Balázs Zsanett interjúja

 

Balázs Zsanett interjúiban a VGYKE számos szolgáltatását, tevékenységét mutatta be az egyesület vezetősége és munkatársai. Ezúttal a közösség lámpásai mentor hálózaton a sor.

Fodor Ágnes elnök és Mészáros Ágnes alelnök elmesélik, hogyan és mely kerületekben „világítanak” lámpásaink.

VGYKE

Újpesten tabukat döntögettünk és lelepleztünk egy titkot

Igazán érdekes és valljuk be, húsba vágó kérdéseket kaptam. Többeket érdekelt például, hogy hogyan néz ki ma Magyarországon a kulturális akadálymentesítés finanszírozása és megéri-e egyáltalán a befektetett rengeteg munka. Ennek kapcsán beszélgettünk Uniós elvárásokról és pályázatokról, az állami finanszírozás kereteiről és a kulturális intézmények közreműködéséről ezekben a projektekben. Nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy a helyzet még mindig nem túl rózsás, főleg Nyugat-Európához viszonyítva, de azt elmondhatjuk, hogy a hajlandóság, a nyitottság egyre nő a színházak, múzeumok, művelődési házak részéről, így napról-napra nagyobb a választék a narrált és jelnyelven tolmácsolt színpadi művek és kiállítások palettáján.

Klubtagokkal és a klubvezetőkkel körülvéve ülünk Danival az asztalfőn, nagy átéléssel, gesztikulálva beszélek, mindenki figyel.

Nem így a filmek terén, ahol még mindig csak bátor pionírok elszigetelt próbálkozásairól beszélhetünk, mert a technika és a stúdiós munkálatok finanszírozáséhoz pályázatokra van szükség, nem is beszélve a filmes jogok megszerzésének rögös útjáról. Az érdeklődésre való tekintettel, két meghallgatott festménynarráció és egy mese között lemodelleztük, hogy egy átlagos kulturális esemény, mondjuk egy színdarab akadálymentesítése mely lépésekből áll a hozzáférhetővé tétel nemes gondolatától a követőnarrációt a nézők fülébe duruzsoló buzgó narrátor projektkiteljesítő feladatáig.

1. Lépés: Találni kell egy pályázatot, mondjuk az Emberi Erőforrások Minisztériumánál vagy a Nemzeti Kulturális Alapnál – lehetőleg olyat, melynek kifejezett célja az egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása.
2. Lépés: A NKA pályázatai esetében szükség van egy kulturális intézményre (múzeum, művelődési központ, színház), mely beadhatja és be is akarja adni a pályázatot, együttműködésben a feladattal megbízott szakemberrel (jeltolmács, narrátor)
3. Lépés: Ha a kulturális intézménynek nincs (és általában nincs), a narrátornak kell eszközt biztosítani az akadálymentesítés megvalósításához (narráció esetében tolmácsrendszer).
4. Lépés: Ha mindez megvan, elkezdődhet a tényleges munka egy adott darabbal. A narrátor optimális esetben kap szövegkönyvet és felvételt az előadásról, valamint rengeteg fotót, miközben igyekszik bejárni a próbákra (ha van erre mód) és bejutni a jelmez- és kelléktárba (ha van erre mód).
5. Lépés: A narrátor megírja és hanganyag formájában is hozzáférhetővé teszi az előnarrációt, melyet rengeteg kutatómunka előz meg, hisz az előnarráció hangos programfüzetként funkcionál, így minél több színes, érdekes és praktikus információt illik tartalmaznia az előadás teljes értékű befogadása érdekében.
6. Lépés: Közönségszervezés és technikai háttérmunkálatok.
7. Lépés: Kulisszabejárás, itt az előnarrációban hallott információk testet öltenek és kézközelbe kerülnek.
8. Lépés: Maga az előadás, ahol inklúzív, azaz befogadó módon valósul meg művészeti tapasztalat, a nézők, függetlenül attól, hogy fülhallgatóval vagy anélkül, de együtt ülnek a nézőtéren, az élmény közös.

Klubtagokkal és a klubvezetőkkel körülvéve ülünk Danival az asztalfőn, nagy átéléssel, gesztikulálva beszélek, mindenki figyel.

Kérdezték tőlem a jelenlévők, hogy megéri-e mindez, lehet-e ezzel “keresni”, ahogy mondani szokás. Nos, erre nincs jó válasz. Maradjunk annyiban, hogy ma Magyarországon egyik narrátort (és gondolom jeltolmácsot sem) a pénz motiválja, inkább talán az olyan elismerések, melyekben nekem is bőven volt részem ezen a klubon, ahogy az összes többin is. A rácsodálkozások, hogy igen, a nyelven keresztül milyen aprólékos és precíz gonddal lehet valamit láttatni. Vagy azok a pillanatok, mikor a közönségem egyik tagja azt mondja, hogy olyan érzékletes volt a narráció, hogy a hallottak alapján újra lehetne festeni a képet vagy, hogy olyan kellemes a hangom, hogy szerinte felolvasással, mesemondással is kéne foglalkoznom. Ezek a visszajelzések sokkal többet jelentenek számomra, mint a nettó jövedelmem. Úgy tűnik, javíthatatlan álmodozó vagyok, sebaj. 🙂

Apropó álmok. Aki olvasta ennek a klubnak a beharangozóját, tudja, hogy ígértem egy bejelentést. Derüljön fény tehát egy újabb kulisszatitokra. Bejutottam az Erste Bank “Higgy magadban!” elnevezésű pályázatának első fordulójába. Narrációs eszközök finanszírozására pályáztam, hogy többek között a Holdvilág Kamaraszínházzal való együttműködés is folytatódhasson. Ha megnyerem, rengeteg érdekes, izgalmas, narrációval kísért kulturális programmal örvendeztethetem meg Önöket és ezzel egy óriási álmom válna valóra, mert már nem lennék egy adott helyszínhez kötve, a narráció bárhol megvalósulhatna. A rosta első fordulója egy közönségszavazással zárul, melyre november 20 és december 15 között kerül sor. A legtöbb szavazatot kapott pályázat az első nyertes, ezen kívül még két pályázat nyerhet, melyet a bank szakmai zsűrije jelöl ki. Ha Önök is segítenek, megnyerhetem a közönségszavazást és biztosan az enyém a 3 helyből az egyik. November 20-tól számítok minden kedves olvasóm segítségére, további részletek az alábbi linken:
http://www.erstehiggymagadban.hu/palyazat/a-kultura-mindenkie-887
Fogok még a későbbiekben ezzel kapcsolatban jelentkezni, a támogatást előre is köszönöm!

Véleménye, kérdése van a narráció kapcsán? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mailcímre, köszönöm! Szeretne további hasonló beszámolókat, kritikákat, programajánlókat, valamint fotó-, festmény- és videónarrációkat olvasni? Látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalra, várom szeretettel!

S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +3630 755 6983

“Belső fejlesztésen munkálkodunk”

Kép forrása: http://s-group.hu

Kép forrása: http://s-group.hu

„A 2015-ös évet összességében jónak ítélem meg” –kezdi mondandóját Mészáros Ágnes, a VGYKE alelnöke és a Lámpás Klubok egyik vezetője. „Minden kerületben, amelyekben már elkezdődött a munka aktívan folynak a klubtevékenységek, illetve más szabadidős programok.”

Mikor arról kérdezem, hogy milyen sikereket értek el 2015-ben, Ági kitér a VGYKE alkalmazottainak egyre magasabb számára: „Folyamatosan bővítjük munkatársaink körét, már közel 90 megváltozott munkaképességű személy dolgozik egyesületünknél”.

A tavalyi év lámpás tevékenységeiről ekképpen nyilatkozott: „Amit kiemelnék, hogy novemberben egy élelmiszerbank keretein belül élelmiszert gyűjtöttünk, melyeket tagjaink között osztottunk szét. Összesen 720 kg élelmiszer gyűlt össze. Nagyon boldogok voltak tagjaink, hiszen a karácsonyi ünneplésüket tehettük szebbé ezekkel az adományokkal.”

