Június 26-án megtartottuk nyárindító klubnapunkat, melyre ellátogatott hozzánk Oláh Ferenc és Kovács András, akik egy tandem kerékpáron érkeztek.
Vendégeink meséltek arról, hogyan kezdték el a biciklizést és hogyan ismerkedtek meg ezzel a különleges módjával. Ferkó nem látóként a hátsó ülésen teker, hosszabb kerékpáros túrákon is részt vesz, saját tandem kerékpárjai és váltott „pilótái” is vannak. András látóként gyakran edz Ferkóval, de másokat is szívesen elvisz biciklizni magával.
A megismerkedés után a Művelődési Ház előtti téren néhány bátrabb vállalkozó ki is próbálhatta a fiúk kerékpárját. Volt, aki csak megnézte, de volt, akit nehéz volt leszállítani róla, annyira élvezte a suhanást.
A sport után jöhetett a korábban beígért fagyi, melyet a sétány fáinak árnyékában fogyasztottunk el jóízűen.
Az eseményről készült néhány fotó és videó az alábbi hivatkozásokra kattintva megtekinthető:
2024. június 23-án, az I. kerületi Lámpás Klub első online klubnapjának keretében Németh Zsuzsannával beszélgettünk a gyengénlátás nehézségeivel való megküzdésről. Arról, hogyan lehet elfogadni a betegségeinket, és mi segíthet abban, hogy a nehéz helyzetekben helytálljunk.
A Duna Filharmonikusok koncertjén jártunk
2024. június 21.
Június egy forró estéjén az erzsébetvárosi Lámpás Klub csapatával a Duna FilharmonikusokVidám Dallamok című koncertjén jártunk a Kőbányai Helytörténeti Tár kertjében.
A koncerten hallhattunk a teljesség igénye nélkül mese, musical és balett részleteket egyaránt. Érdekesség, hogy az egyik mű vidámságához és szépségéhez hozzájárult egy valódi írógép is.
Jó hangulatú, a címéhez hűen vidám program részesei lehettünk.
Hogyan vigyázzunk magunkra a kánikulában is?
2024. június 20.
A hegyvidéki júniusi online klub alkalmunkon arról kaphattunk bővebb információt, hogy hogyan vigyázzunk magunkra a
kánikulában is.
Közelegnek az év legforróbb hónapjai, amire már érdemes jó előre felkészülnünk, hogy mit tegyünk, és mit ne tegyünk kánikula alkalmával, hogyan óvjuk magunkat ilyenkor. Ehhez kaphattunk ötleteket, tippeket.
Hallhattunk arról, hogyan érdemes a folyadékot pótolnunk a kánikulában, milyen ételeket részesítsünk ilyenkor előnyben, mit érdemes viselnünk. Jó tanácsokat is kaptunk a nyári strandoláshoz, valamint néhány gondolatban a kikapcsolódás, nyaralás élettani előnyeiről és szükségességéről is beszéltünk.
2024. 06. 07-én a Ferencvárosi Művelődési Központban a ferencvárosi Lámpás Klub júniusi klubnapjának vendége az El Camino zarándokutat 11 nap alatt teljesítő Bagi Rea volt. Rea egy érdekes, interaktív beszélgetés keretében tartott élménybeszámolót az útja során megélt élményeiről, érzéseiről, tapasztalatairól. Az élménybeszámolójában a látássérültség is szóba került.
Az előadás után a Művelődési Központ kertjében Rátóti Krisztina beszélgetett Reával.
A „Vendégségben klubjainkon” című videósorozatunk második része Youtube-csatornánkon hallgatható meg.
A III. kerületi Lámpás Klub ezúttal rendhagyó módon nem a hónap harmadik péntekén, hanem a harmadik csütörtökön, június 20-án tartotta meg szokásos havi klubnapját.
