Category: Hírek

Érzékenyítés a rákosmenti Czimra Gyula Általános Iskolában

   |   By  |  0 Comments

Érzékenyítés a rákosmenti Czimra Gyula Általános Iskolában - az iskolások a beszélő eszközökkel ismerkednek.

Érzékenyítés a rákosmenti Czimra Gyula Általános Iskolában
2024. február 16.

Idén is folytatódik a rákosmenti Érzékenyítő Mintaprogram, melynek első állomására Rákoshegyen, a Kép utcában került sor. Velünk tartott két kollégánk: Jánosi Vera és Pesa Panka, akit elkísért Hablaty nevű vakvezető kutyája is.

Csapatunk az iskola tornatermében helyezkedett el, és az osztályokat két részre osztottuk. Míg az osztály egyik része a látássérülés fogalmával és a beszélő eszközökkel ismerkedett, az osztály másik fele a fehérbotos közlekedésről és a Braille-írásról szerezhetett információkat. Ezután az osztály két fele helyet cserélt egymással.

A végén kérdéseket kaptunk: volt, akit az érdekelt, hogy miként tisztálkodunk, míg mást az foglalkoztatott, hogy milyen módon ismerkedünk egymással.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsa
Közösségi civilszervezők

#aliglátó #beszélőeszközök #fehérbot #gyengénlátó #iskolások #közlekedés #látássérült #Rákosmente #szemléletformálás #vak #vakvezetőkutya #VGYKE

A VIZUÁLIS KULTÚRA MINDENKIÉ

  |   By  |  0 Comments

A VIZUÁLIS KULTÚRA MINDENKIÉ - a klubnap összes résztvevője

A VIZUÁLIS KULTÚRA MINDENKIÉ
Februári LÁMPÁS KLUB Békásmegyeren
2024. február 16.

Alig, hogy elkezdődött az idei év, máris vége a Farsangnak. Kezdetét vette a húsvéti Nagyböjt időszaka.

Mi sem tétlenkedünk. Februári klubnapunkon a Messenger segítségével videóhívásban Balvinszky Orsolya, Zürichben élő gyógypedagógussal, képzőművésszel beszélgettem. Orsi már két évtizede készít látássérültek számára is érzékelhető tapintható képeket. Még 2005-ben ismert meg egy látássérült fiatalembert még Budapesten, ennek kapcsán készített először olyan képet, amelyet neki is meg tudott mutatni. Képeinek különlegességét az adja, hogy elkészítésük során nem csak különböző festékeket, hanem más alapanyagokat, például ruhadarabokat, különböző textíliákat is felhasznál, ez által még élvezetesebbé téve a képet azok számára, akik kizárólag tapintás útján képesek érzékelni a műalkotásokat. Mert igen, ezeket nyugodtan nevezhetjük műalkotásoknak, valamennyi kép nagyon aprólékos munkával, kiváló kézügyességgel készül.

Orsolya emellett sajátos nevelési igényű gyerekekkel foglalkozik főállásban, mint gyógypedagógus. Jelenleg egy svájci kislány mindennapi tevékenységét segíti. Folyamatosan tanulja a német nyelvet, mint mondja, nem egyszerű elsajátítani, kizárólag az utcán, magától nem tudja megtanulni az ember, mert nagyon nehéz.

Őszintén remélem, hogy Orsival hamarosan személyesen is lesz alkalmunk találkozni, amikor Budapesten lesz – azonban most még nem tudta megmondani, mikor kerül erre sor.

Klubunk második részében megismertük új Lámpás munkatársunk, Pataky Andreát, aki hamar megkedvelte új munkahelyét, és Tagjaink is hamar megkedvelték őt. Andrea korábban rendezvényszervezőként dolgozott, de foglalkozott kamaszokkal is, így egy iskolai szemléletformáló foglalkozás során került kapcsolatba látássérültekkel. Három éve Meniere beteg lett, ennek következtében hallásában korlátozottá vált. Megváltozott munkaképességűként , idén február 1-től a VGYKE-nél dolgozik a lámpások segítőjeként. Bízunk abban, hogy minél több alkalommal el tud jönni hozzánk.

