Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Újbuda Önkormányzata és a VGYKE megállapodott az együttműködésről

2015. június 25.

fotó1fotó2

A sajtótájékoztatóval egybekötött aláíráson az Önkormányzat nevében Dr. Molnár László alpolgármester elmondta, hogy a kerületi vezetés örömmel és habozás nélkül mondott igent a VGYKE megkeresésére. Az Önkormányzat számára ugyanis különösen fontos a fogyatékos emberek esélyegyenlőségének elősegítése. Ennek érdekében a Hivatal is szervez szemléletformáló tréningeket, támogatja a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató vállalkozásokat és maga az Önkormányzat is sok ilyen személyt foglalkoztat. Ezen tényekre utalva indokolta meg, hogy miért érzi szükségesnek a Hivatal a VGYKE céljainak és programjainak a támogatását. Azt remélik, hogy az együttműködéssel a kerületi közélet színesebb, gazdagabb lesz a VGYKE által megjelenített új nézőpontnak köszönhetően.

A VGYKE részéről Mészáros Ágnes alelnök elmondta, hogy a kerületben elindult munka célja sokrétű. Elsősorban szeretnék a VGYKE szolgáltatásait a kerületben élő látássérültek számára elérhetővé tenni. Ez azért fontos, mert Újbudán sok olyan látássérült él, akik értékes segítséget kaphatnának, de nem tudnak arról, hogy mennyi minden elérhető a számukra. Adott esetben ez például munkalehetőséget is jelenthet. Ezzel párhuzamosan szeretnék a helyi látássérültek igényeit alaposabban megismerni és ahol szükséges, ott közvetítő szerepet betölteni a különböző hivatalok, szolgáltatók felé. Az együttműködés megkötésével mostantól megnyílt annak a lehetősége is, hogy az újbudai látássérültek érdekeit ne csak egyéni utakon lehessen érvényesíteni, hanem az Egyesület és az Önkormányzat együttesen felkaroljon ügyeket. Ez pedig Újbuda egész lakossága számára nyereség lehet, mert ahol a látássérültek igényeire reagálnak, ott a többség számára is kedvező irányú változások szoktak történni.

fotó3fotó4

Elhangzott az is, hogy a kerületben elindult szabadidős programszervezés egyik sajátossága, az integrált megvalósítás. Ez azt jelenti, hogy az Egyesület kerületi klubja nyitott a nem látássérültek társaságára is. Olyan ingyenes programokat szerveznek a VGYKE helyi képviselői, melyek látó és látássérült embereknek egyaránt érdekesek, de éppen a vegyes összetétel garantálja az egyedi élményeket.

E mellett a VGYKE szerepet kíván vállalni a kerületi intézményeken belüli szemléletformálásban is, ezzel csökkentve a vakokkal és gyengénlátókkal kapcsolatos tévhiteket és idegenkedést.

A sajtótájékoztató után került sor az együttműködési szerződés ünnepélyes aláírására, majd a VGYKE egy lámpást adott át ajándékba az alpolgármesternek, mely a szabadidős programokat és az információkat összegyűjtő, szétterítő Lámpás Klub jelképe, amely innentől kezdve a XI. kerületben az Önkormányzattal együttműködve végzi a tevékenységét.