Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Futárfelmérés XXIV.

2018. szeptember 7.
A képen egy működő FUTÁR-tábla látható

A legutóbbi alkalommal bejelentett „koncepcióváltás” értelmében a futárfelmérés rovat mostantól nem csak és kizárólag a kihelyezett kijelzők és hangos közlekedési lámpák tesztelésének eredményeiről fog szólni, hanem hétről-hétre kísérletet fogok tenni azon helyszínek feltérképezésére, ahol a fent említett, – az akadálymentes közlekedést elősegítő – eszközök még nincsenek telepítve, holott a látássérült közlekedők közössége ezt indokoltnak gondolná.

Mivel továbbra is úgy gondolom, hogy ez a projekt fontos helyet foglal el a látássérüléssel tömegközlekedők számára, így nem győzöm hangsúlyozni, hogy mindenki tegye közzé saját véleményét, tapasztalatát, javaslatát a témában, főleg most, hogy elindult a még kijelzőkkel illetve hangos közlekedési lámpával nem rendelkező közlekedési viszonylatok összegyűjtése.

Én természetesen a magam szerény eszközeivel mindent megteszek annak érdekében, hogy ez a felmérési folyamat minél gyorsabb legyen, de az azért könnyen belátható, hogy ha többen vagyunk olyanok, akik megosztják véleményüket a témában, és építő jellegű megjegyzéseikkel segítik a felmérést, akkor maga a felmérés is lényegesen gyorsabban megvalósulhat.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a BKK és a Budapest Közút, illetve ezen állami vállalatok döntéshozói akkor fognak minket komolyan venni, ha masszív közösséget látnak a projekt mögött. Épp ezért kérek mindenkit, hogy a futarfelmeres@gmail.com e-mail címre kérek elküldeni minden olyan észrevételt és javaslatot, melyek bármilyen formában kapcsolódnak a kijelzők, illetve a hangos közlekedési lámpák működéséhez, új berendezések telepítéséhez.

Mivel a múlt héten sem érkezett érdemi hozzászólás a témában, ezért alább csak a saját észrevételeimet fogom tudni felsorolni.

Futárkijelzők és hangos közlekedési lámpák újraellenőrzése.

Ezen időszakban a 7-es, a 72-es valamint a 74-es trolibuszok vonalán és annak közvetlen környezetében telepített futárkijelzőket illetve hangos közlekedési lámpákat teszteltem újra.

Fejlesztési helyszínek.

XIV. ker. Bosnyák tér, Thököly út, Nagy Lajos Király út sarkánál a sarki üzlet és a nagy templom közötti gyalogos átkelőhöz egy pár hangos jelzőlámpa párt helyeznék el.

Fontosnak tartanám egy jelzőlámpa páros kiépítését a Thököly út két oldalára.

XV. ker. Rákos úti szakrendelő előtt elhelyezkedő buszmegálló mögötti gyalogos átkelőhöz egy hangos jelzőlámpa párt helyeznék el.

XIII. ker. Róbert Károly Körúton Az 1-es villamos Honvéd kórház megállójánál, a peron Kassák Lajos utca felé eső végénél egy hangos jelzőlámpa párt helyeznék el.

Nagy László

A képen egy működő FUTÁR-tábla látható