A XIII-XIV. kerület közösségi mentorának, Jánosi Veronikának köszönhetően, egy alkalomhoz illően sokoldalú programtervezet született. Érzékenyítéssel, kézműves foglalkozással, valamint segédeszköz-bemutatóval és fotókiállítással készültünk az érdeklődőknek. 5 osztály látogatott el a művelődési házba, kisebbek és nagyobbak egyaránt akadtak a jelentkezők között. A program három helyszínen zajlott és hogy minden gördülékenyen menjen, Vera mozgósította az Egyesület munkatársainak jelentős részét, a legkülönbözőbb területekről. Érdekes kihívásnak ígérkezett ennyi ember munkáját összehangolni, de szerencsére remekül sikerült, mindenki kitett magáért, amiért mindnyájukat egyenként is köszönet illeti.

Az első helyszínen, az előtérben a gyerekek a látássérülés témája motiválta fotókat nézegethettek, ezek a képek különleges nézőpontból, néha szokatlan, esetleg sajátosan értelmezhető, áttételes formában igyekeztek ábrázolni, hogy mit jelent a látássérülés fogalma, közvetett tapasztalata a fotós számára.

A második helyszínen, az érzékenyítés alkalmával a diákok és tanáraik ezúttal nem csak az érzékszerveik látástól független működését tehették próbára, hanem emellett elméleti tudásukról is számot adhattak. A program bevezető részeként ugyanis önkéntesünk, Laci mesélt a vakvezető kutyás közlekedés szabályairól, a kutyák képzéséről és feladatairól, majd a segítségnyújtás különböző módozatait is kipróbálhatták a vállalkozó kedvűek. Aki jól figyelt, könnyű dolga volt az ezt követő tudáspróba kitöltésekor, amibe Vera egy-egy műveltségi kérdést is belecsempészett, hogy azért ne legyen olyan egyszerű. Jó érzékkel válogatott, a csapatok többségének ezek a részek okozták a legnagyobb fejtörést. Az érzékenyítő feladatok folytatásaként illat- és pénzfelismerés következett, majd az ügyesebbek a Braille-írás megfejtésében jeleskedhettek. A csapatversenyek lezárásaként (egy asztal egy csapat) eredményhirdetés következett, apró, de annál motiválóbb ajándékok kerültek kiosztásra, emellett mindenki megkapta a „jutalomfalatját” is nápolyi formájában – ebből természetesen mi magunk se maradhattunk ki a szünetekben, hisz fontos a pozitív megerősítés.

Az osztályok csoportbontásban vettek részt a programon, így míg a kis bagázs egyik fele érzékenyült, a többiek meglátogatták a harmadik helyszínt, ahol többek között különböző segédeszközökkel lehetett közelebbről is szemügyre vagy kipróbálni. Péter beszélgetett a fiatalokkal a fehérbot használatáról, megismerkedhettek többek között az ingázás és pásztázás fogalmával. A gyerekek őszinte érdeklődéssel fordultak a kollégák felé, akik minden kérdésükre szívesen válaszoltak. A segédeszközök kapcsán szóba kerültek különféle megoldási stratégiák egy adott problémára, ezzel is bemutatva, hogy a látássérülés nem egyenlő a kiszolgáltatottsággal.

A kreatív sarokban a lányok virágokat hajtogathattak vagy színes gumikarikákból karkötőt készíthettek, ami – mint általában a rendezvényeken – osztatlan sikert aratott, Eszter pedig Braille-írótábla használatával vastagabb papírlapokra írta az elébe járulók nevét, ebből aztán praktikus könyvjelzők készültek. Többen Péter Braille-ismeretét tesztelve felolvastatták saját cetlijüket, mire aztán a kolléga sem maradt adósuk, mutatott nekik egy Braille-verseskötetet, Weöres Sándortól, amiben ezúttal nekik kellett kitapintaniuk a jeleket.

Mindent egybevetve a program remekül sikerült, a gyerekek jól érezték magukat és a művelődési ház munkatársainak visszajelzései is abszolút pozitívak, visszavárnak. A program méltó lezárásaként közös fotók is készültek, Szalkai úrral az ő kezdeményezésére, talán az elismerését kifejezendő.

Susovich Erika