Category: A Vizuális kultúra mindenkié FOF 2020

Narráció 2

   |   By  |  0 Comments

A narrált festmény

Szinyei Merse Pál: Majális

A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe nem lehet elégszer elmenni! Ahová csak nézünk, mindenhol remekműveket találunk. A következő hetekben a Galéria képeiből válogatunk, a sort pedig Szinyei Merse Pál Majálisával kezdjük.

Szinyei Merse Pál a saját korában igencsak felborzolta a kedélyeket 1873-ban készült képével. Hihetetlenül fiatal még ekkor, csupán csak 28 éves. De miért is lehet botrányos a fűben üldögélő és beszélgető fiatalok csoportja? Lássuk csak!

A kép középpontjában egy hat fiatalból álló csoportot láthatunk. Két fiatal nő és négy férfi tölti az élénk zöld, dús fűben takarókon üldögélve idejét. A fűben apró virágok, a domboldalon kisebb bokrok találhatók. A fiatalokra árnyék vetül. Magát az árnyék okozóját nem látjuk, de a formájából rájöhetünk, hogy egy nagy fa alatt ülnek. A kép bal alsó sarkában, a hozzánk legközelebb látható alak egy szürke nadrágot és fekete zakót viselő szalmakalapos férfi, akinek az arcát nem láthatjuk, hiszen éppen leguggolva előre hajol, hogy a fűből felvegyen egy zöld üveges pezsgőt, amit a földbe vájt üregben hűtöttek eddig. Mögötte, nekünk háttal, a társai felé fordulva látható egy fehér nadrágos, világosbarna bársonyzakóban hason fekvő férfi. Előtte a pléden mindenféle finomságot láthatunk, a fiatal férfi éppen egy csirkecombot tör ketté. Az alak nem más, mint maga Szinyei Merse Pál! Így emlékszik vissza arra, hogy miért is örökítette meg magát is korai képén: „Magamat is ráfestettem a képre, hason fekve, falatozva, hátat fordítva. Bevallom, azon kritikusokra gondoltam, kiknek képem nem fog tetszeni.”

Tőle jobbra foglal helyet egy fodros, élénk rózsaszín ruhát viselő vörös hajú lány. Feltűzött hajába rózsaszín szalagot kötött. Nyakában fekete szalagon apró kereszt lóg, talán erélyessége jelképeként. Testtartása tartózkodó, hiszen jobb karját szorosan maga elé fogja és kissé elfordul a hozzá beszélő fiatalembertől, de összecsukott legyezőt tartó jobb kezének tartása és a kissé oldalra fordított fejtartása, valamint a férfira vetett kacér tekintete mutatja incselkedését. A jobbján ülő férfi kéztartásából érzékelhetjük, hogy hevesen magyaráz valamit párjának. A férfi és a nő testbeszéde mintha a csábítás időszakában mutatná be egy szerelmespár kapcsolatát. Ezzel szemben a mellettük üldögélő pár már akár a beteljesült szerelem nyugalmát is tükrözhetné. A habos fehér ruhájú, barnahajú nő kezeit békésen nyugtatja ölében. Kezében mezei virágokból gyűjtött kis csokrot láthatunk, tekintetét a mellette vörös pléden elfekvő férfin nyugtatja. A férfi hanyagul az oldalán fekszik. Jobb kezében vékony kis szivar, bal karjával támasztja meg fekete kalapos fejét. Tekintetét szerelmesen nyugtatja mellette ülő kedvesén. A férfi és a nő mozdulataiból a békés egymásra találás, a szerelmesekre gyakran jellemző boldog hallgatás olvasható ki. Tekintetünket a kép középpontját elfoglaló fiatalok kötik le, de nem csak ők szerepelnek a képen. A háttérben, a kép bal felső sarkán végig húzódó domboldal mögül két napernyős, kalapos nő alakja bukkan elő. A művészettörténetben az ilyen mellékfigurákat straffázsalakoknak hívják és céljuk a kép mozgalmasabbá tétele és a tér mélységének érzékeltetése.

Így leírva egyáltalán nem tűnik botrányosnak a kép, ugye? Akkor mégis miért váltott ki olyan sok emberből ellenérzést? Ennek megválaszolásához fontos ismernünk Szinyei Merse Pál korát és annak művészeti életét. A 19. század végén még erőteljesen érződött a romantika művészeti stílusának hatása. Nagy események, fennkölt eszmék kerültek a középpontba, és a jelenetek megfestése is inkább a képzeletre hagyatkozott. A század végén azonban egyre inkább megjelent a realizmus és az impresszionizmus művészeti irányzata és ezzel együtt a való élet apróbb jelenetei, a hétköznapi emberek vették át a képeken a szerepet a korábbi hősöktől. Meghökkentő tehát, hogy a Majális óriási vásznára (126×162 centiméter, tehát majdnem ember nagyságú) Szinyei egy ilyen hétköznapi jelenetet, a városból kiszabaduló kedélyes társaság pihenését festette meg. Az impresszionisták előszeretettel alkottak a szabad ég alatt, vásznaikkal, állványaikkal és festékeikkel felmálházva vágtak neki a vidéki tájnak. A Majális vibráló napsütötte színeit, a dús természeti táj elemeit, az alakok fesztelen mozdulatait szemlélve azt gondolhatnánk, hogy Szinyei sem tett másként. Ez azonban egyáltalán nem igaz. Szinyei Merse Pál ugyanis műtermében festette hosszú hónapokig képét, bár az igaz, hogy előtte alaposan megfigyelte, tanulmányozta a természeti elemeket.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

A narrált festmény

Narráció 1

   |   By  |  0 Comments

A narrált fotó

A Budavári Palota és Savoya Jenő szobra

Kedves Olvasók!