Klubunk vendége Berta Edina volt, aki Braille-Kották átírásával és szerkesztésével foglalkozik. Ő az egyetlen Magyarországon, aki síkírású kottákat ír át Braille-be. Mesélt arról, hogy már gyermekkorától fogva foglalkozik a zenével, de sokáig csak hallás után tanulta meg a zeneszámokat, mert nem értette a kotta szabályrendszerét. Edina aliglátó, ezért tudja a síkírást olvasni. Főállásban az MVGYOSZ munkatársa mint nyomdai előkészítő. Könyvek javításával is foglalkozik, amikor éppen nincs kotta-megrendelés. Énekkönyveket is javít. A kották síkírásból Braille-be átírásával az a célja, hogy mind a gyerekek, mind a felnőttek könnyebben tudjanak zenét tanulni és pl. zeneiskolákban, akár a Zeneakadémián is tudják oktatni a látássérülteket, mivel általában nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, ha egy látássérült bekerül egy zeneiskolába. Ezáltal a Braille-Kotta megkönnyíti az oktatást, az iskolákban el tudják már képzelni, hogy egy látássérült hogyan tud nem csak hallás után zenét tanulni.
A „Zenélő Pontoknak” tehát nagyon nagy jelentősége van a látássérültek zene tanulásában. Edina végig vezetett minket a síkírású kotta Braille-esítésének folyamatán, képet kaptunk ennek eljárásáról és szabályrendszeréről is.
Az Edinával történt – talán kicsit hosszúra is nyúlt – beszélgetés egy rövid interjú formájában terveink szerint hallható lesz a VGYKE„Vendégségben klubjainkon” című videósorozatában, mely Youtube-csatornánkon követhető.
A klubon készült képeket Ruzsa Viktor készítette. A képek megtekinthetők a III. kerület Óbuda-Békásmegyeri Lámpás Klub Facebook-oldalán.
A Budapest II. kerületi Szent Anna és Joachim Nyugdíjas Klubban tartott szemléletformáló alkalom harmadik, egyben utolsó részében Török-Zselensky Eszter beszélt a vakvezető kutyákról, a kutyás közlekedésről és segítségnyújtásról. Ő is, akárcsak Bogi és Viktor, minden felmerülő kérdésre válaszolt.
Az eseményen 50 nyugdíjas volt jelen, akik végig nyitottak és érdeklődőek voltak.
Hogyan óvjuk vakvezető kutyáinkat a nyári nagy
melegben?
2024. június 20.
II. kerületi júniusi online klub alkalmunkon arról kaphattunk bővebb információt, hogy mire figyeljünk, és hogyan óvjuk vakvezető kutyáinkat a közelgő kánikulák alkalmával.
Júniusban már elég meleg napokat élünk, gyakoriak a 25-30 fokos napközbeni csúcshőmérsékletek is.
Júliusban és augusztusban ettől csak még melegebbre, és akár hetekig tartó kánikulákra is számíthatunk. A több napig tartó meleg az állatokat is megviseli, ezért fokozottan kell figyelnünk kutyáink ellátására.
Hallhattunk arról, hogy hogyan érdemes őket ilyenkor itatni, sétáltatni, lemozgatni. Miért jó és hasznos a kutyacipő és a hűtő matrac? Még a kutyafagyi elkészítésének egy módját is megtudhattuk.
Ígéretünkhöz híven, júniusban a csepeli Lámpás Klub online bejelentkezésére egy csepeli látássérült lányt, Kecskeméti Ágnest hívta el.
Ági természetesen nem csak azért érdekes számunkra, mert maga is tősgyökeres csepeli, hanem mert Csepelen önerőből egy masszázsszalont hozott létre, melyet évek óta nagy sikerrel üzemeltet.
Aki kíváncsi a részletekre, videónk visszanézhető.
Ági mesél életéről, tanulmányairól, a felmerült nehézségekről. Életigenlése és kitartása sokunk számára példaértékű lehet.
Hallgassátok, osszátok meg júniusi online bejelentkezésünket!
Köszönjük a nagy érdeklődést és az eddigi megtekintéseket!
Kérdés, javaslat esetén keressétek Kollárszky Boglárkát az alábbi elérhetőségek egyikén, vagy a videó alatt hozzászólásban!