Ez történt a masszázsban
2019. október 08-án ismételten Terézvárosban jártunk kerületi lakosoknak rendezett egészségnapon. Ebben az évben már negyedik alkalommal voltunk jelen a VI. kerület Eötvös utcai Közösségi Házban, ahol a kollégák irodai masszázst végeztek a jelentkezőkön. A mostani kitelepülésünkön nagyon sokan vettek részt, akiket Borics Nikolett és Kalányos József masszírozott. A látogatók zöme hölgy volt, de már a férfiak részéről is mutatkozott érdeklődés, hiszen a 31 vendégből 6 férfi masszíroztatott. A tapasztalat az, hogy általában is a nők vannak többségben. Néhányan közülük szeretnek beszélgetést folytatni masszázs közben, van, aki inkább csöndben kíván lazítani. A masszázs a vendégről szól és akkor jó, ha segíti a kikapcsolódást, képes legyen ellazulni és ne gondoljon másra. Ha ezt elértük, már nem jártunk hiába Terézvárosban vagy a többi helyszínen.
2019. október 09-én az Örs vezér téri Szakrendelőben ünnepélyes megnyitót tartottunk. A VGYKE frissítő-, gyógy- és nyirokmasszázs szolgáltatása így újabb helyszínnel bővült, sorban ez a hatodik.
Az intézet főigazgatója, dr. Nagy András Csaba, a XIV. ker. Önkormányzat Idősügyi referense, Hevér László György, Fodor Ágnes VGYKE elnök, Kis Erika VGYKE szolgáltatások vezetője és Ujvári Ferenc masszőr jelenlétében került sor a megnyitóra.
dr. Nagy András Csaba és Hevér László György elmondták, nagy örömükre szolgál, hogy lehetőséget tudtak adni egyesületünknek, hogy tovább szélesítsék az egészségügy palettáján a kínálatot, nem utolsó sorban a látássérült kollégáknak pedig tisztes munkalehetőséget. A gyógymasszázs szolgáltatás nem alapellátás keretében működik, de mégis nagyon értékes tevékenység, hiszen a kerületi lakosság könnyebben hozzájut a szolgáltatáshoz. A korábbi gyakorlat azt mutatja, hogy nagyon keresik a vak és gyengénlátó kollégákat, hiszen sokan tudják, hogy a látássérült emberek hallásukra és kifinomult tapintásukra hagyatkoznak munkavégzés közben. Reményeik szerint az Örs vezér téri rendelőben is nagy sikere lesz a masszázs szolgáltatásnak.
Kis Erika