Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Januári programok Angyalföldön

2017. február 19.

A játékos délután ötlete január elején került elő, amikor eszünkbe jutott a tavalyi darts program sikere. Később a program átalakult, mert felvetődött, hogy mennyiféle társas- és egyéb játék létezik. Azt gondoltuk, hogy izgalmas lenne ezekből néhányat feleleveníteni, legyen egy kis retro feeling! A hideg és fagyos januári szerdán tehát retro érzéssel mentünk el tagjainkkal a Hermina útra, hogy játszunk egy jót!

20170125_152609

Első körben a dominó került elő. Élvezettel rakosgattuk a kockákat egymás mellé, majd a nyertes büszkén boldogan vigadt, a vesztes is ugyanilyen boldogan vette tudomásul sorsát. Később kártyával is próbálkoztunk, melynek szintén  nagy sikere volt. A harmadik játék, amely előkerült a “Ki nevet a végén” társas volt. Ez esetben is mindenki szurkolt, hogy hatost dobjon, mert akkor tud elindulni a játékszabály szerint. Érdekesség volt, hogy négyen játszottunk és jó sokáig egy személy tudott csak lépkedni, mert senkinek nem volt olyan szerencséje rajta kívül, hogy hatost dobjon. A sok játékot forró teával és egy kis nasival kombináltuk. A délutánt mindenki olyan boldogan zárta, amilyen örömmel érkezett a játékos partyra!

A néhány nappal későbbre szervezett klubunkat az elmúlt karácsonyi élmények, a játék és a tervezett programok jegyében töltöttük.

Mindenki elmesélte hogyan teltek számára az ünnepek, mi volt a legkedvesebb emléke az elmúlt karácsonyról, majd a programlehetőségeket vettük számba.

20170130_104432

Felvetődött, hogy Szentendrére a Retro Múzeumba is látogassunk el, ezért ezt is belevettük éves tervünkbe, valamint a zebegényi Hajómúzeum megtekintésének a lehetősége is nagy érdeklődésnek örvendett.

Később egy meglepően érdekesre sikerült játékot játszottunk. A játéknak az a lényege, hogy mindenki mondott magáról két állítást, amelyből az egyik igaz, a másik hamis volt, majd a többieknek ki kellett találni melyik az igaz. Ennek köszönhetően nagyon sok újdonságot tudtunk meg egymásról és mindannyian azt éreztük, hogy a hideg idő és a csúszós járdák ellenére is érdemes volt elmennünk a klubnapra!

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők