Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra, mely ezúttal egy kis kirándulás a méltán kedvelt Velencei-tó partján elterülő Kápolnásnyék településre.
Indulás vonattal a KÖKI pályaudvarról a 8:27-kor Székesfehérvár felé induló G43-as vonattal. Érkezés Kápolnásnyékre 9:18 perckor.
Egy kb. fél órás sétát követően megérkezünk a Vörösmarty Emlékházhoz, ahol 10:00 órától tárlatvezetéssel megtekintjük a múzeumot és parkját. A család egykori lakóhelyén, a Nádasdy grófi család egykori gazdatiszti házában berendezett Emlékház az ország legjelentősebb Vörösmarty emlékhelye.
Ezt követően átsétálunk a Halász-kastélyba, ahol 12:00 órától ismerkedünk meg a Halász család 19. század eleji klasszicista stílusú kúriájával.
A nap zárásaként egy cukrászdában fogyasztunk el egy süteményt vagy üdítőt, majd egy kb. fél órás sétát követően felszállunk a hazafelé induló vonatra.
Időpont: 2025. június 13. péntek
A programra való jelentkezéskor kérlek, vedd figyelembe, hogy sokat fogunk sétálni, ezért kényelmes cipőben, ruházatban indulj el. Akinek szükséges, kísérőt feltétlenül hozzon magával. Mindenki magának biztosítja a szendvicset, innivalót az út során.
Kérlek, részvételi szándékodat jelezd az alábbi elérhetőségek valamelyikén legkésőbb június 12. csütörtök 18:00 óráig. Feltétlenül add meg telefonszámodat, hogy rossz idő esetén tudjunk értesíteni a kirándulás elmaradásáról.
Júniusi klubprogram Kirándulás Kápolnásnyékre
Júniusi klubprogram Kirándulás Kápolnásnyékre
Kedves Klubtagok!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra, mely ezúttal egy kis kirándulás a méltán kedvelt Velencei-tó partján elterülő Kápolnásnyék településre.
Indulás vonattal a KÖKI pályaudvarról a 8:27-kor Székesfehérvár felé induló G43-as vonattal. Érkezés Kápolnásnyékre 9:18 perckor.
Egy kb. fél órás sétát követően megérkezünk a Vörösmarty Emlékházhoz, ahol 10:00 órától tárlatvezetéssel megtekintjük a múzeumot és parkját. A család egykori lakóhelyén, a Nádasdy grófi család egykori gazdatiszti házában berendezett Emlékház az ország legjelentősebb Vörösmarty emlékhelye.
Ezt követően átsétálunk a Halász-kastélyba, ahol 12:00 órától ismerkedünk meg a Halász család 19. század eleji klasszicista stílusú kúriájával.
A nap zárásaként egy cukrászdában fogyasztunk el egy süteményt vagy üdítőt, majd egy kb. fél órás sétát követően felszállunk a hazafelé induló vonatra.
Időpont: 2025. június 13. péntek
Helyszín: Kápolnásnyék
Találkozás: a KÖKI vasúti jegypénztár előtt legkésőbb 8:10-kor
A programra való jelentkezéskor kérlek, vedd figyelembe, hogy sokat fogunk sétálni, ezért kényelmes cipőben, ruházatban indulj el. Akinek szükséges, kísérőt feltétlenül hozzon magával. Mindenki magának biztosítja a szendvicset, innivalót az út során.
Kérlek, részvételi szándékodat jelezd az alábbi elérhetőségek valamelyikén legkésőbb június 12. csütörtök 18:00 óráig. Feltétlenül add meg telefonszámodat, hogy rossz idő esetén tudjunk értesíteni a kirándulás elmaradásáról.
Szeretettel várunk Mindenkit!
Pázmán Krisztina
közösségi civilszervező
Elérhetőség:
Telefon: 06 30 852 2131
E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com
Tavaszi Kirándulás Hűvösvölgybe fogaskerekűvel és gyermekvasúttal.
Tavaszi Kirándulás Hűvösvölgybe fogaskerekűvel és gyermekvasúttal.
Kedves Érdeklődő!
