Díjátadón vehettünk részt
Díjátadón vehettünk részt, II. helyezést ért el kisfilmünk
Idén 150 éve, hogy Buda, Pest és Óbuda egyesülésével megszületett fővárosunk, Budapest. A Fővárosi Önkormányzat és a Budapest Esély Nonprofit Kft. szintén ebben az évben kezdte meg a fővárosi esélyegyenlőségi program következő öt évre szóló tervének kidolgozását.
„Vegyél részt Te is az esélyegyenlőségi program megalkotásában és Üzenj Budapestnek!
Olyan pályaműveket várunk, amelyekkel pályázóink üzeneteket fogalmaznak meg a 150 éves Budapest új esélyegyenlőségi programja kapcsán.” – olvashattuk az „Egymásra lépni tilos!” kampány keretein belül meghirdetett felhívásban.
Érdekvédelmi szervezetként egy újabb lehetőséget láttunk arra, hogy kommunikáljunk a látássérült emberek helyzetéről, s egy olyan vízióról, melynek megvalósulása esetén minden budapesti lakos jobban érezheti magát a fővárosban, nem csak ők.
Egy könnyed műfajt választottunk, videó formájában küldtünk be pályamunkát erre a pályázatra, Budapest varázsa, a figyelem hatása címmel. Maximum két perces lehetett az alkotás, amiben elmondhattuk, amit szerettünk volna. A városnak szánt jó kívánságaink mellett problémák és megoldások pillanatképeit jelenítettük meg. Rollerek az útban, érintőgombos lift, figyelmetlen fejhallgatóval közlekedő ember, vezetősávon elhelyezett akadály. Ezekre a problémákra pedig az egymásra való odafigyelést, mint megoldást jelenítettük meg.
A “Színeid közt a reménység” – Egymásra Lépni Tilos! címmel megrendezett kiállítás megnyitó és díjátadó rendezvénynek a Szabó Ervin Könyvtár Terézvárosi Gyermekkönyvtára adott helyet 2023. október 5-én 14:00 órai kezdettel. A zsúfolásig megtelt teremben többek között beszédet mondott Fodor Péter, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója, és Bősz Anett főpolgármester-helyettes is. Összesen a három kategóriában (kézműves alkotás, kisfilm, irodalmi alkotás) 109 pályázat érkezett be. Kategóriánként 3-3 helyezettet díjaztak. Mint mindenkinek, így egyesületünk alkotócsapatának is Dr. Pirisi Károly, a Budapest Esély Nonprofit Kft. ügyvezetője adta át a díjat.
Az esemény szervezői három helyiséget is berendeztek a beérkezett, válogatott pályaművek bemutatásához. Így lehetősége volt minden jelenlévőnek megismerni sok-sok olyan alkotást, melyek mindegyike értékes üzeneteket hordozott. A kiállítás 2023. október 31-ig megtekinthető!
Duplinszki Katalin, Horváthné Dunaveczki Leona, Karcub Katalin, Kollárszki Boglárka alkották egyesületünk stábját. A kisfilmünk az alábbi hivatkozásra kattintva tekinthető meg:
Budapest varázsa, a figyelem hatása
Gratulálunk kollégáinknak és minden pályázónak!
Horváthné Dunaveczki Leona
Közösségi Civilszervező
VIII., XXI. kerület
#Budapest #díjátadó #Egymásralépnitilos #II.helyezés #kisfilm #látássérült #pályázat #VGYKE