Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Márciusi klubnap Kispesten

2016. április 12.

A hónap utolsó napján tartottuk klubnapunkat és azonnal megállapítottuk, hogy a március eseménydús hónap.  Azzal kezdtük ugyanis, hogy megemlékeztünk magyar és nemzetközi ünnepekről és világnapokról.

Elsőnek a nemzetközi nőnap alkalmából Domoszlai János köszöntötte a jelenlévő hölgyeket egy szép zeneszámmal. Beszéltünk a nemzeti ünnepünk kapcsán az 1848-as forradalomról, ami után szintén egy szép dal következett. Március 21-hez több esemény is fűződik. A tavaszi napéjegyenlőség napja, de 1919-ben e napon kiáltották ki a Tanácsköztársaságot, 2006 óta pedig a Down szindróma világnapja is. Március 22-e pedig a víz világnapja. Ezzel azonban még nem ért véget a márciusi hónap összes emlékezetes vagy különleges napja, mivel idén 27. és 28-ára esett a húsvét. Húsvét alkalmából szó volt a húsvét jelentéséről, a húsvét hétfői népszokásokról, húsvéti jelképekről, szimbólumokról természetesen az alkalomhoz illő dallamok kíséretében.

jana gitárral a csapat

Ezután bejelentettük, hogy az önkormányzat FUTÁR-távirányítókat adományoz a kispesti látássérülteknek, amit a jelenlévők örömmel fogadtak, mert nagy segítség lenne számukra a közlekedésben.

Felhívtuk figyelmüket pár jövőbeni programra is. Például kerámia-kiállítás lesz a Kispesti Helytörténeti Gyűjteményben ápr. 14-én. Hívtuk a tagjainkat a Grassalkovich-kastélyba (ápr. 27.), ahol tárlatvezetés is lesz, és egy későbbi remek programot is említettünk, ami a “Tihany kézzel és lábbal” című túra lesz majd május végén Tihanyban.

Minden jó, ha vége jó, ezért hagytuk utoljára a humoros húsvéti kvízt. 12 kérdés volt, és minden kérdésnél 4 lehetséges válasz közül kellett eltalálni, melyik az igaz. Mindenki aktívan bekapcsolódott, sokat nevettünk, mindenkinek volt sikerélménye. Mire a jutalom jégcsokit elszopogattuk, már szedelőzködni kellett.

Viszlát március, kíváncsian várjuk mit hoz április…

Bernáth Zsu