Szeretettel hívunk és várunk mindenkit a józsefvárosi Lámpás Klub májusi klubprogramjára. Ez alkalommal egy kellemes tavaszi kirándulásra invitálunk benneteket a Hűvösvölgybe. A helyszínt két olyan járművel fogjuk megközelíteni, amelyeket nagy valószínűséggel nem használunk napi rendszerességgel. Ezek a BKK 60-as jelzésű fogaskerekű vasútja, valamint a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút.
Dátum és időpont: 2025. május 23., 15:00-19:00
Találkozó: 14:45-15:00 között a Szél Kálmán téren, az M2-es metró
mozgólépcsőjének a felszín felé eső végénél.
Innen fogunk közösen átmenni az alig 700 méterre lévő Városmajorba, ahol a fogaskerekű vasút alsó végállomása található.
Igény esetén van mód arra, hogy a Városmajori végállomást ne gyalog, hanem busszal közelítsük meg, ez esetben a 128-as, vagy a 129-es jelzésű járatot fogjuk igénybe venni.
A fogaskerekű vasúttal egészen a Széchenyi-hegyi végállomásig fogunk közlekedni, itt található a Gyermekvasút végállomása is.
Hűvösvölgybe megérkezvén igény esetén megtekinthetjük a Gyermekvasút történetét bemutató múzeumot is.
Kérjük jelezze nekünk részvételi szándékát a lenti elérhetőségek valamelyikén, s megbeszéljük a technikai részleteket!
Reméljük találkozunk!
Budapest, 2025.05.14.
Nagy László
VIII. kerületi közösségi civilszervező
Email: jozsefvaros.szervezo@vgyke.com
Telefon: +3670-383-36-14
Városok fénye, korok dicsősége – időutazás a Lumina Parkban
Városok fénye, korok dicsősége – időutazás a Lumina Parkban
Kedves Klubtagunk, Tisztelt Érdeklődő!
Talán emlékszel februári margitszigeti kirándulásunkra, amikor a Lumina Parkba látogattunk el! Különleges világkörüli utazásnak lehettünk akkor részesei, ami minden résztvevőnek felejthetetlen élményt nyújtott.
A fénypark sikerét mutatja, hogy több mint kétszázezren voltak kíváncsiak rá – nem meglepő hát, hogy újabb installációnak adott helyet a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., melynek témája az idén 150. születésnapját ünneplő Budapest. Minden állomás a város történetének egy-egy kiemelkedő időszakát meséli el – Aquincumtól a reformkoron és a múlt század huszas évein át napjainkig. Utunk végén még a jövőbe is kitekinthetünk egy vízió erejéig – múlt, jelen és jövő így alkot kerek egészet.
Tarts velünk erre a különleges esti sétára! A belépés MÁK-kártya vagy kiskönyv felmutatása mellett látássérült + 1 fő kísérő számára csoportunkkal ezúttal ingyenes. Vakvezető kutya hozható. Eddigi tapasztalataink alapján érdemes igen melegen öltözni. 😉
A séta tervezett időtartama 120 perc, a csoport létszáma legfeljebb 30 fő.
Időpont: 2023. november 24., 16:30-18:30
Találkozó: Újpest-Központ metróállomás aluljáró, 15:30-15:40
Helyszín: Lumina Park Budapest (1003 Budapest, Soós Rezső stny. 1. , Palatinus fürdő)
Megközelíthetőség: 26-os autóbusz Palatinus fürdő megálló
A programra előzetes bejelentkezés szükséges legkésőbb 2023. november 20. 12:00-ig! A korlátozott létszám miatt a jelentkezési sorrendet fogjuk figyelembe venni.
A program további részletei – esetleges változások, felszabaduló helyek, stb. – Facebook-eseményünkben olvashatóak, mely Facebook-fiók megléte nélkül is megtekinthető.
Várunk szeretettel!
Murgács Jánosné és Czagány Izabella
közösségi civil szervezők
IV. kerület – Újpest
Elérhetőségek:
Tel: +36 30 498-9033, +36 70 387-5261
Email: ujpest.szervezo@vgyke.com
#aliglátó #gyengénlátó #kirándulás #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #meghívó #Újpest #vak #VGYKE
Pompás lipicaik, robajló vízesések
Pompás lipicaik, robajló vízesések – Szilvásváradon járt az újpesti klub
Bár az előrejelzés esőt ígért, optimistán vágtunk neki a nagy útnak: az eddigi hőségnél még az eső is jobban hangzott… Nyugodt utunk volt Szilvásváradig, ahol borús, de kellemes idő fogadott.
