Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Jövőkép a közlekedésről

2016. január 25.
kép forrása: www.szekesfehervar.hu

kép forrása: www.szekesfehervar.hu

A VGYKE részéről Miks-Rédai Csaba vett részt a megbeszélésen, melynek tárgya a BKK és a BKV üzletszabályzatának módosítása volt. Jelen egyeztetésre az előző év szeptemberében aláírt együttműködési megállapodás alapján került sor, mely leírja, hogy az érintett fogyatékos-ügyi szervezetekkel tárgyalniuk kell az őket érintő közlekedési kérdésekben.

Többek között az alábbi napirendi pontokat vették górcső alá:

  • Egyöntetű egyetértéssel zárult a résztvevők között a mozgássérültek segédeszközeinek szállításának azon kérdése, hogy ne vonatkozzon rájuk a kézi poggyászokra kötelezően előírt méretkorlát.
  • Egyeztetésre került sor továbbá arról, hogy pontosan mit is jelent az, hogy szállítását elősegítő eszköz. A kerekesszék idetartozik, azonban a moped kérdése egyelőre vitatott. A FESZT szerint bizonyos busztípusokon azt biztonsági öv használatával tökéletesen lehet használni, azonban a Kúria döntése értelmében – mely kimondja, hogy a szolgáltatónak, ezen belül is a jármű vezetőjének, aki felszállás után egy személyben felel az utasok biztonságáért  jogában áll eldöntenie, hogy felengedi, vagy kitiltja e ezeket az eszközöket -, még nem született végső döntés.
  • Háztól-házig fuvar: a jelenlegi tervezetben a mozgásukban akadályozottak, és a fogyatékkal élők is beletartoznak. Ezt a pontot módosításra adtuk be: egyrészt a teljes szabályozásban kértük, hogy a fogyatékkal élő személy megfogalmazást cseréljék ki fogyatékossággal élő személyre, illetve a mozgásukban akadályozottak nem feltétlenül jelentik a fogyatékossággal élő személyt, akiknek esetében az akadálymentesítés mellett tettük le a voksunkat, pontosan azért, hogy minél több tömegközlekedési eszközt tudjanak használni önállóan.
  • Metró: a metró kérdésében, illetve a metró területén lévő eszközök használatában a szintén üzletszabályzatának felújítását végző BKV a kulcsszereplő. A VGYKE bejáró munkacsoportok felállítását javasolta, illetve hangos térképek elkészítését a bejárt területekről, illetve a különböző, vakok által is használt útvonaltervezőkbe történő applikálását is. Az üzletszabályzat tartalmazni fogja, hogy lehetőség van álló lépcső használatára, kísérő biztosítására is az állomás területén, azonban a képzés kérdéskörével újabb egyeztetéshez érkeztünk. Szükség lesz egy BKV-val kötött megállapodásra is, hasonlatosan a BKK együttműködéshez, melyben az érzékenyítést is tartalmazó képzési modulokat az adott fogyatékossági érdekképviseleti egyesületek által delegált szakember végzi. Ennek a szakembernek a kiválasztása a FESZT tagszervezeteinek feladata, illetve a fogyatékos emberek személyes szükségleteinek anyagát a Feszt feladata kidolgozni.
  • Az 1998-as fogyatékos emberek esélyegyenlőségéről szóló törvény konkrétan leírja az eszközök használatához történő egyenlő hozzáférést. A SINOSZ javaslatában a minden hangos információ szöveges megjelenítését kérte, míg a VGYKE a szöveges információk hanggal történő megjelenítését, többek között a metró végállomásról történő indulásának hangos bemondását, buszok számának, és menetirányának megállóban történő bemondását, akár automatikusan, akár a távirányító használatával.
  • Közös problémakör a 2015. októberében beszüntetett automatikus ajtónyitás. A vakok számára nem megoldás, hogy kézzel keressék meg a metró oldalán elhelyezkedő érintőgombot, ezért vagy a kézi nyitás megszüntetését kértük, vagy pedig a távirányító ráhangolását az ajtók nyitására.

„Egyeztetést ígértek az üzemeltetőkkel, azonban javaslatom szerint ezt nem szabad megvárnunk, és már az együttműködési megállapodás előtt kell ezt a kérdést dűlőre vinni” – zárta beszámolóját Miks-Rédai Csaba, a VGYKE érzékenyítő munkatársa.