Rendezvények a VII. kerületben (Erzsébetváros)

A tagok az asztal körül ülnek.

A költészet napjára emlékeztünk az erzsébetvárosi klubon

Áprilisban ünnepeljük a költészet napját, ezért az erzsébetvárosi Lámpás Klub is eköré szervezte havi klubnapját.

Az erzsébetvárosi Lámpás Klub logója

„Süssünk-süssünk” valamit

2023.02.17-én délelőtt a VGYKE kőbányai és erzsébetvárosi csapata közös program keretében a Vakok Iskolájában található Péktanműhelybe látogatott el.

A tagok az asztal körül ülve beszélgetnek.

Farsang és ismerkedés az erzsébetvárosi klubon

2023.02.16-án tartotta meg az erzsébetvárosi Lámpás Klub soron következő klubnapját a Klaudió Civil Központban (1077 Budapest, Nagydiófa utca 34.)

Az egyik fellépő verset mond, a kerületi civilszervező mellette áll. A közönség is látható.

„Úgyis vissza érkezem”

2023.01.17-én a VII. kerületi klub megtartotta a pandémia utáni első (újranyitó) személyes rendezvényét a nemrég újonnan megnyílt Klaudió Civil Központban (1077 Budapest, Nagydiófa utca 34.)

A képen két fiú látható: az egyik kíséri a másikat, kipróbálják a fehérbotos közlekedést.

Botozás és kutyázás a VII. kerületi táborban

2022.07.13-án a VII. kerületi Kéttannyelvű Általános iskola napközis táborában  jártunk szemléletformálás céljából.

Az erzsébetvárosi Lámpás Klub logója

Karácsonyra hangolódás Ady Endre versfolyamával

Tisztelt Klubtagok és Érdeklődők!

Decemberben, az ünnepre való hangolódást elősegítve osztottam meg Facebook-oldalunkon egy történetet Ady Endrétől, amely a szeretetről, a békéről, a hitről, és az otthonról is szól egyaránt.

 

 

 

 

2018.07.07. Kirándulás Visegrádon

A visegrádi kirándulócsoport a visegrádi várban a kút előtt áll A kirándulócsoport tapintható tárgyakkal ismerkedik a visegrádi kiránduláson

 

A képen két erzsébetvárosi klubtag látható a margitszigeti kisvonaton A képen a margitszigeti zenélő szökőkút látható

 

Egy teremben ülve hallgatják a szinkronról az előadást az egyesület tagjai A szinkronról hallgatnak előadást az egyesület tagjai

 

Az erzsébetvárosi klub tagjai az állatsimogatóban ismerkednek néhány háziállattal

 

A csoportképen a klubtagok és a bohócok együtt láthatóak az erzsébetvárosi klubnapon A képen a bohócok zenélnek a tagoknak

 

A lámpás klubok tagjai láthatóak a képen Süsü bábja előtt, a kiállításon

 

A hetedik kerületi klub résztvevői láthatóak a képen

 

emberek fényképezkednek a VGYKE sátra előtt Attila és Csaba a két kutyussal

 

A képen az egyik tag beszélget egy asztal mellett ülve Verával, a kerületi szervezővel

 

A képen a gála egy pillanata látható, amint az MVGYOSZ nagytermében a színpadon van sok előadó

 

Egy bélyegárusító automata előtt állunk, ahonnan 10 fillérért lehetett bélyegeket vásárolni Egy telefonközpontot próbálhattunk ki, összekapcsolva két telefonállomást

 

  • 2018.02.14. Februári klubnap

A képen az új klubhelység belseje látható, illetve Andi és Vera A képen az új klubhelység bejárata látható

 

 

A képen a tagokkal vagyunk a színházban

a képen a tagok az ebéden

A képen a tagok az ebéden

A képen a tagok esznek a fullasztó bowling után

A képen: gyülekezünk a bowlingra

A vásárnak helyt adó terem tömve van vásárlókkal

Fodor Ági és Mészáros Ági vásárol

A manézs bejárása a VGYKE vendégeivel

A cirkuszi előadás egy részlete, az összes fellépővel

 A képen a tagok bowlingoznak

A képen a tagok láthatóak az előadás elött

 

Fodor Ágnes beszél a könyv átadójánA könyvátadó közönsége látható a képen

 

Andi és Bogi írnak a teaházban, Vera nézi őketAndi és Bogi írnak, a teaház egyik hangulatos asztalánál

 

az osztály figyel az érzékenyítést végzők előadásáraAz osztály megpróbál fémpénzeket azonosítani tapintás útján

 

20171002_111738 IMG_20171002_115655

 

A képen az látható, amint az első osztűlyú folyosót bemutató részt vizsgáljuk meg A képen a kiállítás azon részlete látható, amit a hangos tárlatvezetéssel tekintettünk meg

 

A képen a hallásvizsgálatról és a hallásról beszélgetünk egy asztal körül ülve az egyik klubtag hallását méri az audiológus, ez látható a képen

 

A képen a tárlatvezetőnk és a múzeum alapítójának leánya látható, amint bemutatja nekünk a múzeumot A képen a csoportunk látható, valamint a múzeum egyik nagyon értékes modellje, vitrin mögött

 

20170713_110344 20170713_111545

 

A képen a klubtagok egy része látható, asztal körül ülve A képeken a klub tagjai láthatók, amint egy asztal körül ülnek

 

 

szentendre2017_4 szentendre2017_3

 

A kép forrása: http://www.eotvos10.hu

A kép forrása: http://www.eotvos10.hu

 

20170526b A képen a sétán megjelentek csoportja látható

 

A képen a tatai kirándulók közel 50 fős csoportképe látható konf. terem2

 

 

A klub résztvevőinek egy csoportja A klub egyik legfiatalabb résztvevője látható a képen

 

 

A képen az EBH képviselője tart tájékoztatót az Egyesület szervezői részére

 

A fényképen a látogatók egy része látható

 

A fényképen az látható, amikor a klubnap résztvevői egy asztal köré ülve beszélgetnek A képen a klubnap résztvevői láthatóak

 

A képen a kirándulócsoport egy részlete látható

 

A hetedik kerületi klub azon pillanata, amikor aláírják a jelenléti ívet

 

20170208_153547 20170208_153522

 

vasarlok02doktorkata1

  • 2016.09.06. Kern-est

20160906kern_120160906kern_2

 

20160901_10514620160901_115317

 

IMG_1770IMG_1772

 

20160713_163405 20160713_161334

 

vgyke_vac2vgyke_vac1

20160608_7ker_1 20160511_7ker1

 

 

20160608_7ker_220160511_7ker2

 

20160426_15272420160426_154337

 

 

fotó 2

 

  • 2016.02.10. Klubnap a farsangról és a híres karneválokról

20160210_163250 20160210_161041

 

  • 2015.01.13. Évkezdés, 2016 tervezése és a wikipédia

evkezdes7keruletbenevkezdes7ker

 

20151217_karacsonyiunnepseg 20151217_vgykekaracsony

 

20151216_7ker 20151216_erzsebetvaros

 

  • 2015.12.09. Klubnap a karácsonyi szokásokról

20151209_7ker 20151209_7kerulet

 

  • 2015.11.11. Klubnap

fotó 2fotó 1

  • 2015.10.14. Klubnap

fotó 1 fotó 2

 

  • 2015.10.03. Civil Korzón

fotó 1 fotó2

  • 2015.09.09. Első klubnap

fotó 1 fotó 2