Utunk első állomása az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad Hajtókocsi-kiállítása, ahol a csoport egyik fele vezetett sétán ismerkedhetett meg a különféle kocsitípusokkal, azok történetével – bár felülni nem lehetett rájuk, körbejárhatóak, megérinthetőek voltak.
Ám az sem búsult sokáig, aki kedvet kapott a sétakocsikázáshoz: a csapat másik fele ugyanis éppen két fogattal járta a környéket, hogy aztán cseréljenek, és az eddigi múzeumlátogatók is felülhessenek a két-két gyönyörű lipicai húzta kocsikra… Mindkét csoport bemehetett az egyik istállóba is, hallgatni a lovak neszezését, érezni a friss széna illatát, óvatosan megérinteni egy-egy bársonyos lópofát a bokszok rácsain keresztül… Végül még lovat is simogathattunk: a 19 éves szürke Favory kanca, Furmint türelmesen, jókedvűen viselte a sok becézést, vakargatást. Ezután a nemrég született csikókat nézhettük meg, akik még az anyakancákkal együtt voltak a karámban; sajnos nem jöttek igazán közel – ám a sok információ és érdekesség, amit a lipicaiakról (és úgy általában a lovakról) hallhattunk, bőven kárpótolt mindenkit a távolságért.
Fakultatív programként egy, a ménes életéről, történetéről szóló 20 perces filmet is megtekinthettünk.
Néhány perces sétával értünk át a Táltos Vigadóhoz, ahol a következő tábla fogadott: „Kedves Vendég! Kérjük, térjen be hozzánk, különben Ön is és Mi is éhen maradunk!” Engedtünk az invitálásnak, és nem bántuk meg – ki-ki választása szerint kapott gulyást vagy vadragulevest, másodikként palacsintával vagy grízes tésztával… Még némi házi limonádé, kávé – és már indultunk is tovább a Szalajka-völgy felé, hogy megnézzük a híres Fátyol-vízesést.
Elérve a kisvasút fatelepi állomását, elérkezett a szabadprogram ideje: mindenki maga választhatott, merre megy, mit néz meg az indulásig hátralévő bő három óra alatt. Akadt itt szuvenírbolt, kürtös fagylalt, frissen sült pisztráng; de felfelé haladva a vízesés felé vadaspark, erdészeti múzeum is. Karnyújtásnyira tőlünk pettyes bundájú dámszarvas-család a párás zöld háttér előtt, hatalmas fák lombjainak halk susogása, harapnivalóan friss levegő, és minden irányból a csobogó víz hangja: a Szalajka-patak zúgói, a Szikla-forrás vízesése, a Nagy-tó… Utóbbi mögött található a híres szalajka-völgyi pisztrángtelep, ahol – nagy szerencsével elcsípve még a nyitvatartási idő utolsó félóráját! – kályhában sült sebes pisztrángot vettünk.
A vágyott Fátyol-vízeséshez végül négy lelkes tagunk jutott fel – leérve aztán kürtös fagylalttal ünnepeltek.

Pompás lipicaik, robajló vízesések – a legkitartóbb tagok a Fátyol-vízesésnél
Szép lassan mindenki visszaért, összegyűlt a csapat – még az időközben enyhe szemerkélésre váltó időjárás sem szegte kedvünket: fáradtan, de élményekkel (és mindenféle finomságokkal) telten szálltunk fel a buszra. Hazautunk szokatlanul csendesre sikerült – a friss, tiszta levegőn töltött nap után sokakat elnyomott az álom…
Murgács Jánosné és Czagány Izabella
Közösségi civilszervezők
#aliglátó #gyengénlátó #kirándulás #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #Szilvásvárad #Újpest #vak #VGYKE
Meghívó a VGYKE – Projektzáró rendezvényére
Meghívó a VGYKE – Projektzáró rendezvényére FOF 2022-C-2675 Időpont: 2023. augusztus 31. csütörtök 10:00 – 11:00
Kedves Partnereink!
