Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Fogyatékkal élők adókedvezménye

2014. január 30.
Adóbevallás

Forrás: www.informaciok.eu

A kedvezmény igénybevételéhez igazolásra van szükség, amely a kezelőorvostól vagy a háziorvostól kérhető el.
Minden egyes hónapra, amikor legalább egy napig fennáll a súlyos fogyatékosság, és ez igazolható, az adott adóévben érvényes minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg igényelhető vissza. A minimálbér 2013-ban 98 000 forint volt, idén 101 500 forint. Amennyiben az egész adóévre igazolható a súlyos fogyatékosság, minden hónapra visszaigényelhető a kedvezmény az SZJA-bevallásban. A NAV az igazolás meglétét ellenőrzi.

Ki számít súlyosan fogyatékosnak?

Az erről szóló kormányrendeletben (335/2009. (XII. 29.)) megtalálható a felsorolás. Sok esetben a betegség által okozott fogyatékosság mértéke dönti el, jár-e a kedvezmény.

A rokkantsági járadékban részesülők, illetve az 1-es típusú diabéteszben szenvedők is kérhetnek adókedvezményt, valamint a 2-es típusú cukorbetegség szövődményes formái is ebbe a kategóriába tartoznak.

Hallássérülés

Akinek a hallásküszöb értéke a beszédfrekvenciákon mindkét fülön 60 decibel felett van. Ebbe a kategóriába tartozik a siket, akinek a hallásküszöb értéke mindkét fülön 80 decibel feletti, valamint a nagyothalló, akinél ez az érték 60-80 decibel közé esik.

Látássérülés

Akinek a látóélessége megfelelő korrekcióval mindkét szemén legfeljebb 5/70, vagy az egyik szemén legfeljebb 5/50, a másik szemén három méterről “olvassa” az ujjakat, vagy az egyik szemén legfeljebb 5/40, a másik szemén pedig nincs fényérzékelés, illetve akinek közeli látásélessége rövidlátás esetén Csapody V., vagy annál rosszabb. Akinek látótere mindkét oldalon körkörösen húsz foknál szűkebb, szintén beletartozik az adott kategóriába.

A szürkehályog műtét kérdésében a megyei, fővárosi vezető szemész szakorvos állásfoglalása az irányadó. Az adókedvezményre az a személy jogosult, akinek műtéti gyógyítását a szakorvos nem tartja indokoltnak, mivel a műtéti beavatkozástól állapotjavulás nem várható.

Mozgássérülés

Azok, akik kerekesszéket, személyemelőt, kádbaemelőt, illetve művégtagot, járógépet, esetleg két mankót vagy botot, vagy gördülő járókát, járókeretet használnak szükségszerűen, szintén adókedvezményre jogosultak, valamint azok is, akik önerőből nem tudják igénybe venni a tömegközlekedési eszközt, mert nehézséget okoz számukra például a megállóhely megközelítése, a járműre történő fel- és leszállás, illetve nem képesek tartós állásra, fogódzkodásra.

A sclerosis multiplexben szenvedő beteg csak abban az esetben minősül súlyos fogyatékosnak, ha a fenti körülmények valamelyike is fennáll. Mivel az SM több idegrendszeri struktúrát érint, a tünetei is változatosak. Első tünetként gyengeség és zsibbadás jelentkezhet egy vagy több végtagban. Előfordulhat mindkét láb gyengesége, járási nehezítettsége, illetve járásbizonytalanság, forgó jellegű szédülés, arcfájdalom, koncentrációs- és memóriazavar.

További kategóriák

A végtaghiánnyal élők is igényelhetnek kedvezményt, a kézfej, lábfej vagy e feletti részek elvesztése, valamint betegség, fejlődési rendellenesség következtében fennálló hiányosság esetében.

A végtag részleges vagy teljes bénulása esetén, az izomfunkciók olyan mértékű csökkenésénél, amely legalább 50 százalékos mértékű tartós funkciókiesést, használati zavart okoz.
A végtag deformitása, a mozgásfunkciók beszűkülése esetén olyan mértékű deformitások, merevségek, ízületi elváltozások, amelyek az adott végtag használatát legalább 50 százalékos mértékben korlátozzák.
A gerincoszlop, a vázizomzat elváltozásainál: a járást, a teherhordást, illetve a helyzetváltoztatást legalább 50 százalékos mértékben tartósan nehezítik, korlátozzák.
A központi idegrendszer károsodásainál, amikor szintén legalább 50 százalékos mértékű a mozgásfunkció-kiesés valamely végtagon.

Kitől kérhető igazolás?

A fent meghatározott betegségek, illetve a fogyatékosság megállapítására, az állapot végleges vagy átmeneti jellegének meghatározására a szakambulancia vagy a kórházi osztály szakorvosa jogosult.

A kedvezmény igénybevételére jogosító igazolást is a szakambulancia, a kórházi osztály szakorvosa, vagy a jogosultságot megállapító háziorvos állítja ki. Az ideiglenes igazolást évente kell kitölteni az adóévben fennálló, súlyos fogyatékosságot megalapozó betegségről, illetve a fogyatékosságról.

Fontos információ, hogy a fogyatékossági támogatást megállapító határozattal is igénybe vehető a kedvezmény.

Végleges igazolás

Amennyiben megállapították a fogyatékosság véglegességét, a szakorvos vagy a háziorvos igazolást állít ki, amelyet nem kell megújítani.

Ez szerepeljen az igazoláson:

  • A súlyosan fogyatékos ember személyazonosító adatai, lakóhelye, adóazonosító jele,
  • a szakorvosi dokumentáció kiadásának dátuma,
  • a súlyos fogyatékosság véglegességének vagy ideiglenes jellegének megállapítása,
  • ideiglenes igazolás kiállítása esetén az igazolás hatályának megállapítása, dátuma,
  • a kiállító szakorvos/háziorvos aláírása.

Forrás: meosz.hu