Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Évkezdet Szentendrén

2017. március 3.
A képen Józsi bácsi látható a szintetizátorral, amint mindent elénekel, eljátszik nekünk, amit csak kérünk

Januárban is nagy örömmel láttuk viszont egymást klubnapunkon. Spontán módon az elmúlt ünnepek eseményeit idéztük fel. A beszélgetés jó alkalom arra, hogy egymás családját is jobban megismerjük. Év elején az a szokásunk, hogy az elmúlt évet idézzük fel és tervezgetjük az újat. Így történt ez most is. Tervezgettük, hogy az előttünk álló évben milyen szabadidős programokat szeretnénk megvalósítani Igényeinket és lehetőségeinket figyelembe véve.

Egyrészt a művészet területén keresnénk tartalmas kikapcsolódást, másrészt kirándulásokat tervezünk. Nevezetes látnivalókat, pihenésre jó beszélgetésekre alkalmas helyszíneket keresnénk fel. Reméljük, hogy az együtt töltött idő mindenkinek örömet jelent majd.

 

A képen a januári klubnap egy pillanata látható, amikor a klubon megjelentek a kamerába néznek az asztal mellett ülve A képen a februári klubnap egy pillanata látható, amint az asztal körül ülnek a klubon jelenlévő emberek

 

A februári klubnapunk nem is telhetett el máshogy, csak a farsang jegyében. Sorstársunk, Kovacsik Józsi bácsi, élő zenével teremtett jó hangulatot. Elénekelte nekünk mindazokat a dalokat amelyeket kértünk.

A képen Józsi bácsi látható a szintetizátorral, amint mindent elénekel, eljátszik nekünk, amit csak kérünk

Mivel szép számmal voltunk együtt, mindenki örült, jó beszélgetéseink voltak egymással. A gazdagon terített asztalok mellett  észre sem vettük, hogy milyen gyorsan eltelt az idő. Ezért nagyon várjuk a következő találkozást!

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

inneltrade_logoA VGYKE szentendrei Lámpás Klubjának programjai megvalósítását az Inneltrade Kft. támogatta, melyért ezúton is hálás köszönetet mondunk!