Meghívó a VGYKE – Projektzáró rendezvényére. Sok szeretettel hívunk mindenkit a „Közösség lámpásai” a látássérült emberek közösségbe szervezése FOF 2022-C-2675 online projektzáró eseményünkre, ahol közösen értékeljük a megvalósult programokat és beszámolunk az elért eredményekről.
Témák:
A VGYKE évek óta sikeresen pályázik az NSZI által meghirdetett FOF pályázatain. 2021 után 2022-ben újabb lehetőséget kaptunk, „A közösség lámpásai” mentori hálózata által szervezett látássérült helyi közösségek megerősítésére, tartalmas szabadidős programok, kirándulások, múzeum látogatások szervezésére, a látássérültek társadalmi életben való aktivitásának növelésére.
A programok megtervezésekor előzetes igényfelmérést végeztünk a látássérült tagjaink körében. Rendkívül népszerűek az akadálymentesített színházi előadások, múzeumi tárlatvezetések, így az aktuálisan meghirdetett színházak és rendezvények programjai közül válogattunk. Közösségi Civilszervezőink Budapest 20 kerületében dolgoznak (II., III., IV., VI., VII., VIII., XI., X., XI., XII., XIII., XIV., XVI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXI., XXII., XXIII.), ezekben a kerületekben kerestünk a programok megszervezésére alkalmas helyszíneket. Összesen 20 külső helyszínen megvalósuló szabadidős program, 16 saját riport, 86 online klub (facebook felületen), megvalósítását vállaltuk.
Online esemény!
Az esemény csatlakozási linkje: https://meet.google.com/kam-qwcq-yno
Az eseményről felvétel készül, melyet a VGYKE hivatalos YouTube csatornájára fogunk feltölteni.
Fodor Ágnes
elnök
A programok a Belügyminisztérium és a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával valósultak meg.
#Projektzáró, #FOF, #VGYKE, #közösséglámpásai, #látássérült, #online #esemény, #eredmények, #pályázat, #mentor, #szabadidősprogram, #kirándulás, #múzeumlátogatás, #aktivitás, #igényfelmérés, #akadálymentesített, #színház, #rendezvény, #Civilszervezők, #Budapest, #helyszínek, #eseménylink, #YouTube, #támogatás.
A Lipicai ménesgazdaság múzeumában
Kedves Klubtagunk, Tisztelt Érdeklődő!
2023. augusztusi programunk szervezésekor igyekeztünk jó lóra tenni! A Lipicai ménesgazdaság múzeumában.
Úgy gondoljuk sikerült is. Magyarország méltán híres a Lipicai ménesgazdaságban nevelt lovairól. A ménesgazdaság múzeumában a régmúlt idők lovas kocsijait tekintjünk meg, majd megismerkedünk a ménes történetével is. Vajon milyen történetet fogunk hallani?
A délutáni programon a Fátyol vízesés rabolhatja el szívünket.
A program időtartama előreláthatóan egész nap,
A kirándulás alatt folyamatos szükség lesz kísérő segítségére.
Időpont: 2023. augusztus 29., 07:00-20:00
Találkozó: Újpest-központ Polgármesteri Hivatal előtt az Újpest feliratnál. 07:00-07:15 között
Helyszín: Budapest – Szilvásvárad (Lipicai Lótörténeti Kiállítás és Hajtókocsi Múzeum) – Budapest
Önköltség: 2000 Ft
A csoport maximális létszáma 25 fő, melyet a jelentkezések sorrendjében fogunk feltölteni.
A programra előzetes bejelentkezés szükséges legkésőbb 2023. augusztus 20. 12:00-ig! Kísérőt sajnos csak igen korlátozott mértékben tudunk biztosítani, ezirányú igényeiteket mindenképp jelezzétek, vagy gondoskodjatok saját segítőről. Megértéseteket köszönjük!