További információkat, képes beszámolókat az Óbudai Látássérültek Klubja közösségi oldalán talál.

Ruzsa Viktor
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Óbuda #vak #VGYKE

A siketvakságról és a fogyatékosság elfogadásáról

   |   By  |  0 Comments

A siketvakságról és a fogyatékosság elfogadásáról - a klubtagok az asztalnál, vakvezető kutyával kiegészülve.

A siketvakságról és a fogyatékosság elfogadásáról
2024. 02. 15.

Az erzsébetvárosi Lámpás klub havi összejövetelét február közepén tartotta meg.

A siketvakságról és a fogyatékosságunk elfogadásáról szólt az alkalom. A siketvakság fogalmát saját állapotának bemutatásán keresztül ismertette Lenkainé Vajda Viktória, meghívott vendégünk. Ezután minden résztvevő, aki szerette volna, elmondhatta saját viszonyulását fogyatékosságához. Beszélgettünk arról, a család miként viszonyul általában egy fogyatékossággal élőhöz, és ez ügyben mit tapasztaltunk a saját életünkben.

Tapasztalatokban gazdag délutánt töltöttünk együtt.

Jánosi Veronika
Közösségi civilszervező

#aliglátó #Erzsébetváros #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE

A rákosmenti lámpások a Mentőmúzeumban jártak

   |   By  |  0 Comments

A rákosmenti lámpások a Mentőmúzeumban jártak - egy résztvevő kipróbálja az újraélesztést.

A rákosmenti lámpások a Mentőmúzeumban jártak
2024. február 14.

Mi, Rákosmente lámpásai a Markó utcai Mentőpalotába szerveztünk programot.

Az esemény első részében az igazgató mutatta be röviden az épület történetét, amelyből megtudtuk, az első vezetője dr. Kresz Géza volt, akinek a nevéhez a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület létrehozása fűződik.

A program második részében az előadó szakápoló segítségével ismételtük át az elsősegélynyújtás menetét. Bemutatásra került az ambu baba, amelyen ki is próbálhattuk az újraélesztést, megismerkedtünk a defibrillátor használatával és a Heimlich-féle műfogással is, mely utóbbit akkor alkalmaznak, amikor valakinek idegen test került a légcsövébe, és segítség nélkül nem tudja felköhögni.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsa
Közösségi civilszervezők

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #Rákosmente #vak #VGYKE

Recept csere-bere

  |   By  |  0 Comments

Recept csere-bere - a klubtagok

Recept csere-bere

A kőbányai Lámpás klub februári összejövetelét, havi klubnapunkat 2024. február 12-én 15 órai kezdettel tartottuk meg a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.

Ezúttal tagjaink nagy örömére recepteket osztottunk meg egymással, így a klub végére mindenki jól lakhatott gondolatban. Hagyományos és érdekes receptek is felvonultatásra kerültek. Megtudhattuk például, hogyan lehet csirkéből halászlevet készíteni, vagy miként készül a lecsókrém.

A klub második felében kötetlenül beszélgettünk egymással, majd a program végén meghallgathattunk egy verset.

Duplinszki Katalin és Jánosi Veronika
Közösségi civilszervezők

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #Kőbánya #látássérült #vak #VGYKE

Cirkusz kicsit másképp

   |   By  |  0 Comments

Cirkusz kicsit másképp - csoportkép a múzeum előtt

Cirkusz kicsit másképp
2024.02.10.

Gyönyörű tavaszias délelőttön sétáltunk a Vajdahunyad Várban található Mezőgazdasági Múzeum különleges kiállítására, ugyanis a Csodálatos cirkuszvilág – nemzetközi cirkusztörténeti kiállítást látogattuk meg kis csapatunkkal. Nyilván azt a milliőt, élményt nem kaphatjuk vissza a kiállításon, mint a cirkuszban az előadásokon, de sok mindent megtudhattunk a Magyar Cirkusz történetéről.