2016-ra bővítést és kirándulásokat terveznek: „Idén a 18. kerületben szeretnénk elkezdeni dolgozni, illetve már messzebbre elmerészkedve, buszos programokat szervezünk majd. További együttműködéseket is szándékozunk létrehozni, elsősorban önkormányzatokkal.”

Kérdésemre, hogy milyen fejlesztések indokoltak a Lámpás Klubok még hatékonyabb működését illetően, így felelt: „Folyamatosan dolgozunk azon, hogy kollégáink házon belüli képzéseken vegyenek részt, ebbe bele tartozik többek között a prezentáció készítés, a fogyatékkal élő és ép emberek közötti kommunikáció javítása és workshopok szervezése. Tervezzük továbbá, hogy különböző intézményekbe látogatunk el, ezzel is szélesítve látókörünket. Egy folyamatos belső fejlesztésen munkálkodunk.”

Ivanova Daniela

Fiatal látássérültek az újpesti színházban

kép forrása: www.dehir.hu

kép forrása: www.dehir.hu

Szerencsére sikerült pár fiatal érdeklődését felkelteni, akik velünk jöttek az előadásra. A GlobART társulat egy csodavilágot teremt meg, s ezzel kívánja behálózni a közönséget. A sok színes jelmez, díszlet, zene, tánc, kreatív színészi játék mind ezt segíti elő. A csoport azért emelkedhet ki a fiatal, független társulatok közül, mert az összművészet eszközeit használják. Újpesten már bemutatkoztak a Magyar Kultúra Napján. Az idei évadban a Csongor és Tünde egy egészen más, mégis GlobART hű előadást mutatott be. Nagyon érdekes, igazán modern feldolgozást láttunk.

Panka, Era
Újpest Lámpásai

Vidám előadás az Újpest Színházban

fotó

Figyelmünket ezen az estén egy három felvonásos vígjáték kötötte le. Molnár Ferenc: Olimpia című műve. Molnár Ferenc modern szerző, persze mindig is az volt. Ám a rang és a mód, a társadalmi különbségek nagyszerű ábrázolója, ma mintha még egy fokkal aktuálisabb lenne, mint valaha. A monarchia császári fenségének legfelső körei csak különös etikett szerint érintkezhetnek az alsóbb néposztályokkal.

fotó 2

A gyönyörű Orsolini hercegné, a gőgös Olympia és egy Kovács nevű, magyar huszárkapitány közötti kapcsolat miatt tűrhetetlen és sajnálatos botrány szele érinti meg a finom fürdőváros előkelő levegőjét. Megindul a Molnárnál mindig oly bravúros eltérítő-hadművelet. A szerelmeseknek válniuk kell. Mégpedig a legbrutálisabb módon. A hercegné továbbra is hercegné marad, a magyar paraszt pedig visszatakarodik oda, ahonnét jött, a fajtájához. Vajon elkerülhető az egész Monarchiát megrengető botrány, vagy Plata-Ettingen Eugenia hercegné tervei szerint legalább a látszat megmenthető…?

fotó 3

Nos, mi némi nevetések közepette megismerhettük a történet végét. Köszönjük  ezt a szórakozási lehetőséget is az Önkormányzatnak a VGYKE és az újpesti vakok és látássérültek nevében.

Dicsérő szavak

Kép forrása: www.kriszteso.com

Kép forrása: www.kriszteso.com

“Amikor csak tehetem, mindig igyekszem részt venni az összes programon. Azt hiszem, sokunk nevében elmondhatom: nagyon szépen köszönjük a fantasztikus lehetőségeket, ötleteket, alkalmakat, külön hatalmas öröm számomra, hogy olyan helyekre is eljuthatunk, ahová “mezei felhasználó” nem igazán teheti be a lábát, hacsak nincs rá nyomós oka, lásd: váci börtön és fegyház. Szívből örülök továbbá, hogy külön figyelmet fordítotok a hétvégén esedékes programokra. Számomra ezek a kedvezőbbek, azonban – mint láthattátok- a hétköznapokat is igyekszem megoldani. Szóval hatalmas respekt és dicséret mindkettőtöknek, szeretlek Benneteket!”

