Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Fehér bot napi ünnepség Rákosmentén

2018. október 4.
A képen egy rajzolt emberi alak fehér bottal látható, a háttérben egy óra számlapja, ami érzékelteti, hogy időre megy valahova

Október 12-én délután 16:30-18:30 között (érkezés 16:00-tól) rendezzük meg a hagyományos Fehér bot napi ünnepségünket a Vigyázó Művelődési Ház (volt Dózsa) Fórum termében.

A program első részében egy komoly és könnyűzenei összeállítást hallhattok.

Fellépnek az isaszegi Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai Fercsikné Haász Veronika vezetésével, Vida Gábor zongorán, Kovács Judit pedig fuvolán játszik majd népszerű musicalekből.

A program második részeként pedig egyesületünk vendégeink vagytok egy ültetett állófogadásra.

Szeretettel várunk Benneteket kísérőitekkel együtt!

Részvételi szándékotokat mindenképpen jelezzétek!

E-mail: lampas.rakosmente@gmail.com
Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468
Acsay Péter: 06 70 248 59 53

A rendezvény Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósul meg

Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
közösségi civilszervezők

A képen egy rajzolt emberi alak fehér bottal látható, a háttérben egy óra számlapja, ami érzékelteti, hogy időre megy valahova