A vakvezető kutyák élete a munkán kívűl
| By Helmes Renáta | 0 Comments
A vakvezető kutyák élete a munkán kívűl
2024. május 27.
Májusi klubnapunk témája a vakvezető kutyákról szólt, hogyan élnek a hétköznapokban.
Vendégünk Pesa Anna Mária, Hablaty gazdija volt, aki arról beszélt, hogy élik meg Habival a hétköznapokat. Elmondta, hogy egy kis lakásban élnek még egy másik kisebb kutyával és Panka párjával. Mindennap járnak sétálni és kutyafuttatóba. Reggel rövidebb sétával kezdik a napot, délután kb. 1,5-2 órát sétálnak, játszanak, és este is kisebb időre mennek sétálni. Kiemelte, hogy a napi 2 óra sétának, játéknak meg kell lennie. Az időjárástól függetlenül gyakorlatilag ez kötelező napi program, ha nagyon hideg van, akkor picit kevesebb ez az idő, de Hablaty kedvétől is függ ez.
Panka még elmondta, hogy a Labradorok vízi kutyák, dupla szőrük van, bőrük alatt faggyú termelődik, ezért mikor már melegszik az idő, nyáron nagyon melegük van. Ezt különböző praktikákkal próbálja Panka enyhíteni, például a Dunára járnak fürödni. Hosszabb kirándulásokon is részt vesznek, amit a kutya nagyon élvez.
Kapcsolatuk nagyon harmonikus, hiszen mindenhova együtt mennek, abból is kifolyólag, hogy Panka aliglátó, és minden látássérült, aki vakvezető kutyával közlekedik, az életét bízza a kutyájára.
Hablatynak és minden vakvezető kutyának is szüksége van barátokra, játszópajtásokra, mint nekünk, embereknek.
Elmondta azt is, hogy nem a saját tulajdona Habi, hanem addig van vele, amíg a kutyát le nem nyugdíjazzák, vagy az egészségi állapota miatt már nem alkalmas a látássérült gazdáját kísérni. Akkor a látássérült eldöntheti, hogy megtartja, vagy visszaadja az alapítványnak, akik szerető családban helyezik el.
Hablaty reggelente már jelzi Pankának, hogy mennie kell sétálni, hisz a kisebb-nagyobb „dolgait” elszeretné intézni, de már nem ő ébreszti a gazdiját. Az etetés percre pontosan történik, hisz már annyira be van állva a belső biológiai órája a kutyának, hogy a gazdinak már az időt sem kell néznie. Kiemelte, hogy csak a saját gazdája etetheti, csak olyan tápot kap, ami az egészségét óvja. Emellett még zöldséget és kevés gyümölcsöt is szokott Habinak adni. Nagyon oda kell figyelni a napi ételmennyiségre, hisz nem szabad korlátlan ételt adni. Jutifalatot természetesen szokott kapni, de ha egyszer-egyszer kicsit többet kapott, akkor annyival kevesebb a napi ételadagja.
Nagyon szót fogadó kutya, játék után is egy behívásra odajön a gazdájához. Kezdetben voltak nehézségek, de ezeket hamar kompenzálták.
A kötelező vizsgálatokon kívül, évente egyszer nagyobb, teljes átfogó vizsgálaton vesz részt Hablaty.
Majláth Mónika
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Angyalföld #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE