Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Klubnap a vakvezető kutyákról

2017. augusztus 15.
A képen Csaba kollégánk gyerekeknek magyaráz a kutyákról

Augusztusban visszatértünk a Rákoshegyi Közösségi Házba, az esedékes klubnapunkra. A nagy melegben megleptük tagjainkat egy kis hűsítő fagylattal. Résztvevőink hallhattak a nemrég kiírt iPhone pályázatról, majd vendégünk és egyben kollégánk, Tanai Csaba kapta meg a szót, aki a vakvezető kutyákról tartott nekünk előadást.

A képen Csaba kollégánk gyerekeknek magyaráz a kutyákról

 

Elmondta, hogy már 10 éve közlekedik kutyával és Bonca, a csokibarna labrador, már a második kutyája. Megtudhattuk például, hogy három kutyakiképző iskola van Magyarországon: a csepeli, a baráthegyi és Debrecenben a hajdúsági, és hogy a kutyusok csak konkrét utasításokat tudnak teljesíteni.

A képen a klub résztvevői látszanak, amint egy asztal előtt ülnek

 

Mikor Csaba befejezte az előadását, nyílt az ajtó és belépett egyik tagunk feleségével és gyerekeivel. A gyerekek hamar összebarátkoztak Boncával, és Csaba számukra külön is megismételte az elmondottakat.

A napot a névnaposok fölköszöntésével, és egy kis quena muzsikával fejeztük be. Ez olyan ritka klubnap volt, amelyen gyerekek is részt vettek. Reméljük, hogy más tagunk is fogja elhozni gyermekét, unokáját a klubba, és kialakul majd egy kis gyermekközösség is, hiszen a Lámpás klub nemrégen egy 11 éves látássérült kislánnyal bővült.

Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
közösségi civilszervezők