Egy elégedett Tagtárs

Újpest – 2016 – Meghívó!

kép forrása: felsomocsolad.apostoli.hu

Máris elárultuk Önöknek a klubnap témáját, amelyet majd egy meglepetéssel is színesítünk.

Helyszín: 1043. Budapest, Tavasz u. 4. Ady Endre Művelődési Ház, Galéria terme

Időpont: 2016.01.06. 15:00-17:00 óráig

Nagy szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

Klubnap Újpesten

Kép forrása: acc.libfl.ru

Kép forrása: acc.libfl.ru

Ez alkalommal a VGYKE ügyfélszolgálata települt ki klubunkra, megkönnyítve ezzel a 2016-os évi tagdíjbefizetést tagjaink számára. Köszöntőt mondott Fodor Ágnes, egyesületünk elnök asszonya, aki szívesen válaszolt a feltett kérdésekre. Kellemes, kötetlen beszélgetés alakult ki, mely során finom szendvicseket majszolva beszéltük meg a soron következő programokat.

Találkozzunk minden hónap első szerdáján, sok szeretettel várjuk jelenlegi és jövőbeli klubtagjainkat!

Együtt egymásért – a látássérültek első klubnapja Újpalotán

01A rendezvényen részt vett Németh Angéla kerületi alpolgármester is, aki rövid köszöntő beszédében az önkormányzat támogatásáról biztosította a jelenlévőket. A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének elnöke, Fodor Ágnes elmondta, hogy a XV. kerületiek klubjának létrejötte a tizenhetedik ilyen jellegű szerveződés, és hangsúlyozta, hogy a látássérültek számára a legfontosabb a kapcsolatok kialakítása -hogy tudják kihez szólhatnak-, hiszen a látássérült emberek ezek nélkül könnyen elszigetelődhetnek.

02Talán az egyik leglényegesebb része volt a délutánnak, amikor a jelenlévők a nehézségeikről beszéltek. Egyikük például a Jaws programról érdeklődött, más valaki pedig a „beszélő” telefonról. Az önkormányzat kérte, hogy javasolják, hogy a kerületben hol lenne célszerű „hangos” lámpákat elhelyezni.

03Jó érzés töltötte el a vendégeket, amikor az összejövetel vége felé elkezdtek egymással ismerkedni, beszélgetni, elérhetőséget cserélni.

A klubnap, amelyen mintegy 30-an vettek részt, tehát sikeres volt. A következő alkalom január 8-án lesz, ugyancsak a Nyitott Ajtó Együttműködési Irodában (1156 Budapest, Páskomliget utca 6.), délután 2 órától fél 5-ig.

04A szervezők kérik, hogy aki tudja, adja tovább az időpontot és a helyszínt a kerületi látássérülteknek, hozzátartozóknak.

Csukáné Polyák Erzsébet

Moldován Eszter

Mozgalmas november

fotó1

Első programunk 3-án egy gasztro-kirándulás volt az Oktogon Bisztróba, ahol kellemes, barátságos hangulat és roskadozó svédasztalok vártak minket. Az ételek élvezete és a tagok segítése mellett azért jutott idő egy kis tereferére is, úgyhogy kifejezetten jól éreztük magunkat. A korlátlan fogyasztásnak hála mindenki mindent megkóstolhatott, amit csak a szeme vagy az orra megkívánt, szerencsére volt is miből választani: sültek, rántott és rakott ételek, levesek, főzelékek, a legkülönbözőbb köretek, emellett pedig természetesen sütemények és fagylalt szerepeltek a kifogyhatatlannak tűnő repertoárban. Nem is voltunk restek, szerettük a pocakunkat, volt aki annyira, hogy háromszor-négyszer is fordult, mire érezni kezdte: jóból is megárt a sok. Számos tag jelentkezett erre a programunkra, úgyhogy elkélt a segítő kéz, ezúton is köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult az esemény zavartalan lebonyolításához, fejedelmi kezdése volt a novembernek ez a lakoma.

