Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Egy új beszédhang a láthatáron: Bemutatjuk Szabolcsot

2017. június 3.
egy gépelő kéz látható egy laptopon

A Windows 10 legutolsó frissítése számos újdonságot hozott. Az egyik (bár nem igazán dokumentált) fejlesztése az volt, hogy a Narrátorban elérhető hangokat kibővítették. Számos nyelv megkapta a saját beszédhangját, szerencsénkre a magyar is közötte van. Az új beszédhangok nem a -legtöbb gyártó által használt- SAPI platformot használják, így alapértelmezetten a képernyőolvasók ezeket még nem tudják megszólaltatni.

Az NVDA fejlesztői – szorosan együttműködve a Microsoft-tal – már dolgoznak az új hangcsalád támogatásán. A napokon belül megjelenő NVDA 2017.2 még nem tartalmazza, de a fejlesztők reménye szerint a nyár végi verzióban már elérhető lesz az új magyar hang is.

A vállalkozó kedvű felhasználók Windows 10 esetén, az NVDA legfrissebb “next” verzióját letöltve kipróbálhatják az új magyar hangot. A letöltött NVDA futtatása után a beszédszintetizátor párbeszédpanelén az “Onecore voices” szintetizátort kell választani, ekkor az NVDA az új hangcsaláddal szólal meg. Régebbi Windows esetén is elérhető ez a beállítás, ám ezt kiválasztva az NVDA hibaüzenetet ad.

Első tapasztalatok

Ahogy fentebb már említettük, a magyar hang a Szabolcs fantázianevet viseli. A tapasztalataink vegyesek, rövid tesztelésünk során találtunk pozitív és negatív tulajdonságokat is.

Pozitív, hogy a beszéd jól érthető, nincsenek elnyelt szavak. A mondatok közötti szünetet sajnos nem lehet szabályozni, de még ez a hosszúság sem nagyon zavaró. Külső hallgatónak is jól érthető, már egyre kevésbé fedezhető fel az a gépi hangzás, ami például az Espeak-ben van.

Sajnos negatív tapasztalataink is vannak szép számmal, de ezt betudhatjuk a beszédszintetizátor kezdeti stádiumának. Az intonációval vannak problémák, a kérdő és felkiáltó mondatokat a hangsúlyból nehéz megkülönböztetni. Mivel külföldi fejlesztés, ezért elképzelhető, hogy átvették az angol intonációs mintát, de bízunk benne, hogy javítani fognak rajta.

A betűzése is kicsit fura, a nagybetűknél például nem emelkedik meg a hangmagassága, ezért érdemes az NVDA-nál bekapcsolni a “nagybetűk jelzése hanggal” beállítást. A betűk teljes alakját mondja ki, ez kezdő felhasználóknak segíthet, haladóknak viszont ajánlott kikapcsolni a begépelt betűk kimondását a gyorsabb gépelés érdekében.

Nem tudtuk eldönteni, hogy hiba vagy inkább pozitív tulajdonság, de az angol szövegeket megpróbálja angol kiejtéssel kimondani. Ez sajnos nem megy neki, a végeredmény olyan, mintha egy az angol nyelvvel most ismerkedő gyakorolná a kiejtést. Sajnos hiába kapcsoltuk ki az automatikus nyelvváltás lehetőséget, a probléma változatlanul megmaradt.

Összegezve, mint ingyenes alternatíva teljesen megfelelő. A fizetős fejlesztésektől még kicsit messzebb van, de a Microsoft elindult egy jó úton, amiből pár éven belül akár egy nagyon jó beszédszintetizátor család is kifejlődhet. A kipróbálást csak a tesztelő kedvű felhasználóknak ajánljuk, az NVDA Onecore hangok támogatása még közel sem tökéletes.

Windows 10 esetén a Narrator-t elindítva is meghallgatható Szabolcs hangja (ctrl+start+enter megnyomásával indítható a program), de az alábbi NVDA verziót letöltve is kipróbálható: NVDA next-13998,58f5daa5 letöltése
Cikk meghallgatása Szabolcs hangján