Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Futárfelmérés V.

2017. október 2.
A képen a csepeli hév boráros téri végállomása látható, két szerelvénnyel a megállóban

A szentendrei hévvel (H5) most nem foglalkozom, hiszen ezt a vonalat már kitárgyaltam az előző részben.

A cinkota /csömöri illetve a gödöllői HÉV vonalát külön nem részletezném, hiszen kvázi egy útvonalat követnek. A csömöri és gödöllői HÉV vonalai a cinkotai megállónál ágaznak el, de addig gyakorlatilag közös vágányon futnak.

Sajnos ezen a vonalon is, ahogy a HÉV vonalain általában igen gyér a futárkijelzők száma. Gyakorlatilag csak az Örs vezér terénél, illetve a Mátyásföld, repülőtér megállónál vannak telepítve. A beszélő gyalogosátkelők terén sem jobb a helyzet a XVI. kerületben.

A képen a csepeli hév boráros téri végállomása látható, két szerelvénnyel a megállóban

A kép forrása: http://iho.hu

Csepeli HÉV (H7)

A Boráros tér – Csepel között közlekedő HÉV Már jobban “felszerelt”, a Boráros téren 4 kijelző is található, amik tapasztalatom szerint megfelelően üzemeltek.

A Szent Imre téren és a Karácsony Sándor utcai megállónál, valamint a Csepeli végállomásnál is vannak kijelzők kihelyezve mindkét irányban, szóval ez a vonal kellemes meglepetés volt számomra, kétségtelen tény, hogy ezen a HÉV vonalon van a legkevesebb megálló.

Beszélő gyalogosátkelők terén is jónak mondható a felhozatal. Tapasztalatom szerint mind ezen lámpák, mind a kijelzők megfelelően működtek, bár ahogy ezt már korábban is tapasztaltam a kijelzők a régebbi két gombos távirányítókkal nem minden esetben voltak “szóra bírhatóak”. A lámpák minden esetben működtek mindkét fajta távirányítóval.

Ráckevei HÉV (H6)

Ez a vonal Ráckeve és a IX. kerületi Közvágóhíd között közlekedik.

Kijelzők a közvágóhíd megállónál, Pesterzsébet Felső megállónál valamint a Soroksár Hősök tere megállóknál vannak telepítve, mindkét irányban. Tapasztalatom szerint megfelelően működtek ezek a kijelzők. A vonal környezetében fellelhető közlekedési lámpákat is sikerült működésre bírnom, így ez a vonal is elég jól vizsgázott ebből a szempontból.

Ha bárkinek bármilyen észrevétele, javaslata van, továbbra is várom elektronikus levelét a futarfelmeres@gmail.com E-mail címre.

Nagy László