fotó2

A hónap második programja a 17-ei klub volt, ahova elhívtuk Tóth Cecíliát a Pesti Magyar Színház hivatásos audionarrátorát, aki először a narrátori képzésről és a képzést lebonyolító szakemberekről mesélt nekünk. Megtudhattuk például, hogy a tanárok között egyaránt akadtak színházi emberek és gyógypedagógusok, valamint, hogy a képzés maga nem csak a színházi audionarrációra, hanem minden egyéb médium (film, konferencia, kiállítás) akadálymentesítésére is kiterjedt. Sok érdekességet hallhattunk a tantárgyak és a vizsgafeladatok kapcsán is, ezen keresztül pedig közelről megismerhettük azt a szemléletváltó folyamatot, amely során valaki, akinek addig nem sok dolga volt látássérültekkel, megtanul “akadálymentesítve gondolkodni”. Az előadása második felében Cili mesélt a színházi narráció fázisairól: az elő-narrációról, a kulisszabejárásról, a követőnarrációról és az előadás utáni konzultációról, hiszen fontos, hogy mind a célközönség, mind a színészek, a rendező és a narrátor megoszthassák egymással tapasztalataikat, s ezáltal fejlődhessen a még gyerekcipőben járó kulturális intézmény, szolgáltatás nálunk itthon is. Emellett szóba került a Pesti Magyar Színház együttműködése azzal a külföldi céggel -amely az okostelefonon működtethető applikációt biztosítja-, ugyanis ennek segítségével válik hallgathatóvá a narráció. Megtudhattuk továbbá, hogy ez az alkalmazás azért egyedi és különleges, mert a használatához nincs szükség indukciós hurokra, így azok is élvezhetik a színház élményét, akiknek például pacemaker-ük van. Az előadás zárásaként a megjelentek gyakorlatban is megismerkedhettek az előadás folyamatába beágyazott követőnarrációval egy kis riportfilm keretében, amelyet együtt néztünk meg, és amit Cili külön, rögtönözve narrált az érintetteknek. Szerencsére sokakat érdekelt a téma, így hát hallgatóságból nem volt hiány: többek között az egyesület elnök asszonya, Fodor Ágnes is ellátogatott hozzánk, de jelen volt még Ruzsa Viktor, a Civil Rádió munkatársa is, aki már több ízben készített interjút Cilivel. Az előadás után élénk beszélgetés vette kezdetét, aminek nem is jutottunk a végére. Ebből kifolyólag ezt a témát jövőre is folytatjuk, szeretnénk ha többekhez eljutna, hisz a kultúrát élvezni mindenkinek jogában áll!

fotó3

A hónap harmadik programját a XVII. kerület lámpásainak Zsuzsának, Petinek és Janának köszönhetjük, rögtön másnap, 18-án. Zsuzsa invitálására, mi is ellátogattunk néhány tagunk kíséretében egy nem mindennapi kultúrtörténeti kalandra. Abban a szerencsében volt részünk, hogy megcsodálhattuk a Magyar Állami Operaház belső tereit, egy különleges, bennfentes tárlatvezetés keretében, ami a kulisszák mögé, például a jelmeztárba is bevezetett. Bokor Jutta, az Operaház egyik népszerű énekesnője igazi titkokat mutatott, miközben kultúrtörténeti érdekességekkel halmozott el minket. Sokat hallhattunk az Operaház megalakulásáról és mecénásairól, valamint a leghíresebb látogatóiról és természetesen a zeneszerzőkről, énekesekről akik naggyá, európaivá tették a kultúrának eme csodálatos templomát (valóban olyan tisztelettel és körültekintéssel tervezte meg Ybl Miklós, mint egy templomot: a kazettás mennyezetet szemet gyönyörködtető freskók díszítik és az épület nagyobb termei kisebb hajókra oszlanak). Sok egyéb mellett megismerkedhettünk a királylépcsővel, ahonnan például “mindenki Sissije” vonult be páholyába, s ahol manapság gyerekelőadásokat tartanak, hogy megszerettessék az ifjúsággal az opera műfaját. Ezen kívül leereszkedhettünk a zenekari árokba is, hogy közelebbről megcsodálhassuk a hangszereket, a nézőtér oldalában pedig végigfuttattuk ujjunkat az apró angyalkás díszkazettákon, és megsimogattuk a falak bársonyborításának virágmintáját, az opera prominenseinek mellszobrait, miközben Jutta fáradhatatlanul mesélt nekünk. A program befejeztével kultúrával és történelemmel feltöltekezve léptünk ki a kapun, valamint konstatáltuk, hogy érdemes volt csatlakozni ehhez a különleges kiránduláshoz!