A magyar artistaművészek és cirkuszi dinasztiák, relikviák, a cirkusz-képzőművészet és filmművészet jeles alkotásai, fényképek, dokumentumok tekinthetők meg, melyeket csodálattal néztük, olvastuk, hallgattuk. Láthattunk még szebbnél szebb kosztümöket, maketteket, csodákat: élethű installációk drótkötélen, golyón, ugródeszkán és egyensúlyozó apparáton. Először láthatóak együtt a nemzetközi cirkuszi örökség legkiválóbb külföldi gyüjteményei és múzeumai.

Cirkusz kicsit másképp - kiállítottak egy száz éves, eredeti lovas körhintát is.

Cirkusz kicsit másképp – kiállítottak egy száz éves, eredeti lovas körhintát is.

Nagyon jól éreztük magunkat ezen az igazán különlegesen színes, érdekes, izgalmas interaktív kiállításon. Csak ajánlani tudjuk mindenkinek.

Murgács Jánosné, Pesa Anna Mária
Közösségi civilszervezők

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #Újpest #vak #VGYKE

Segítőtársaink a mindennapokban

  |   By  |  0 Comments

Segítőtársaink a mindennapokban - a tagok beszélgetnek.

Segítőtársaink a mindennapokban
2024. 02. 08.

Februári pesterzsébeti Klubnapunkon vendégünk volt Kiss Márta és Tanai Csaba, akik beszéltek nekünk a vakvezető kutyákról.

Többek között szó esett arról, miért is döntöttek a vakvezető kutyák mellett, mennyiben könnyítik meg a közlekedést, valamint beszéltek a kutyusokkal kapcsolatban felmerülő költségekről, saját tapasztalataikról, és a vakvezető kutyával történő közlekedés tanulásának folyamatáról is.

Mivel a tagok között van, aki már beadta a vakvezető kutyára vonatkozó igényét, illetve van, aki tervezi, ezért nagyon sok kérdés merült fel a témát illetően, és szuper hangulatban telt a klubdélután.

Dudikné Rácz Andrea
XX. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Pesterzsébet #vak #VGYKE

Vendégek az Újpesti Családsegítő- és Gyermekjóléti Központból

  |   By  |  0 Comments

Az újpesti Lámpás Klub logója

Vendégek az Újpesti Családsegítő- és Gyermekjóléti Központból
2024.02.07.

A februári klubon vendégeink közérdekű információkat osztottak meg velünk. (Drótos Katalin, Győri Gáborné, Turai-Kaján Zita, Michna Eszter)

Többek között, hogy kik, és milyen problémákkal, hova, kihez fordulhatnak a kerületben. Például azt is elmondták, hogy a szülők és gyerekek is fordulhatnak hozzájuk problémáikkal. De az óvodából, iskolából érkező panaszokat is orvosolják. Nagyon sokrétű és nagy felelősséggel jár a munkájuk, mégis mosolyogva és kedvesen állnak szolgálatukra az ügyfeleknek.

Köszönjük, hogy elfogadták a meghívásunkat, tájékoztattak bennünket, és válaszoltak sok-sok kérdésre!

Murgács Jánosné, Pesa Anna Mária
Közösségi civilszervezők

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Újpest #vak #VGYKE

“CSENDES” DALOK

  |   By  |  0 Comments

"CSENDES" DALOK - a klubtagok a galéria bejáratánál

“CSENDES” DALOK
Lemezbemutató koncerten jártak a kispesti Lámmpás klub tagjai

Solyom Tamás és Tábi Tamás, azaz a Kéttamás együttes “Csendes” dalok címmel megjelent lemezének bemutatóján jártunk a kispesti Lámpás klub tagjaival az Oázis Gyógynövény Galériában február 6-án, kedden.

A Klemente Gábor ütőhangszeressel kiegészített gitár- és hegedű-formáció a tőle megszokott kedvességgel fogadta közönségét. A bő kétórás műsorban – többek között – kortárs költők verseit énekelték meg, az egyes dalok között nagyszerű vers-előadásokkal színesítve a programot. A kortárs költők között néha-néha egy-egy régi jól ismert klasszikus, József Attila, Petőfi Sándor vagy épp Arany János verseiből is hallhattunk. A kb. 30 négyzetméteres helység zsúfolásig megtelt, éplátók számára a zene mellett a falakon lévő festmények is élvezetet nyújtottak.

