Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Krimi helyett bűnmegelőzés

2016. október 18.

A klubnapunk egyik eseménye az új kerületi lámpás, Juhos Róbert bemutatkozása volt.

E mellett nagy izgalommal vártuk a sajátos kriminket, a Kondor Béla Közösségi házban. A technikai berendezések is készen álltak a Közösségi ház jóvoltából, amikor megérkeztek Keviczky Csilla rendőrhadnagy és Fábián Mónika, akik érdekes, interaktív, narrált vetített képes előadást tartottak a klubon megjelentek részére.

klubnap4 klubnap2

Nagyon fontos tudnivalókról hallhattunk. A legfontosabb, hogy nem szabad a lakásunkba beengedni senkit sem. Azt a látogatót, aki szolgáltató vagy más hivatalos szerv nevében jelentkezik, telefonon le kell ellenőrizni. Aki pedig az emberségünkre számítva próbál bejutni, vagy hárítsuk el, vagy zárt ajtó mögül segítsünk!

Ne tartsunk otthon kézpénzt, a bankkártya pin kódja legyen távol a kártyánktól! Értékeinket (pl.: nyakláncot, pénztárcát) közterületen rejtve, vagy nagy körültekintéssel kell viselni, használni. Elmondták azt is, hogy a telefonon érkező anyagi segítségkérést szorult helyzetbe került rokon nevében, pedig hárítsuk el! Ezek ismert bűnözői trükkök, de amíg működnek, addig várhatóan mindig megpróbálkoznak velük és sajnos a jelenben is sokan áldozatul esnek.

Sok érdekes információ hangzott el azzal kapcsolatban, hogy mi a teendő, ha már megtörtént a baj?
Megtudtuk, hogy három helyre fordulhatunk segítségért!

Az ÁLDOZATSEGÍTŐ SZOLGÁLAT-ot ingyenesen hívhatjuk a nap 24 órájában: 06 80 225 225.  Könnyű megjegyezni és beírhatjuk a telefonunkba is. Itt jogi, pszichológusi segítséget és szigorú feltételek mellett anyagi gyorssegélyt is kaphatunk.

A FEHÉR GYŰRŰ Közhasznú Egyesület a következő segítséget adja a bűncselekmények rászoruló áldozatainak:

  • emberi vigasz és személyes gondoskodás a bűncselekményt követően
  • díjtalan jogsegélyszolgálat
  • díjtalan meditáció
  • díjtalan pszichológusi segítségnyújtás
  • a szorult helyzetben lévőknek indokolt esetben anyagi támogatás (rendőrségi feljelentéshez kötött)
  • segítségnyújtás a hatóságoknál történő eljárásban
  • más szervezetek, illetve intézmények által nyújtott támogatás közvetítése

ÖNKORMÁNYZAT HUMÁNIGAZGATÁSI OSZTÁLYA, ahol érdemes a pontos részletekért érdeklődni.

Végül úgy elszaladt az idő, hogy Domoszlai János kellemes hangulatú zenélésére, sajnos már nem maradt idő. Megkértük, hogy legközelebb kárpótoljon minket.

Kiss Julia, Juhos Róbert
közösségi civilszervezők