111917K, a Fogyatékosságtudományi Doktori Műhely és az MSZT Fogyatékosságtudományi Szakosztálya tisztelettel meghívja Önt a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából megrendezésre kerülő Harmadik Fogyatékosságtudományi Konferenciára!
Október 25-én arra vállalkoztunk, hogy a Petőfi hídtól elindulva a Lágymányosi-öbölhöz kirándulunk. Ez volt az újbudai klub első teljesen sík terepen megvalósított kirándulása, amit a kedvező fogadtatásra való tekintettel valószínűleg újra megrendezünk majd a jövőben.
Kedves Vásárlóink!
Tájékoztatásul közöljük, hogy a magyarul beszélő, üveglapos konyhamérleg átmenetileg nem kapható. Előre láthatólag 2015. november végén lesz újra megvásárolható.
„Alapvető és szakmai képzések az RH Kft-nél Polgárdiban” nevű, 40,6 millió forintos európai uniós támogatású projektjén keresztül növelte a megváltozott munkaképességű munkavállalóinak nyílt munkaerő-piacon való elhelyezkedésének esélyeit a polgárdi RH Szociális Szolgáltató Kft. A vállalat napokban zárult képzési projektjében – ahol a munkavégzéshez szükséges kompetenciák fejlesztése volt a fő cél-, 50 munkavállaló képzése összesen 336 képzési órában valósult meg.
Az egyik legnagyobb magyar filmklasszikus ezúttal akadálymentes formában, audionarrációval kerül bemutatásra a látássérült és az izgalmas élményre nyitott látó nézők számára a Vidanet és az AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület szervezésében.
“A rákosmenti és a szentendrei klub tagjai látogatást tettek Babusa János rákosmenti szobrászművész műtermében 2015. október 14-én.” – Acsay Péter és Kray Zsuzsa beszámolója.
Első alkalommal rendezték meg a békásmegyeri Közösség Lámpásainak klubnapját 2015. október 16-án. A klubnapokat a jövőben minden hónap harmadik péntekén tartják majd. Helyszínként a békásmegyeri Közösségi Ház nagyterme szolgál, amelyet a III. kerületi Önkormányzat biztosít. Az erről szóló együttműködési megállapodást a III. kerület polgármestere, Bús Balázs és a VGYKE elnöke, Fodor Ágnes írt alá.
Úgy érzi, a fogyatékos gyermek napi ellátása mellett nem jut ideje semmire? Úgy érzi, másból sem áll az élete csak örökös szervezésből, és állandóan versenyt fut az idővel? Úgy érzi, hogy munkáját, erőfeszítéseit sehol nem értékelik? Úgy érzi, egyedül küzd a mindennapokban? Ha igen, jöjjön el a Motiváció Alapítvány induló szülősegítő tréningjére!