Kiválasztják és képzik a közösség lámpásait
A Vakok és Gyengénlátók Közép Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) néhány forint híján 75 millió forint uniós támogatást nyert el A közösség lámpásai nevű projektje megvalósítására. A projekt keretében 30, középfokú végzettségű, munkanélküli vak és gyengénlátó, illetve más, nehezen leküzdhető munkaerő-piaci hátránnyal bíró személy komplex képzését vállalja az egyesület. Az egyéni felmérés és fejlesztési terv alapján kezdődő közösségi mentor képzés mellett személyiségfejlesztő és kulcskompetenciáikat fejlesztő foglalkozásokon is részt vesznek a kiválasztottak, akik többek között tanulási technikáik fejlesztéséhez, önismeretük és személyes kompetenciáik erősítéséhez speciális mentori támogatást is kapnak – nemcsak a képzésük, de a foglalkoztatás első hat hónapja alatt is.
A képzést követően a VGYKE munkaszerződést köt a résztvevők legalább 60 százalékával; ők kiképzett közösségi mentorként megkezdik közösségépítő munkájukat a régión belül kiválasztott területeken: Budapest 7 járásában (az I., III., IV., XIII., XIV., XVII., XIX. kerületben) és a Közép-magyarországi régió kilenc kistérségi központjában (Budaörsön, Cegléden, Dabason, Gödöllőn, Pilisvörösváron, Vácon, Szentendrén, Ráckevén és Veresegyházon).
“Nem vak-, hanem emberi közösséget szeretnénk építeni. Ezért integrált képzést és integrált közösségeket szervezünk, vagyis nemcsak vakok és gyengénlátók, hanem más, súlyos munkaerő-piaci hátránnyal indulók jelentkezését is várjuk a programba. A képzés után közösségi mentoraink ép társaikkal dolgoznak majd párban, és reményeink szerint olyan közösségeket építenek majd, amelyekben a fogyatékos emberek és egészséges társaik közösen tehetnek közvetlen környezetük jobbításáért” – mondta Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke, a projekt menedzsere. “Felbecsülhetetlen a közösség támogató ereje: meglepő gyorsasággal oldódnak meg olyan problémák, amelyekkel egyébként családját, vagy saját magát terhelné az egyén” – tette hozzá a szervezet vezetője.
A VGYKE által kiképzett mentorok első feladata a régióban élő mintegy 8 ezer látássérült ember helyi közösségeinek megerősítése, a vak és gyengénlátó emberek felkutatása, önsegítő közösségeinek létrehozása lesz, ahol a szabadidő tartalmas eltöltésén túl megismerik és képviselni kezdik a fogyatékos emberek igényeit. Erre nagy szükség van: az egyesület tapasztalatai szerint a vak és gyengénlátó emberek saját lakókörnyezetükben is gyakran elszigetelten, rossz anyagi körülmények között, rossz mentális állapotban élnek, és mindössze tizedük dolgozik.
A mentorok az esélyegyenlőségi szempontokat valós, személyes tapasztalatok mentén tudják érvényesíteni hétköznapi helyzetekben, és képesek lesznek a nagyobb közösség – város, kistérség – döntéshozói, civil szervezetei, más sorstárs közösségek felé ezt szakszerűen képviselni, így mélyítve a fogyatékos személyek társadalmi integrációját. Kellően nyitott önkormányzati partner esetén a közösségi mentoroknak a helyhatóság is adhat feladatokat: például közösen dolgozhatnak a helyi fogyatékosügyi stratégián, monitorozhatnak egy-egy konkrét intézkedést, és szoros együttműködésben tevékenykedhetnek az önkormányzat esélyegyenlőségi referensével.
“Társadalmi sztereotípiákat szeretnénk megdönteni. A köztudatban az él, hogy az a jó ember, akinek mindene megvan, és segít az elesetteken. Meg akarjuk mutatni, hogy aki sérült, az is lehet jó ember, és az általa képviselt mentalitás példaként állhat az egész társadalom előtt” – mondta a projekt és az egyesület céljáról Németh Orsolya, a VGYKE alelnöke, a projekt szakmai vezetője.
A közösség lámpásai képzésre legalább érettségizett jelentkezők önéletrajzát várja a VGYKE a kozosseglampasai@vgyke.com címre.
A projekt leírása
Az “A közösség lámpásai” – Látássérültek közösségi mentorainak képzése és foglalkoztatása, TÁMOP-1.4.1-11/2-2012-0004 projekt az Új Széchenyi Terv Társadalmi Megújulás Operatív Programja keretében kiírt Közösségi feladatokhoz kapcsolódó munkaerő-piaci programok támogatása (KMR) TÁMOP-1.4.1-11/2 program keretében valósul meg.
Kérjük, 2015-ben is segítse a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének munkáját adója 1%-ának felajánlásával! Adószámunk: 18185030-1-42 Bankszámlaszámunk: 10409015-90147559