Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Lélekbonbonok 3 – A csodálatos kovász

2021. május 26.
A képen színátmenetes háttér előtt fekete betűkkel a konferencia címe, valamint az ezt szervező egyesület neve olvasható.

 

A Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete május 13-án tartotta következő online rendezvényét Lélekbonbonok címmel, melynek témája a kovász és a kenyérkészítés volt. A programon a VGYKE-t Acsay Péter, rákosmenti lámpás képviselte.

A napot az egyesület elnöke nyitotta meg, aki örömmel mutatta be azt a látássérült tagukat – Németh Tamásné Berta Edinát -, aki az első karantén idején szeretett bele a kovászolásba. Ez azzal is összefüggött, hogy tavaly eltűnt az üzletekből az élesztő. Edina az inspirációt és a recepteket Szabadfi Szabolcstól vette, aki a közösségi médiában „Szabi, a pék” néven vált ismertté.

Az előadás elején a hallgatók megtudhatták, hogy az ember már az ősidőkben is készített kenyeret, és később rájött arra, hogy kovászolással finomabb kenyér készíthető. A ma ismert kovászos kenyér nagyjából a XVII. században alakult ki.

Az előadó a férje segítségével élő adásban mutatta be a kenyér készítését, közben pedig a különböző technikákat ismertette, mint pl. a sziromhajtogatást, a tészta laminálását, vagyis felgöngyölítését. Az online program végére a kenyér nagyjából sütésre készen állt. Az előadás közben az egyik szervező belinkelte Szabi pék oktatóvideóinak oldalát.

A program az elnökasszony zárszavával ért véget, aki elmondta, hogy Edina bárkinek rendelkezésére áll kérdés esetén, illetve ajánlotta az általuk készített „Karantén szakácskönyvet”, ahol szintén olvasni lehet a csodálatos kovászról.

A program résztvevői azt is megtudhatták, hogy a „Lélekbonbonok” sorozat tovább folytatódik, mivel az egyesület nem kívánja föladni a netes színteret.

Acsay Péter
Közösségi civil szervező
Rákosmente