Facebookon is megtalálható az esemény, így ott is tudtok informálódni róla ahogyan itt is. Link: https://fb.me/e/37uXXw7ib
Üdvözlettel:
Murgács Jánosné és Czagány Izabella
közösségi civil szervező
IV. kerület – Újpest
Elérhetőségek:
Tel: +36 30 498-9033, +36 70 387-5261
Email: ujpest.szervezo@vgyke.com
#lovaglás #kirándulás #ménesgazdaság #lipicailovak #múzeumlátogatás #kísérősegítség #útikalauz #kulturáliskirándulás #budapest #szilvásvárad #önköltség #csoportlétszám #programbejelentkezés #korlátozottkísérő #közösségiCivilszervezők
A csodálatos Margitsziget
A csodálatos Margitsziget világával ismerkedtek az angyalföldi klub tagjai.
2023. július 31-én programmal egybekötött klubnapot tartottunk tagjainkkal a Margitszigeten.
Elsőként a Lánchíd hídfőjén található kőoroszlán életnagyságú modelljét tekintettük meg, mely 850000 legokockából épült. Méretei: 5,80 méter hosszú, 1,70 méter széles és 2,45 méter magas.
Itt a zenélő szökőkútnál meghallgattunk három zeneszámot, és innen a vadaspark felé vettük az irányt, ahol találkozhattunk dámvadakkal, vízimadarakkal, pónilovakkal és különböző díszes madarakkal.
Egy kis pihenő után a japánkert felé vettük az irányt, amely egy miniparadicsom. Az ázsiai stílusú kertben igazi testi-lelki élményben volt részünk, gyönyörű és egzotikus növényeket tekinthettünk meg, láthattunk vízesést, a tavakban gyönyörű tavirózsák, aranyhalak, teknősbékák és vadkacsák találtak otthonra. A halastó közepén Budapest kis sellőjének szobra található.
Az idő is kedvezett számunkra, mindenki nagyon jól érezte magát.
Majláth Mónika
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Angyalföld #gyengénlátó #kirándulás #klubnap #klubprogram #közösséglámpásai #látássérült #Margitsziget #vak #VGYKE
Kirándulás és hajózás Győrben
Kirándulás és hajózás Győrben
2023. július 22-én Győrben tett kirándulást a csoportunk. Városnézés, ebéd a Zátony Étteremben és utána másfél órás hajózás volt a Mosoni Dunán. A kapitány mesélt Győr nevezetességeiről, a folyószabályozásról, a csónakházak történetéről.
A győri séta közben megismerkedtek tagjaink Baross Gábor munkásságával, hisz a belvárosi főutca az ő nevét viseli, Győr díszpolgára a vasminiszter mind a mai napig. Megnézték a házat, ahol Napoleon a kismegyeri csata éjszakáján megszállt, a püspöki palotát, Apor Vilmosról is hallhattak.
A Zátony Étteremben kétfogásos menü volt az ebéd, húsleves és rántott hús, majd ezután következett a sétahajózás. A tagok visszajelzései szerint egy csodás napot tölthettek együtt.
A programot a Ferencvárosi Önkormányzat támogatta.
Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #Győr #hajózás #kirándulás #klubprogram #közösséglámpásai #látássérült #vak #VGYKE
Hajókirándulás a Dunán.
Hajókirándulás a Dunán.
Szeretettel hívok Mindenkit következő programunkra 2023. július 28-án. Hajókirándulás a Dunán.
A Dunáról másfél órás városnéző hajóúton megnézzük Budapest nevezetességeit! Olyan műemlékeket láthatunk, mint a Budai Vár vagy a Vigadó koncertterem.
A kirándulás önköltséges, mindenkinek egységesen 1 500 forint.
Találkozunk a Batthyány téren aznap 15:20 -kor a jegypénztárak előtti oszlopok mellett. Aki velünk szeretne jönni részvételi szándékát kérem előre jelezze elérhetőségeimen.
Érdekességek:
A Dunán történő sétahajózás Budapest egyik legkedveltebb turisztikai tevékenysége. Az idilli hajóút lehetővé teszi a város nevezetességeinek megtekintését a vízről, mint például a Budai Vár és a Vigadó koncertterem. A másfél órás kirándulás során a résztvevők lenyűgöző panorámában gyönyörködhetnek, miközben megtudhatják Budapest gazdag történelmét. A kirándulás önköltsége ténylegesen kedvező, csak 1500 forint.
Érdekes kérdések:
- Milyen nevezetességekkel találkozunk a Dunán történő hajóút során?