A remek hangulatot sem írásban, sem képeken nem lehet visszaadni, de a koncertlátogatás képeit érdeklődő Olvasóink megtekinthetik a kispesti Lámpás klub Facebook-oldalán.

Ruzsa Viktor
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #Kispest #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE

“Vakos” játékok Rákosmente februári klubján

  |   By  |  0 Comments

"Vakos" játékok Rákosmente februári klubján - tagok az asztal körül

“Vakos” játékok Rákosmente februári klubján
2024. február 5.

Klubnapunkra ezúttal Bieber Mária gyógypedagógust, rehabilitációs szakembert hívtuk meg, aki a látássérültként akadálymentesen játszható játékokkal ismertetett meg minket.

A játék jó időtöltés, szórakozás, együttlét, vidámság, jó agytorna, és nem utolsó sorban közösségformáló erejű.

Kipróbáltuk a „vakos akasztófát”, azaz a szó kitalálós játékot, amelyben „megmenekült” a csapat, játszottunk az ún. álösszetett szavakkal, amely talán a legnagyobb sikert aratta. Megismerkedtünk még a taps a 7 helyett játékkal is, amellyel a hetes szorzótáblát is lehetett gyakorolni. A végén pedig egy mesét alkottunk a játékvezető kérdéseire, csupa „b”-betűs szóval, újabb bővítményekkel.

Remekül szórakoztunk, mindenkinek ajánljuk ezt az élményt!

Az eseményről élőben is bejelentkeztünk, amely Facebook-oldalunkra kattintva érhető el.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Rákosmente #vak #VGYKE

Szemléletformálás a VII. kerületi Magonc Óvodában

   |   By  |  0 Comments

Szemléletformálás a VII. kerületi Magonc Óvodában - két kéz, benne szőlőfürt.

Szemléletformálás a VII. kerületi Magonc Óvodában
2024.02.05.

Február elején az erzsébetvárosi Magonc Óvoda gyermekeinek tartottunk szemléletformáló foglalkozást. A gyermekek különféle állathangokat, gyümölcsöket, illatokat ismerhettek fel bekötött szemmel. A legnagyobb sikert, mint általában, Hablaty vakvezető kutya aratta, aki megmutatta a piciknek, hogyan segíti gazdáját.

Köszönjük az óvoda munkatársainak a szívélyes fogadtatást!

Jánosi Veronika
Közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #hangfelismerés #illatfelismerés #látássérült #óvoda #óvodások #szemléletformálás #vak #vakvezetőkutya #VGYKE

Az okostányér titkai

  |   By  |  0 Comments

Az okostányér titkai - a klubnap résztvevői

Egészséges életmód, avagy az okostányér titkai

2024. február 2-i klubnapunkon a Ferencvárosi Művelődési Központban Tarcali Eliza Csenge, a IX. kerület dietetikusa tartott előadást tagjainknak.

Napjaink rohanó világában sokan elfeledkezünk az egészséges étkezésről, sietve bekapunk pár falatot, ami nem tesz jót az egészségnek. Az okostányér segít abban, hogy mindenből megfelelő mennyiséget együnk. Néhány tévhit is eloszlatásra került, pl. hogy sem a vegetáriánus, sem a vegán étrend nem való az emberi szervezetnek, hisz növényekből nem tudja előállítani a létfontosságú vitaminokat.

Szóba került az iskolai étkeztetés is, volt, aki erre kérdezett rá. Sajnos a fejkvóta nem éri el a 600 Ft-ot, ebből nehéz egészséges étkezést kihozni, de az óvodákat, iskolákat ellátó konyhák igyekeznek mégis a legjobbat kihozni.

Szó esett még a BMI indexről is, és arról, hogy az egészséges test és lélek alapfeltétele a megfelelő tápanyagdús étkezés, figyelve a kalóriabevitelre.

Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező

#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE