Az ez évre tervezett, várakat felkereső sorozatunknak az utolsó állomásán voltunk, Füleken. Azokon a klubnapokon melyeken a családtörténettel foglalkoztunk, sokszor példaként idéztük ezt a várat is. Annak az egyik példájaként volt felidézve, hogy egy nemesi családnak sok látható, kézzel is megfogható emléke van, köztük egy jelentősebb épület is. Mivel sokat beszéltünk a füleki várról, ezért mindenképpen szerettük volna megismerni testközelből is.

Fülek egyébként nem volt ismeretlen a számunkra, mert egy nagyon régi klubnapon már az egyik vendégünk beszélt a városról. Úgy emlegette, mint a magyar és a szlovák nyelv közötti határvonalat. Arról beszélt nekünk, hogy véleménye szerint Fülek az a hely, ahol az emberek beszélik és használják a magyar nyelvet, a szlovák nyelvhasználat pedig erősen vissza van szorulva annak ellenére, hogy minden kiírás szlovákul is létezik. A megérkezésünk és ottlétünk alatt ennek számos példáját felfedeztük, így valóban nem volt szükségünk tolmácsolásra.

Maga a vár egy kialudt vulkáni kúpra lett felépítve. A nagyobb része romokban áll, így inkább egy várromra emlékeztet messziről a képe. Az épület azonban még így is a település fölé emelkedik és meghökkentően hatalmas. A helyszínre érve megtudtuk, hogy többször töltötte be az erőd funkcióját, ezért mindent, amit egy klasszikus vártól remélünk, azt itt megkaphatjuk.

A bejárást ez esetben is részekre osztottuk, hogy a legjobban tudjuk kihasználni az időt. Megtekintettük a kerítésen kívüli részeket, a vártornyot és a nagyobb helyet foglaló romos területet.

A kerítésen kívüli részeken kevés látnivaló volt, de a cél az volt, hogy érzékeljük hol voltak eredetileg a vár határai. Nem meglepő módon az épületet nem a tényleges határainál védték, hanem jóval előtte. Így, ha az ostromlók ezeken a külső vonalakon át is jutottak volna, még messze lettek volna a vár bevételétől. Érdekesség, hogy a vár bevétele nem is ostrommal sikerült, hanem a várvédők lerészegedése miatt az egyik ellenséges rab megszökött és egy nem őrzött ablakon át bejutottak a törökök, így nem volt szükség hagyományos ostromra.

A vár tornya azért érdekes, mert teljesen helyre van állítva és bőven az ember megjelenése előtti időktől mutatja be a térség történetét a török utáni időkig. Ezeket a történelmi korszakokat szintenként rendezték be, így egy nagyon izgalmas időutazáson vehettünk részt. Számunkra nagyon érdekes volt a klubon történt beszélgetések miatt az is, hogy milyen emlékek maradtak meg az egykori nemesi családtól, így a tárlatvezető talán olyan érdeklődést tapasztalhatott meg a részünkről, amelyben valószínűleg még nem sokszor volt része. A legfelső szinten egy kis bemutatót is kaphattunk a török időkben használt fegyverekből, mely sokaknak nagyon tetszett.

Maga a romterület bejárása nem volt egyszerű, mivel a hatalmas és romos lépcsők nem mindig voltak megfelelőek azoknak, akiknek nem ép a látásuk. A főbb helyekre azonban így is eljutottunk. Akik rendszeresen velünk tartanak ezekre a kirándulásokra, már megszokták, hogy megkeressük a vízellátást biztosító kutat, azt a bejáratot, ahol nagyobb szekerek is be tudtak hajtani, valamint az érdekesebb őrhelyeket, melyek a vár védelmében kulcsszerepet játszottak.

Fülekről Budapestre tartva megálltunk Ipolytarnócon is, ahol az ősparkot kerestük fel. Ezen a területen zajlik egy kísérlet, mely az eredetileg őshonos fákat próbálja helyreállítani. Bár a területre nem lehetett bemenni, elgyalogolhattunk mellette, ennek köszönhetően pedig képet kaphattunk az egykor őshonos növényi élővilágról.

A tanösvény azért is volt nagyon érdekes, mert valamikor régen a terület egy tengerpart volt, ahol ma már a környéken ismeretlen állatok éltek együtt. A fogaik, lábnyomaik meg is maradtak, ezeket meg is foghattuk, köztük a cápák fogait is. Számos érdekes információt hallhattunk az ember előtti múlt kutatásának a módszertanáról.

A tanösvénynek a másik látványossága egy hatalmas fa, mely az egykori folyóra merőlegesen dőlt ki, majd megkövesedett,  ezért sokáig hídként használták. Ennek a hatalmas fának a maradványai láthatóak ma is, különböző módokon védelmezve a látogatók elől, de megtapinthattuk egyes részeit. Nagyon sok ilyen jellegű emlék maradt meg napjainkig, mert egy közeli vulkán kitörése konzerválta az akkori élővilágot, így a területet a “magyar pompei” néven is emlegetik.

Nagyon örültünk annak a kedves fogadtatásnak, melyben mindkét helyen részesültünk és ezért ismét szeretnénk köszönetet mondani! Ha valakinek van kedve ilyen élményekhez, akkor sok szeretettel várjuk a hasonló kirándulásainkon az év még előttünk álló részében!

Neumann Károly
közösségi civilszervező