Gazdára leltek a Futárok
A VGYKE célul tűzte ki, hogy azon kerületekben, ahol a Közösség Lámpásai program működik, minél több látássérült juthasson hozzá a FUTÁR távirányítóhoz, amellyel egy gombnyomással megszólaltathatjuk a tábla hangosbemondóját. Így a látássérültek is informálódhatnak egy megállóban arról, hogy a kívánt járat mikor érkezik.
Rákosmente Önkormányzata a legmesszebbmenőkig partner volt ebben, és anyagi eszközökkel támogatta Rákosmente látássérült rászorultjait. Az ünnepélyes átadóra, amelyet az Önkormányzat esélyegyenlőségi munkatársai és a kerület Lámpásai szerveztek, 2016. március 24-én került sor a Rákosmenti Polgármesteri Hivatal melletti rendezvényteremben. Jelen voltak a helyi sajtó képviselői is, a Hírhozó Újságtól és a Rákosmente TV-től, akik megörökítették ezt az örvendetes eseményt.
A programot Riz Levente polgármester úr nyitotta meg, aki a közösségépítés fontosságát és a Testület elkötelezettségét hangsúlyozta a látássérültek életminőségének javításában. Ezt követően az Egyesületünk elnöke Fodor Ágnes kapott szót, aki a vakok önálló közlekedésének és a rehabilitáció útján való elindulásának fontosságát emelte ki.
Végül pedig következett a várva várt átadás, a polgármester, és Fohsz Tivadar alpolgármester urak személyesen nyújtották át a távirányítót az érintetteknek. Sok tagunk meghatottan, könnyeivel küszködve köszönte meg az eszközt. Kellemes meglepetés volt, hogy egyik tagtársunk mikrofont kért, és a megajándékozottak nevében nyilvánosan köszönte meg az Önkormányzat segítségét. Végül Miks Csaba munkatársunk tartott egy rövid összefoglalót a távirányító gyakorlati használatával kapcsolatban.
Programunk végén kipróbáltuk az eszközt a Rákoskeresztúr Városközpontban található FUTÁR táblánál, így mindenki a gyakorlatban is megtapasztalhatta, miként is működik. Reméljük, hogy még sok más kerületben is lesz hasonló lehetőség, hiszen fontos, hogy minél többen élvezhessék ezt a nagyszerű eszközt.
Köszönjük az önkormányzat támogatását és a szervezésben nyújtott segítségét!