fotó4

Negyedik találkozásunk alkalmával (nov. 23.), különleges tárlatvezetésben vehettünk részt, ahol egy olyan élmény, tapasztalat részesei lehettünk, ami soha, vagy csak nagyon ritkán adatik meg az ember életében. Bejuthattunk a Váci Fegyház és Börtön falai közé, ahol egy nagyon kedves hölgy, Anikó, a börtön sajtóreferense kalauzolt végig minket. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy elképesztő hatással volt az egész csapatra mindaz, amit ott láttunk és hallottunk. Egy egészen más világ, mint egy elzárt titkos falu tárult elénk, saját szabályokkal, törvényekkel és infrastruktúrával. Ez egy igazi érzékenyítő program volt – hogy egy ütős, idevágó képzavarral éljek-, akasztották a hóhért, jómagam ugyanis több sztereotípiával is leszámoltam, ami a börtönéletet illeti. Ambivalens érzések kavarogtak bennünk, ahogy végigsétáltunk a zárkasoron és megérintettük a masszív vasajtókat az ujjnyi vastagságú záróreteszekkel, melyeket a börtönszleng csak “kutya”-ként emleget. Anikó először egy szállítást előkészítő zárkába vezetett be minket, egy használaton kívüli helyiségbe, ahol a másik intézményben történő elhelyezésre előkészített fogvatartottak töltenek néhány napot, átmenetileg. Ha azt mondom, puritán körülmények fogadtak minket, akkor költőien fejezem ki magam. A berendezés két emeletes vaságyból állt, két vas faliszekrényből és egy ugyancsak vas tévéállványból, TV nélkül, kb 12 nm-en.

Mindnyájunkat érdekelt, hogy milyen lehet egy elítélt átlagos napja, és Anikó nem csak részletesen tájékoztatott, de kérdéseinkre is készséggel válaszolt. Az, hogy miképpen épül fel egy fogvatartott élete, nagyban függ attól, hogy mi az ami számára megengedett, és hogy ő maga mi mellett dönt. Meglepetésemre a börtön intézményének célja nem az, hogy büntetés gyanánt mindenben lekorlátozza, és az unalomtól katatón “zombivá” silányítsa az embert, sokkal inkább a re-szocializáció/re-integráció, persze mindezt határozott és szigorú szabályok között megvalósítva, de talán éppen emiatt hitelesen és hatásosan. Egy elítélt minden reggel 5-kor kel és fél 6-kor a celláját és a holmiját rendben hagyva jelentkezik a zárkaajtó előtt a körletfelügyelőnél. Ez követően átvonul a munkahelyére, ahol megreggelizik, és délután egyig  dolgozik. Ha végzett a munkájával, napi egy óra séta engedélyezett az udvaron, felügyelettel, majd délután iskolába jár (amennyiben nincs meg a 8 osztálya esetleg érettségizni,  nyelvvizsgázni szeretne) vagy választható szakkörön vesz részt, ahol szakmát tanulhat, egyéb opcióként valamilyen kézműves foglalkozáson tölti az idejét, a lényeg egyetlen dolog: a fogvatartottakat le kell foglalni és produktív tevékenységre sarkallni, hogy egyrészt ne törjék a fejüket ön- és/vagy közveszélyes megmozdulásokon, másrészt fejlődjön a szociális készségük. Ezután vacsora majd takarodó, állandó éjszakai felügyelet mellett.

