Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Visszatekintés az elmúlt félévre

2018. augusztus 28.
Ézsaiás László verset szaval a terézvárosi klubban

Terézvárosban is megkezdődött a látássérültek klubélete. A nyitó rendezvény 2018. 02. 21-én 15 órakor az Eötvös10 Közösségi Színtérben volt megtartva. Terézváros alpolgármestere Dr. Bundula Csaba és egyesületünk elnöke Fodor Ágnes közösen meggyújtották a lámpást mely jelképezi, itt is világítanak a lámpások.

Lukács Böbke és Mészáros Ágnes beszélget az egyik klubtaggal
Márciusi hónapban Ismerkedési klubnapot tartottunk, ami kötetlen beszélgetéssel folytatódott. Ez után megbeszéltük a további klubnapok témáit, programjait. Tagjaim ötletei, érdeklődési köreik alapján szerveztem a klubnapokat és a programokat.

Április 28-án a programunk az Eötvös10-ben volt. A tánc világnapja alkalmából a törzsi tánctól a hip-hapig, időutazás táncban és zenében előadáson voltunk. A tánc világnapján nem maradhatott el a közös tánc sem,

Áprilisban programunk volt még a költészetnapja. Ézsiás László vak költő jött el hozzánk. Olyan átéléssel mond verset, hogy aki hallgatja annak nemcsak a füléig jut el amit hall hanem a szívét is megérinti a vers üzenete.

Ézsaiás László verset szaval a terézvárosi klubban

Májusi hónapban a Zeneakadémia Solti termében cimbalom diploma koncerten vettünk részt. Csodálatosan szép koncert volt. Az élményt még inkább fokozta az előadás helyszíne.

Júniusi hónapban két programra is elmentünk. Ének az esőben című örökzöld musicalt tekinthettük meg az Operett színházban. Csodálatos előadás volt. A mindent elsöprő nagy szerelem, no és persze a bőrig ázás is garantált volt! Margitszigeti sétajárat kisvonatával kirándulást és történelmi sétát tettünk. Felelevenítettük a Margitsziget történetét és nevezetességeit.

A második félévben is érdekes témákkal és programokkal készülök. Szeptemberben a Hunyadi Tér/Zene- Zene következő koncert sorozatát hallgatjuk meg. Október 17-én meg tartjuk a Fehérbot nemzetközi ünnepét.  Novemberben színházba fogunk elmenni. Decemberben karácsonyi ünnepséget tartunk.

Lukács Erzsébet (Böbke)
közösségi civilszervező