- Milyen különleges programokat kínál a sétahajózás, amelyek a résztvevőknek érdekesek lehetnek?
- Miért érdemes a Dunát választani a városnéző túrák helyszínéül?
- Milyen történelmi események kapcsolódnak a Dunához és az általa látogatható helyszínekhez?
- Hogyan járul hozzá a sétahajózás a közösségépítéshez és az új emberekkel való kapcsolatteremtéshez?
Mindenkit várok szeretettel!
Pintér Teréz
Közösségi civilszervező
Telefon: 06 70 377 32 65 E-mail: obuda.szervezo@vgyke.com
#BudapestProgram #VárosnézőHajóút #Duna #BudaiVár #Vigadó #Kirándulás #BatthyányTér #KözösségiCivilszervező #Program #BudapestNevezetességek #Önköltség #RészvételiSzándék
Fordított világ
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
Nagyon sok szeretettel meghívok minden kedves érdeklődőt júniusi külsős programunkra, melyen egy igazi fordított világ vár ránk!
Ellátogatunk Siófokra a fordított házhoz, melyek nagyon különleges látványosságok, ugyanis minden a feje tetejére áll. Akár egy elvarázsolt mesevilág, úgy érezhetjük magunkat azokban a házakban, amelyeket a denevérek szemszögéből, vagyis fejjel lefelé terveztek meg az építtetők.
Érdekesség
A hazánkban elsőként, Siófok széplaki városrészen, a Május 1. utca és a 7-es Főút kereszteződésénél nyílt meg fordított ház. A különleges, már több országban is bizonyított attrakciót lengyelek építették.
A kétszintes ház nem túl nagy, de van benne minden, ami kell: konyha, nappali, fürdő. Persze minden a feje tetejére állítva és egész másképp, mint megszoktuk. A bejárat rögtön a tetőtérbe vezet, ahol egy hálószoba és egy gyermek játszószoba van berendezve. A csigalépcsőn felmenve jutunk a földszintre.
Forrás: Közel és távol
A Budapest-Kelenföldi vasútállomásról indulunk a 9 óra 41-es EZÜSTPART EXPRESSZVONAT-tal és Balatonszéplak felsőn szállunk le. Az utazás önköltséges, körülbelül 1500 Ft/fő. Erre a programra 5 fő jelentkezését várom.
Enni- és innivaló mindenkinél legyen!
Időpont: 2023. június 22.
Találkozó: 8.45-9.00 óra között a Budapest-Kelenföld vasútállomáson a metró kijáratnál.
Utazási költség: körülbelül 1500 Ft oda-vissza.
Belépő: pályázati pénzből valósul meg.
Gyertek, töltsünk el egy kellemes napot egy igazán különleges környezetben!
A részvételre való jelentkezést emailben várom az angyalfold.szervezo@vgyke.com címre 2023. június 21-én 12:00 óráig.
Majláth Mónika
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Angyalföld #fordítottház #gyengénlátó #kirándulás #klubprogram #közösséglámpásai #látássérült #meghívó #Siófok #vak #VGYKE
Séta és piknik a Velencei-tónál
Séta és piknik a Velencei-tónál
Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubprogramunkra, mely ezúttal egy kis kirándulás Séta és piknik a Velencei-tónál.
Indulás vonattal a KÖKI pályaudvarról a 9:27-kor Székesfehérvár felé induló G43-as vonattal. Érkezés Gárdonyba 10:24 perckor.
Innen a tó partját követve átsétálunk a kb 4,5 km-re lévő Velence településre. Útközben egy piknik keretében elfogyasztjuk ebédünket.
Érdekesség:
A Velencei-tó Magyarország harmadik legnagyobb természetes tava. Kedvező természeti és földrajzi adottságainak, valamint a mederszabályzásnak köszönhetően a Balatonhoz hasonlóan hazánk legkedveltebb üdülőhelyeinek egyike. Területe 26 km², a felület harmada nádassal borított. A napsütés hatására, valamint a sekély, átlagosan 1,5 m-es mélysége miatt Európa egyik legmelegebb tava: a víz hőmérséklete elérheti a 26-28 °C-ot is. A Velencei-tó ásványi anyagokban (nátrium és magnézium) gazdag, kiváló vize a kimerült szervezetet felfrissíti, regenerálja. A fürdésen kívül a reumatikus fájdalmak enyhítésére is alkalmas.