Egy elítéltnek minden olyan számunkra hétköznapi apróság, ami növeli a komfortérzetünket ezáltal stabilizálja a komfortzónánkat, luxus, amit ki kell érdemelni. Ha dolgozik, naponta fürödhet, ha nem, akkor csak hetente kétszer. Ha jó a magaviselete, tarthat növényeket a zárkájában vagy mondjuk egy akváriumot, esetleg a szerettei fotóit, de ha nem, akkor csak sétálni, nevelőjével való találkozáskor vagy istentisztelet alkalmával hagyhatja el a zárkát, így hát ő dönt: mi éri meg neki és mi nem. Egy elítélt többnyire nem viselhet utcai ruhát és maximum havonta kétszer fogadhat látogatót. A fizetése a mindenkori minimálbér egyharmada, amiből például élelmiszert vehet egy erre kijelölt büfészerű helyiségben. Nem teremthet kapcsolatot önkényesen a külvilággal (például nem telefonálhat be egy rádióműsorba), és munkahelyén csak 3 szál cigarettát szívhat el (a zárkában nincs korlátozás).

A program első részében ilyen, és ehhez hasonló szabályokat ismerhettünk meg, utána együtt átmentünk a börtön kápolnájába, ahol kaphattunk egy történeti áttekintést a kezdetektől napjainkig. A váci börtön nagy múltú hely, funkcióját tekintve hazánkban a második legrégebbi. Eredetileg leánynevelő intézet volt, majd zárt-osztály, aztán mikor a legmagasabb kiszabható büntetés a szabadságvesztés lett Magyarországon, akkor börtönné alakították át. Minden zugának történelemszaga van úgymond, egyszerre baljóslatú, titokzatos, de ugyanakkor tiszteletet parancsoló. Az épületkomplexum maga egyébként 30.000 nm-en terül el, úgyhogy tényleg egy kis méretű falura hasonlít leginkább, udvarán az óriási gyárteleppel.

A kápolna falai között azt is megtudhattuk Anikótól, hogy a váci börtön (és minden egyéb büntetés-végrehajtó intézmény is) részben önfenntartó, forprofit (vagyis termelő) társaságként üzemel, az intézmények egymás között is, illetve a “külvilággal” is kereskednek, úgy, hogy minden intézménynek megvan a saját szakterülete (pl.: vasipar, papíripar, faipar stb), így ennek megfelelően tanulhat egy elítélt egy adott szakmát (a váci börtönben például könyvnyomtatási ismereteket sajátíthat el). A börtön által biztosított tanulási lehetőségek kapcsán hallottunk nem egy olyan történetet Anikótól, ahol az érintettek éltek is a lehetőséggel. Volt egy fogvatartott, aki talán 5 nyelven tanult meg a börtönben töltött 7 év alatt, majd külföldön tisztes karriert futott be, és egy másik, aki istenét találta meg a falak között és előbb a börtönkápolna, majd szabadulása után egy kis falu lelkésze lett.

Azt is megtudtuk, hogy mi a különbség a fogház, a fegyház és a börtön között. A fogház a legalacsonyabb szint, kisebb és kevésbé őrzött épület, míg a fegyház és a börtön már szigorúan felügyelt, és ennek megfelelően kialakított épületek keretein belül működő intézmény. Előbbiben a kevésbé súlyos (biztosítási csalás, adócsalás, lopás, betöréses lopás) míg az utóbbiban a súlyos bűncselekmények (gyilkosság, nemi erőszak, testi sértés) elkövetői töltik büntetésüket. A súlyos bűncselekmények elkövetőit szokták életfogytiglanra ítélni, aminek – mint szintén megtudhattuk – két típusa van, az életfogytiglan, azaz 27 év, és a tényleges életfogytiglan, ami a rab haláláig tart. Ha egy elítélt már közel jár kiszabott büntetésének végéhez, szakemberek segítségével egy re-szocializációs folyamatban vesz részt, ahol megtanulja mindazokat a szociális készségeket, amiket az évek alatt elfelejtett (emberi viselkedésminták követése, történelmi, politikai, szociális változások ismerete, stb.), majd ha minden jól megy, szabadulása után lassacskán a saját lábára áll. Ha előrelátóan sáfárkodott az idejével, akkor már szakmával, esetleg nyelvtudással, vagy egyéb képesítéssel a zsebében. Kifejezetten szimpatikus volt számomra, hogy a börtönt lehetőségnek láthattam, nem egy olyan helynek, ahol az élet funkcionális értelemben véget ér.