Folytatódik a
VGYKE műalkotásokat bemutató sorozata, amelynek keretében hétről hétre egy újabb művészeti érték narrációjával és a hozzá kapcsolódó művészettörténeti információkkal találkozhattok. Az ötven alkotásból álló sorozatot ezúttal úgy állítottuk össze, hogy Budapest és környékén tett sétának is beillik. Több nagy múzeum is csatlakozott sorozatunkhoz, így a Magyar Nemzeti Galéria, a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár és a Gödöllői Királyi Kastély épületével és gyűjteményének izgalmas darabjaival is megismerkedhettek majd. Budapest azonban a múzeumokon túl is bővelkedik látnivalókban, így köztéri szobrok, hidak, ipari műemlékek is feltűnnek majd időről időre a narrációk között.

Sok minden miatt csodálatos hely Budapest, de leginkább talán azért, mert olyanok, mint a mindent tudó mesemondók. Az épületek, hidak, szobrok akár több száz év történeteit mesélhetnék el. Ilyen épület a Magyar Nemzeti Galériának otthont adó Budavári Palota is, amelynekk egyik épületrészét a fotón is láthatod.

A szikrázó augusztusi napfényben álló méltóságteljes épületet központi bejáratának három ajtajára lépcsősor vezet fel, a kapuk felett klasszikus oszlopok tartják a háromszög alakú építészeti elemet, a timpanon. Eddig nagyon hasonlít az előző sorozatban már szereplő Műcsarnok épületére (olvasd itt) A timpanon felett magasodik két ablaksorral az óriási patinazöld kupola. Gyönyörű ez a kissé matt, kékeszöld szín, ami a réz oxidációjával jön létre. Emléktáblák, szobrok is büszkén viselik, valójában a nemesség, az érték jelzőjének is tekinthetjük. Visszatérve az épületre: a timpanonos főbejárat két oldalát a földszinten árkádok, felettük pedig két emelet magas oszlopokkal díszített falszakasz alkotja. Ez az épületrész kissé beljebb helyezkedik el, tehát mind jobbra, mind balra jócskán kiugrik két 3 szintes épületrész. Ennek ablaksorait féloszlopok díszítik. Ez azt jelenti, hogy az oszlopok nem körbejárhatók, hanem csak kissé kiemelkednek a fal síkjából. Az oszlopok nemcsak térben, hanem színben is elütnek a faltól. Az oszlopok világosak (a napfényes nyári napokon vakítóan fehérek), míg a falak kicsit sötétebb barnának tűnnek.

A Budavári Palotát nemcsak azért érdemes meglátogatni, mert gyönyörű panoráma nyílik innen a Duna felé, hanem mert történelmi és építészeti emlék. Igazi klasszikus. Története Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás király koráig nyúlik vissza, de a törökök idejében, illetve 1686-os visszafoglalásakor súlyosan megsérült. Újjáépítését Mária Terézia idején, 1749-ben kezdték el a korban divatos barokk stílusban. Amit viszont a mai állapota tükröz, az már a 19. század építészete, amikor Ybl Miklós és Hauszmann Alajos neobarokk elemekkel bővítették ki. Ennek köszönheti méltőságteljes külsejét, amelyben minden elem az értéket, a tekintélyt és a kimértséget tükrözi. A fehéren világító oszlopok az antik hagyományokat, a szabályosan, emeletenként más-más stílusú ablakok az oszlopokkal együtt alkotott ritmusukkal a következetességet , az épület előtti tágas tér és a dunai panoráma a hatalmat képviseli számomra.

A kép előterében látható a Budavári palota történetének egyik fontos szereplőjéről készült bronz szobor. Róna József szobrász Savoya Jenőt, Buda várának egyik hős felszabadítóját lovon ábrázolja. Az izmos paripa mellső lábait megfeszíti, fejét lehorgasztja, hátsó lábai közül egyiket kecsesen kissé felemeli. A nemes állat erőt sugároz. A rajta ülő hadvezért jobb kezében parancsnoki pálcát tart és talán a várat ostromló katonákat irányítja. A címerrel és domborművel díszített kő talapzaton domborműveket találhatunk, csatatéri jelenetek láthatók rajtuk. A fotón szereplő alakok jól érzékeltetik, hogy a talapzat jó két ember nagyságú.

A II. világháború alatt az épület egy része megsemmisült és csak az 1960-as években kezdték el az újjá építését. Ezután már nem királyok lakhelyéül szolgált, inkább művészet otthona lett. Jövő héten már a Magyar Nemzeti Galériában folytatjuk utunkat tovább.

Szeretnél többet megtudni az épületről? Ezeket a cikkeket ajánlom!

Az épület történetéről:
http://hg.hu/cikkek/varos/11194-a-budavari-palota-700-eves-historiaja-6
http://budavar.btk.mta.hu/hu/muemlekek/a-budavari-kiralyi-palota.html

Savoyai Jenő szobráról:
https://www.kozterkep.hu/1726/savoyai-jeno-herceg-lovasszobra#

A narrált fotó