Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

A terézvárosi Lámpás Klub 2018. évi visszatekintése

2019. január 15.
A képen azok a művészek láthatóak, akik felléptek a Fehér bot napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Terézvárosban is megkezdődött a látássérültek klub élete. A nyitó rendezvényt 2018. február 21-én 15 órakor az Eötvös 10 Közösségi Színtérben tartottuk meg. Terézváros alpolgármestere, Dr. Bundula Csaba és egyesületünk elnöke, Fodor Ágnes közösen meggyújtották a lámpást, mely jelképezi, hogy itt is világítanak a lámpások.

Egy különleges életúttal rendelkező tolmács tagtársunk, Benczekóvits Lajos érdekfeszítő előadást tartott nekünk. Megtudtuk tőle, hogy több nyelven beszél.

Voltunk a Szent István Bazilikában. A lepelkutatás legnagyobb szaktekintélye, Dr. John Jackson magyarországi előadókörútjának utolsó állomása volt ez az esemény.

Az Eötvös 10-ben A tánc világnapja alkalmából a törzsi tánctól a hip-hopig sokminden szóbakerült: időutazáson vehettünk részt táncban és zenében. A tánc világnapján nem maradhatott el a közös tánc sem.

A költészetnapja alkalmából Ézsiás László vak költő jött el hozzánk. Olyan átéléssel mond verset, hogy aki hallgatja, annak nemcsak a füléig jut el, amit hall, hanem a szívét is megérinti a vers üzenete.

Ellátogattunk a Zeneakadémiára is, ahol a Hárfa diploma koncerten vettünk részt a Solti teremben.  Csodálatosan szép koncert volt, az élményt méginkább fokozta az előadás helyszíne.

Az Ének az esőben című örökzöld musicalt tekinthettük meg az Operett Színházban. Csodálatos előadás volt.

A Városliget volt a félévzáró megbeszélésünk színhelye. Felelevenítettük az elmúlt hónapok eseményeit, továbbá beszéltünk a második féléves klubokról és programokról.

A Fehér bot napja alkalmából műsorral egybekötött programot tartottunk az Eötvös 10 Színtér kamaratermében. A rendezvény a VGYKE elnök asszonyának megnyitó beszédével kezdődött. Majd Dr. Bundula Csaba, Terézváros alpolgármestere köszöntött minket. A meghívott előadóművészek közreműködésével fantasztikus, színvonalas előadásban volt részünk.

A Magyar Színházban is voltunk. Megtekintettük a Valahol Európában című musicalt. Csodálatos előadás volt.

Egyik klubnapunkon vendégünk volt Petneházy Emőke, az AKKU egyesület audionarrátora. Film vetítéssel egybe kötött audionarrált előadást tartott. Beszélt az audionarrációról, annak múltjáról, a mai magyarországi jelenéről, nehézségekről, dilemmákról, tapasztalatokról.

A 2019-es évre is sok és különleges klubot és kulturális programot szervezünk tagjaink számára.

Köszönöm Terézváros Önkormányzatának és az Eötvös 10 Színtérnek a támogatásukat.

Lukács Erzsébet / Böbke
VI- VII. kerületi közösségi civilszervező

A képen azok a művészek láthatóak, akik felléptek a Fehér bot napja alkalmából rendezett ünnepségen.