Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Kirándulás az egykori Lágymányosi-öböl területén

2015. október 30.

képkép2

A kirándulás célja az volt, hogy megismerjük a környék múltját és megtapasztalhassunk valamit az ember környezetet átalakító tevékenységéből. Ez azért került a kirándulás középpontjába, mert az egész terület eredetileg a Duna része volt, majd egy tavat alakítottak ki a gát felépítésével 1838 után. A tavat a Millennium évében próbálták egy Konstantinápolyt utánzó vígalmi negyeddé átalakítani, de ezt a szúnyogok nem így gondolták, ezért a negyed bezárt és a II. világháború után feltöltötték a környék háborús romjaival. Ezt követően nagyon lassan alakult ki a mai formája, mely egyetemi létesítményeket, egy Infoparknak nevezett irodaház-csoportot, és a mai néven Lágymányosi-öbölnek nevezett parkot foglal magában. Ezeket a helyszíneket kerestük fel.

A kirándulás első részében az egyetemi épületek érdekes építészeti megoldásait tekintettük meg. Ott szóba került az is, hogy bizonyos rovarok mai napig megmaradtak és minden évben hosszú hetekre teljesen ellepik a környéket, ezért szinte lehetetlen a szabadban ételt fogyasztani. Úgy tűnik, hogy az ember térfoglalása nem megy olyan könnyen, hiába áll nyerésre. Ezt követően az Infoparkon keresztül mentünk el a korábbi nevén Lágymányosi-nak nevezett hídhoz. Ott egy kilátót is építettek, de ez alkalommal nem néztük meg, hogy a kirándulás sík terepen maradhasson.

kép3

A kirándulás második részében az Öbölhöz mentünk, ahol a különböző módokon kialakított partokat tekintettük meg. Megtapasztaltuk milyen a meredek gátfal, a homokos és ezzel strandot utánzó vízpart, a leülésre is helyet biztosító vízparti pihenőhely, a nagy köveket tartalmazó, és a kilátó jellegű part. A leülésre helyet kínáló, nagyon tágasra kialakított teraszos jellegű részen azt is észrevettük, hogy a helyek szélcsendesek. E miatt a vízparton érezhetően kellemes meleg volt, míg a park magasabb területein inkább őszies volt a levegő.

A kirándulást az Park területén nyilvánítottuk befejezettnek, de a hazajutásra az akadálymentesnek mondott 1-es villamossal tettünk kísérletet. A megálló kifejezetten messze volt, ami így akaratlanul is egy nagyon kellemes Infoparkos sétát jelentett. A kellemes élményt a friss levegő biztosította, mivel a híd oldalát úgy alakították ki, mintha egy hegy lenne. A villamosnál megtapasztaltuk, hogy a lift szinte már ijesztően lassú és nagyon nehezen tudtuk a FUTÁR-kijelzőt megszólalásra bírni.

Ahogy a képek is közvetítik, szép környezetben, jó levegőn volt alkalmunk sétálni. Mivel a kirándulásunk az útvonal hossza miatt elnyúlt, a következő (november 14-re tervezett) alkalmat úgy tervezzük, hogy rövidebb legyen. Akkor majd a Duna különböző módokon kialakított partszakaszait fogjuk megismerni.

Neumann Károly