Gyógy- és nyirokmasszőrünk: Matics Ádám
Súlyemelő vagyok, így nem is volt kérdés, mivel is foglalkoznék szívesen. Adott volt a sport, adott volt vele a lehetőség, gyógymasszőr lettem. A legjobb döntésem volt, amit meghozhattam, szeretek emberekkel foglalkozni.
Itt lehetőségünk van fejlődni, gondolok itt képzésekre, egyik a másikunktól is tanulhat, ha valaki, például úgy érzi, nem rendelkezik, még kellő rutinnal. Itt tanultam meg, hogy a legtöbb tapasztalatot, a munkánk során szerezzük.
A vendégek nagyon kedvesek, a kollégák úgy szintén. Jól esik, ha egyik-másik páciens elégedetten, megkönnyebbülve, mosollyal az arcán távozik, ilyenkor én is plusz energiával töltődöm fel. Igazi (adok-kapok) munka ez szerintem, pozitív értelemben. 🙂
Szeretem meghallgatni a másikat, mert néha előfordul, hogy hirtelen valakiből előtörnek a szavak, úgy vélem, ilyenkor is távozik némi feszültség az emberből, nem véletlen, hogy nem csak a testtel, hanem a lélekkel is foglalkoznunk kell, hiszen az elfojtott érzések, emlékek, (traumákról, stb.) is okozhatnak panaszokat, még ha az egyénben ezek nem is tudatosulnak.