Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Egészségmegőrzés és cukorbetegség

2015. október 8.

képkép2

Az októberi klub vendége Dr. Fazakas Kinga gyógyszerész volt, akit azért hívtunk meg, hogy a cukorbetegségről és a lehetséges megelőzésről, valamint az alkalmazott kezelésekről beszélgessen velünk.

Vendégünk először a cukorbetegség okairól és kialakulásáról, valamint a betegség egyes típusainak a jellemző tüneteiről adott tájékoztatást. Ezekből levezette, hogy mennyire fontos a megelőzés, továbbá azt is, hogy a betegség azonosítása után milyen életmód és milyen étkezés lenne a kívánatos.

Ezt követően egy tapintható bemutatóvá alakult a klubdélután helyszíne, melynek során megnézhettük azokat a segédeszközöket, melyeket kifejezetten a cukorbetegeknek készítenek, de mások számára is hasznos eszközökként szolgálhatnak.

A bemutatón a lábvédelem kapott nagyobb hangsúlyt, mivel több speciális zoknit is közelről megvizsgálhattunk. Az egyik ilyen darab egy ezüstszálas zokni volt, ami télen melegíti, nyáron pedig hűti a lábat és folyamatosan védi a lábfejet a fertőzésektől.

Láthattunk és tapinthattunk egy zselés lábápoló zoknit is, ami kívülről pamut, a belsejét pedig lágy zselével vonták be. Ez a zokni védi a talpat a rá nehezedő nyomástól, így elkerülhető a sérülések kialakulásának kockázata. Egy cukorbetegeknek készített talpbetétet is megnézhettünk, amit egyedileg, a beteg lábához igazítva készítettek el.

Szóba kerültek továbbá a cukorbetegeknek készített speciális cipők, és nagy sikert aratott az úgynevezett memóriahab, melyet a beteg lábának pontos feltérképezéséhez használnak fel.

A klubdélutánon elhangzott, hogy lehetőleg kerülni kell a gyorsan felszívódó szénhidrátokat, de “sajnos” a finom mézes-csokis süteménnyel nehezítettük e kétségtelenül hasznos tanács megfogadását.

Ejtettünk még pár szót a közelgő FUTÁR-távirányító adományozási ünnepségről is. Ennek részeként a kerületben élő látássérültek ingyen kaphatnak ilyen eszközt, amennyiben azt korábban igényelték. Megerősítést nyert, hogy ez az ajándékozási akció nagyon hasznos, és valós szükségletekre reagál.

Reméljük, hogy a következő alkalmainkon még több új klubtagot köszönthetünk magunk között egy újabb kellemes beszélgetésen!

Neumann Károly