Időpont: 2023. május 22. hétfő
Helyszín: Gárdony és Velence között a tó partja
Találkozás: a KÖKI vasúti jegypénztár előtt 9:00 órakor
A programon való részvétel önköltséges, a 90 %-os menettérti vonatjegy ára kb. 250 Ft.
Akinek szükséges kísérőt feltétlenül hozzon magával.
Mindenki magának biztosítja a szendvicset, innivalót ebédre. A tóparti vendéglátó egységek nyitvatartása változó lehet.
Kérlek, részvételi szándékodat mindenképpen jelezd az alábbi elérhetőségek valamelyikén legkésőbb május 19. péntek 19:00 óráig. Feltétlenül add meg telefonszámodat, hogy rossz idő esetén tudjunk értesíteni a kirándulás elmaradásáról.
Szeretettel várunk Mindenkit!
Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
közösségi civilszervezők
Elérhetőségeink:
Telefon: 06 30 852 2131 / 06 70 377 3235
E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com
#Velenceitó #utazás #Gárdony #kirándulás #séta
Kirándulás a Normafánál
2022. augusztus 11.
A zuglói lámpás klub kis csapata a Normafánál kirándult. Programunk részben fakultatív volt, hiszen nem mindenki bírta a hosszú sétát a Normafa Látogató Központjától a Libegőig és vissza, ezért néhányan megpihentek a fák által nyújtott hűvös árnyékban.
A bátrabbak nekivágtak a 2 km-es akadálymentesített túraútvonalnak. A kisgyerekkel érkezők kedvéért megálltunk az Anna réti játszótérnél, hogy a gyerekek kipróbálhassák a téren található mászókákat, csúszdákat.
Utunkat végig a fák terebélyes lombjai által nyújtott kellemes hűsben folytattuk a libegőig, ott kicsit megpihentünk, majd visszafordultunk a többiekhez. Megkerestük Fábián Juli emlékpadját, amin kicsit meg is pihentünk.
Kellemes délelőttöt töltöttünk együtt, tartalmas beszélgetésekkel, viccelődéssel.

A Normafa története:
A főváros legismertebb kirándulóhelye, a Normafa, a nevéből is következtethetően egy fa után kapta a nevét. Az ősöreg bükkfa 1927-ben egy villámcsapás miatt dőlt ki, miután hosszú évszázadok viharait túlélte. Egyes legendák szerint akkor sarjadt, amikor Mátyás király megszületett, mások tudni vélik, hogy a nagy király megpihent az árnyékában. Ha nem is az 1400-as évek óta állt a Svábhegy tetején, de az bizonyos, hogy többszáz éves volt a hatalmas törzsű fa.
A környék régi sváb lakosai csak Viharbükk néven emlegették, a Normafa elnevezést csak a XIX. század közepétől használjuk. A környék mindig kedvelt kirándulóhely volt, többek között a Nemzeti Színház társulata is szívesen járt ide piknikezni. 1840-ben, egy ilyen kirándulás alkalmával a kor kedvelt színésznője, Schodelné Klein Róza fantáziáját megmozgatta a hatalmas, magányosan álló bükkfa, mely nagyon hasonlított Bellini Norma című operájának színházi díszletére, és elénekelte a fa alatt a Norma-áriát. Ettől kezdve kezdték el Normafának nevezni a bükkfát, mely elnevezés lassan átterjedt a fa körüli rétre is, ahonnan zavartalan kilátás nyílik a fővárosra. A Normafa emlékét ma emléktábla őrzi, melyet 1967-ben állítottak a neves fa emlékére.
A táblára Devecseri Gábor költő – aki maga is a Svábhegyen élt – sorait vésték:
Normafa,
Hajdanidőn itt lengett lombod a szélben,
Ünnepi hegymászók víg dala szállt körülötted,
Normafa,
Majdanidőn lombod közt éled az ének,
Győzve sivár közönyön, győzve dühös viharon.
Kiss Márta, Tanai Csaba
Közösségi civil szervezők