Visszatekintés 2018 eddigi hónapjaira
Januárban megismerkedtünk Csukás István meséiből ismert, életnagyságú mesefiguráival (Süsü, Pom-Pom aki Picur fején ül és épp egy tábla csokit nyújt Gombóc Artúrnak, a Nagy HO-HO-HO- Horgász,elmaradhatatlan társával, Csalival, a kukaccal, Mirr-Murr és barátai Oriza Triznyák és Kiscsacsi, és az ismert gyurmafigura, Sebaj Tóbiás).
Februárban a Magyar Nemzeti Múzeumban jártunk, ahol a Középkori Magyarországot (Árpád-kor) mutatta be az államalapítástól az Árpád-ház férfi tagjainak kihalásáig (100-1301).
Márciusban egy igazi Hungarikum kiállításon jártunk a Hungarikium Élményházban. A kiállításon megtalálható Rubik Ernő Bűvös kockájának óriás változata, Kempelen Farkas sakkozó gépének másolata, sajnos az eredeti leégett, Neumann János első számítógépének másolata, a televízió őskorából egy régi tévé készülék nagyított változata, melyben láthattuk a 60-70-es évek archív felvételeit. Bíró László golyós tollának ember nagyságú változatát, régi katonai telefonközpontot és felszereléseket.
A második terembe lépve, gerendára lógatott kolbászok fogadtak bennünket. Sajnáltuk, hogy ezek nem igaziak. Tovább haladva egy magyar paraszt ház külső és belső használati tárgyait nézhettük meg. Láthattuk, hogyan éltek, milyen eszközöket használtak, melyeket még sok helyen ma is használnak.
A harmadik teremben egy rom kocsmában találtuk magunkat. Itt mindenféle kocsmára jellemző tárgyat láthattunk.
Május 04-én megtartottuk éves közgyűlésünket. Fodor Ágnes a VGYKE Elnöke köszöntötte a jelenlévő tagokat, kísérőiket. Beszámolt az egyesület 2017. évi munkájáról, eseményeiről, eredményeiről. Elnök asszony beszámolója után, Mészáros Ágnes alelnök, a közösség lámpásai vezetője mutatta be a lámpás klubok vezetőit és beszámolt munkánkról, majd felkérte a kistérségi látássérült szervezetek elnökeit, hogy tegyék meg beszámolóikat. Ezután Kis Erika a masszázs szolgáltatás vezetője, Leány Ferenc az ügyfélszolgálat munkatársa és Balázs Gábor a Láthatár bolt vezetője számoltak be a 2017. évi eredményeikről.
A Felügyelő Bizottság jelentését Gy. Dobos Mariann ismertette.
A 2017. évi közhasznúsági jelentés, és szakmai beszámoló valamint a mérlegbeszámoló megismerése után tagok, szavazataikkal elfogadták az egyesület 2018. évi költségvetését, és a 2019. évi tagdíjának összegét.
Végül az MVGYOSZ képviseletében Németh Orsi bemutatta a Távszem programot.
A közgyűlésen résztvevők megismerhették és kedvezményesen vásárolhattak is a Láthatár segédeszközbolt árukínálatából.
Masszázs szolgáltatásunk munkatársaitól kedvezményes masszázsbérletet is vásárolhattak.
Május 28-án a Rákosmenti lámpásokkal a Margitszigeten kisvasutaztunk és az árnyas platánok alatt hallgattuk a zenélő szökőkút előtt a zenét.
Júniusban klubnapunkra meghívtuk az Egyenlő Bánásmód Hatóság Pest és Fejér megyei referensét Dr. Szatmári Évát. Betekintést kaptunk a hatóság munkájáról és megtudtuk milyen ügyekben kérhetjük a segítségüket.
Június 18-án a Zuglói Önkormányzat támogatásával 40 db futár-távkapcsoló osztottunk ki a kerületben élő tagjaink (20db), a Vakok Iskolája (10 db) és a Vakok Állami Intézete (10 db) számára.
Klubprogramunkat pedig Debrecenben a Kerekerdő Élményparkban töltöttük.
Júliusi klubnapunk vendége Fóris Norbert volt, aki látássérültként elvégezte a Testnevelési Egyetemet, idén jelentkezett a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre ahova fel is vették, judózik, készül a magyarországi El Camino (Szent Jakab zarándokút) Budapesttől Lébényig tartó zarándoklatra és soha nem ad fel semmit.
Augusztus 01-én a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba látogatunk, ahol látássérülteknek készült interaktív tárlatvezetésen veszünk részt.
További terveink között szerepel az átépített Vakok Kertjében egy kellemes napot eltölteni, Szentendrén egy könyvkötő műhely, Egerben a Beatles Múzeum meglátogatása, készülünk az októberi Fehér bot napi gálánkra, a karácsonyi vásárra, amit minden évben megrendezünk az egyesületben.
Kiss Márta
közösségi civilszervező