Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Klubnap lesz Újbudán

2017. március 2.
A rajzolt képen emberek beszélnek egy asztal körül

szuloklub

Mindenkit sok szeretettel hívunk a márciusi klubnapunkra, melyen a Klub tavaszi programjairól fogunk részletesen beszélgetni.

A klub időpontja: 2017. március 7. (kedd) 14,15 és 15,45 között

A helyszín: a BMK épületének földszinti terme, XI. Etele út 55.

Többek között a Gellért-hegyre szervezett séta, a tatai buszos kirándulás, a születésnapi klub, a májusi extra klubnap, valamint pár más budapesti kirándulásról egyeztetjük majd a részleteket. Ismertetésre kerül majd a májusra tervezett néhány napos tréning is, mely a látássérült életmóddal kapcsolatban.

A klubnap résztvevői egyúttal egy vidám hangulatú eszközbemutatót kapnak majd ajándékba, ahol remélhetően olyan eszközöket ismerhetnek meg, melyekkel korábban még nem találkozhattak.

Szeretnénk kérni, hogy a részvételi szándékot (aki még nem tette meg), az előzetesen jelezze, hogy a megfelelő számú ülőhelyet tudjuk biztosítani.

Jelentkezni lehet az alábbi elérhetőségeken:
Telefon: 0630-186-6321
Email: lampas.ujbuda@gmail.com

Lenkai Viki és Neumann Károly
közösségi civilszervezők