A program záró részeként leereszkedtünk egy alagsori körletbe, a történelem legmélyébe, a Doberdóba, ami nem más, mint az eredeti “terror múzeum” (legyen ez a megfogalmazás bármilyen morbid is). Ezt a pinceszerű kamrarendszert az ÁVH használta a ötvenes években, kegyetlen üzelmeik színhelye volt. Politikai foglyok raboskodtak itt, többek között Nagy Imre és Göncz Árpád. Lepusztult, apró, körforma cellákat ismerhettünk meg, ahol nem lehet elbújni, de élni se nagyon, bár nem is épp az élet megóvása volt a céljuk. A egyikben pici irodát rendeztek be régi bútorokból, mintha egy felügyelőtisztté lenne, a másikban valódi bűnelkövetők fotói néztek vissza ránk a falakról, veszedelmes arcok, ijesztő tetoválások, ki tudja, talán még most is a börtön lakói. Állócellát is láttunk, sőt ki is próbálhattuk, épp csak annyi hely volt benne, hogy az ember behajlíthassa a térdét, és egy másikat, aminek az aljába vizet engedtek, amiben  szerencsétlen áldozat napokig állt. A Nagy Imre film kedvéért egy morbid díszletelem – egy akasztófa – is bekerült a Doberdóba, valamint a cella ajtajára egy felirat, ami arra hivatott felhívni a figyelmet, hogy amit látunk – a bitófa – az idő tanúja, intés, hogy a történelem ne ismételje meg önmagát. Ha három szóval kéne összefoglalnom ezt a kirándulást, azt mondanám: hátborzongató, megindító és szemléletformáló volt, számomra legalábbis biztosan.

fotó5

Utolsó programunk 25-én (némileg éles váltással) a karácsonyi készülődés jegyében telt. Kreatív ötletek és tőlünk telhető kreatív megoldások jellemezték ezt a két órát, változó sikerrel. Ha másra nem is, arra kifejezetten jó volt, hogy kibeszélgethessük magunkat – főként a friss mandarin illatának köszönhetően, amivel Erzsi ajándékozta meg a kis csapatot -, és elkezdhessünk ráhangolódni az ünnepekre. Julinak külön köszönjük a kreatív energiákat és a kitartást!

Bátran állíthatom, hogy remek programokat tudhatunk magunk mögött és reméljük, hogy a december is hasonlókban bővelkedik majd!

Susovich Erika

Karácsonyi adománygyűjtés

kép

Ha megteheti, vásároljon a nélkülözőknek tartós élelmiszert, és adja le őket önkénteseinknek a kijáratnál felállított gyűjtőponton! Az adományokat még az ünnepek előtt eljuttatjuk a rászorulókhoz!

Egyesületünk önkéntesei is segítenek a gyűjtésben, ma, azaz 2015.11.29-én találkozhatnak velük a Hős utcai Penny Marketben!
Cím: 8. Kerület Hős utca 9.

Amire szükség van például:

Az adománygyűjtést a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezi.

Köszönjük a nélkülözők nevében!

Színházban Újpesten

kép1kép2

Kis csapatunk izgatottan várta a kezdést, a nézőtér szépen megtelt. Kialudtak a fények, a színpad életre kelt, és egy történelmi személy elevenedett meg előttünk. Egy követhető, érdekes színdarabot láthattunk.
Nagyon jól éreztük magunkat!

A programunk az Újpest Önkormányzatának támogatásával valósult meg.

Újpest Lámpásai (Panka,Erika)