„Magyar menyasszony” – tárlatvezetés a Nemzeti Múzeumban.
Kedves Tagunk, kedves Kisérő!
Aki rendszeresen követi tevékenységünket, esetleg programjainkat is látogatja, már ismerős helyként tekint a Magyar Nemzeti Múzeumra: jobbnál jobb tárlatvezetéseken vehettünk már részt, melyek témái az őskor tárgyaitól az antik Róma mindennapjain át Görgei Artúr életéig igen változatos témákat öleltek fel. Júliusban újra oda látogatunk: a februári megnyitó óta méltán híressé vált „Magyar menyasszony” c. kiállítást nézzük meg, természetesen ismét tárlatvezető segítségével.
Leírás:
Mottója szerint a kiállítás Nőkről szól – de nemcsak Nőknek! Személyes történetek által, féltve őrzött ruhák és tárgyak segítségével mutatja be az esküvőhöz, a mátkasághoz kapcsolódó hagyományokat, babonákat, hiedelmeket – ezeken keresztül pedig a női sorsok alakulását a teljes alárendeltségtől az egyenjogúságig. A kiállítás a Múzeum saját gyűjteményére és a közösségi gyűjtés nyomán érkezett felajánlásokra építkezve végigvezet az elmúlt 500 év házasodástörténetén. Olyan páratlan darabokat láthatunk, mint az a menyasszonyi ruha, melyben – a hagyomány szerint – Habsburg Mária mondott igent II. Lajos királynak 1522-ben!
Ám nemcsak az arisztokrata asszonyok életébe nyerhetünk betekintést: tárgyaikon keresztül megismerkedhetünk polgárasszonyokkal, konform vagy lázadó leányokkal, eljutva a középkor gyermekkorban elrendezett házasságaitól az online társkeresőn párt találó modern nőig.
Tarts velünk egy egyedülálló, látássérültekre specializált tárlatvezetésre, melyen részletesebben is megismerhetjük a kiállítás anyagát, a menyasszonyi viseletek változatosságát és valahavolt tulajdonosaik különleges történeteit! A tárlat időszaki, 08.25-én véget ér, és lassan telített a tárlatvezetők naptára; hasonló, ránk szabott csoportos vezetésre aligha lesz több alkalom!
A programra előzetes bejelentkezés szükséges elérhetőségeinken legkésőbb 2024. július 23. 12:00-ig! A tárlatvezetés időtartama előreláthatólag 90 perc.
A csoport maximális létszáma 20 fő, melyet a jelentkezések sorrendjében fogunk feltölteni. A tárlatvezetés költsége 1500 Ft/fő; a múzeumba való belépés látássérült és egy kísérője számára ingyenes. Vakvezető kutya természetesen hozható.
Kérjük, mindenkinél legyen MÁK-kártya vagy MVGYOSZ-kiskönyv a kedvezmény érvényesítéséhez! Az A4-esnél nagyobb csomagok nem vihetők be a tárlatra, viszont a ruhatár ingyenes.
Kísérőt sajnos csak igen korlátozott mértékben tudunk biztosítani, ezirányú igényeiteket mindenképp jelezzétek, vagy gondoskodjatok saját segítőről. Megértéseteket köszönjük!
Időpont: 2024. július 24. 10:30-12:00
Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum (1088 Budapest, Múzeum körút 14-16.)
Megközelíthetőség: https://mnm.hu/hu/megkozelites
Találkozó: 10:00-kor az Astoria metrókijáratnál fent, a mozgólépcsőknél
A program esetleges további részletei Facebook-eseményünkben olvashatóak, mely Facebook-fiók megléte nélkül is megtekinthető:
https://www.facebook.com/share/PLBKPtSUCgGPZVRT/
Várunk szeretettel!
Czagány Izabella, Kollárszky Boglárka
közösségi civilszervezők
Tel.: +3670/387-5261, +3630/513-0776
E-mail: 16.kerulet.szervezo@vgyke.com
Facebook: https://www.facebook.com/lampas16bp/