Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Képzeletbeli kirándulás az ügyfélszolgálaton

2016. január 8.

képkép2

Az ügyfélszolgálaton alpesi lankák “fenyvesekkel vadregényes tája” fogadja a látogatót, a hegyek tövében friss zöld mező terül el, melynek közepén hívogató tavacska várja a szomjas vándort. Egy kiugró falrész díszeként barátságos kis fahíd ível át a vízen, ahogy rálépünk meg-megnyikordul. A partot színes, illatos virágok pettyezik, a mezőt árnyat adó lombhullatók, fenyők és cserjék tarkítják. A nézőhöz közelebb, a fal tövében a fű olyan dús és sötétzölden burjánzó, akár az erdő mélyén, máshol meg almazöld, egészen rövidke és egyenes, pont, mint a pázsit. Az irodai szekrényeket két kisebb falrész keretezi, szemben állva bal oldalt – tehát az ajtószárny mögött -, talpalatnyi különálló fenyőliget, jobb oldat pedig két eltévedt pillangó (egy kék és rózsaszín szárnyú repdeső és egy lustább barna), akik egy parafatábla sarkán üldögélve pihennek.

kép3

kép4

Hálásan köszönjük ezt a csodálatos munkát a Mosolygó Kórház Alapítványnak!

Tartsatok velünk januárban is, amikor “átkirándulunk” a Támogatószolgálatra!