Category: II. kerület

Szemléletformáló program a II. kerületi Móricz Zsigmond Gimnáziumban

  |   By  |  0 Comments

Szemléletformáló program a II. kerületben.

2023.11.16-án, csütörtökön délelőtt dr. Füzi Andrea Rita, a BFKH II. Kerületi Hivatala Népegészségügyi Osztály egészségnevelője meghívásának köszönhetően, Egyesületünk is részt vehetett a II. kerületi Móricz Zsigmond Gimnázium Egészségnapi rendezvényén.

Az Egyesületet Török-Zselensky Eszter Unó kutyával, valamint Tanai Csaba Szamóca kutyával képviselte az Egészségnapon.

Két osztálynak, összesen 62 diáknak tartottunk interaktív szemléletformáló foglalkozást.

A program keretében beszéltünk a látássérülés fogalmáról, megismerhették a fehérbotos és kutyás közlekedést, elmondtuk, miről ismerhetik fel a vakvezető kutyát, hogyan közeledhetnek, ismerkedhetnek velük.

A szemléletformálás fókuszában a látássérülteknek való szakszerű segítségnyújtás, valamint a vakvezető kutyával való mindennapos közlekedés állt.

A tanulók aktívan vettek részt az órákon, és sok érdekes kérdést tettek fel, melyekre őszintén, tabuk nélkül válaszoltunk.

Mint minden alkalommal, vakvezető kutyáink most is nagy sikert arattak, nem csak fegyelmezettségükkel, hanem barátságos, emberszerető viselkedésükkel egyaránt.

Természetesen a foglalkozás végén a kutyák simogatása sem maradhatott el.

Török-Zselensky Eszter

II. kerületi közösségi civilszervező

 

 

 

Az őszi szürke lélek megszínesítése

   |   By  |  0 Comments

A képen egy hangulatos klubszoba látható

A kép forrása: grandhotelbrno.cz
Az őszi szürke lélek megszínesítése

2023. október 26.

II. kerületi és hegyvidéki októberi online klubnapunkra információkat
gyűjtöttem össze és osztottam meg az internetről.

A témánk pedig az őszi depresszió megelőzése volt.

Többek között tippeket kaphattunk a levertség, a melankólia, kedvetlenség elkerülésére testi és lelki oldalról egyaránt.

A javaslatok között szerepelt a több mozgás, a zene, a tánc, a forró italok, barátok, társaság jótékony hatása szervezetünkre.

Ha lemaradtál róla, az októberi Klub visszanézhető a Facebook-oldalakon:

II. kerületi online Lámpás klub

Hegyvidék októberi online Lámpás klub

Török-Zselensky Eszter
II. kerületi és hegyvidéki közösségi civil szervező

#aliglátó #gyengénlátó #Hegyvidék #II.kerület #klubnap #közösségiklubok #látássérült #online #vak #VGYKE