Mesélj egy kicsit a tanulmányaidról!

A 7. és 8. osztályt az Andor Ilona Ének-Zenei Általános Iskolában végeztem, ahol két kórusban is énekeltem. Ekkor indult el az integrált oktatás az intézményben. 2002-től 2008-ig a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolában tanultam. Kezdetben hangkultúra, később szolfézsszakos voltam, és itt is aktívan részt vettem a kórus munkájában.
2011-ben végeztem el az alapképzést a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, amely egy népi ének előadóművész diplomát adott nekem, majd 2013-ban fejeztem be a mesterképzést, ami népi ének tanári diplomát jelent és tanításra jogosít fel.

Többek között azért választottam a népzenét, mert gyermekkorom óta közel áll hozzám, e mellett pedig nagyon praktikus is volt számomra, ugyanis itt mindenki elsősorban hallás után, a gyűjtött anyagokból tanul.

Sikerült elhelyezkedned ezen a pályán?

Fájó pont számomra, hogy a mai napig nem találtam munkát ezen a területen, még a sokadik próbálkozásra sem. Ettől függetlenül sikerélményemnek tekintem, hogy Budakalászon elkezdtem vezetni egyfelnőttekből álló népdalkört, ami felnőttekből áll, és főként olyan embereknek tartom, akik műkedvelők és a saját örömükre szeretnek énekelni.

Mit csinálsz az éneklés mellett?

A mindennapjaim komoly munkával telnek mostanában. Alapvetően otthon dolgozom és két nagyobb kaliberű dologba is belevágtam. Több, mint 1 éve kezdtem el egy olyan riportanyagon munkálkodni, amelyben feldolgozom a 70’-es években elindult népzenei- és néptánc-mozgalmat, ezen belül is az ebben résztvevők életútját. Mindenkivel részletes szakmai beszélgetést készítek. Ezek a művészek, zenészek nagyon sok olyan információt tudnak megosztani a népzenéről, néptáncról, amelyeket fontos megörökítenünk az utókor számára.

A másik fontos tevékenységem pedig egy műsor készítése, amelyben úgy adok elő népdalokat, hogy először elénekelem őket eredeti szöveggel, majd a népdal dallamára, dallamváltozataira ráénekelek egy mai költő által megírt szöveget. Ez azért jó, mert maga a zene nincs feldolgozva. A népzenéből készített könnyűzenei feldolgozások az esetek döntő többségében nehezek, nem érthetőek, nem jók. Olyanra pedig kevés példa akad, hogy valaki népi dallamra egy modern költő által megírt verset énekeljen. Én ily módon szeretnék műsorra tűzni népdalokat.

Hogyan ismerkedtél meg a zenével?

A „legenda” szerint már egészen kicsi koromban ütöttem a zongorát és szinte mindent leénekeltem, amit hallottam. Ezt édesanyám, aki sajnos 3 éve elhunyt, pontosan látta, így hát elkezdett zenetanárt keresni. Talált is, Völgyes Zsuzsát, aki zongorázni, majd később szolfézsre tanított. Ő felismerte, hogy abszolút és harmonikus hallásom van, ezért javasolta, hogy próbáljak meg hegedülni tanulni.

Hogyan sajátítottad el a hegedülés fortélyait?

Kékesiné Tatay Anna, a tanárnőm azért volt különlegesen jó pedagógus, mert saját maga ráérzett arra, hogy hogyan tud engem, egy vak gyereket megtanítani klasszikus zenét hegedülni, ami nem volt könnyű feladat számára. Utólag elmesélte nekem, hogy hosszú ideig a kollégái el sem akarták hinni, hogy vakon is meg lehet tanulni hegedülni.

Mindkét tanárnőm látó volt és akkor találkoztak először vak gyerekkel, de azonnal vállalkoztak a feladatra, hogy átadják tudásukat, ami a 90’-es évek elején talán még nem volt annyira gyakori eset. 12 évig tanultam Anna tanárnőnél klasszikus hegedülni, ennek köszönhetem, hogy később a Zeneakadémián elkezdhettem a népi hegedűlést tanulni Jánosi Andrásnál. Magyarországon – ismereteim szerint – én vagyok az egyedüli vak, aki hegedül.

Miként fogadott téged a közösség a zeneiskolában?

Völgyes Zsuzsa javaslatára kezdtem el járni Szvorák Katalin népdalénekeshez 7 éves koromban. A zeneiskolában és a Szent István Király Szakközépiskolában is minden csoport- és osztálytársam látó volt, én voltam az egyedüli vak tanuló, de a tanáraim és a csoporttársaim egyaránt elfogadtak és mindenben segítettek. Soha semmi problémám nem adódott abból, hogy nem látok, még a Zeneakadémián sem. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen intézményekben folytathattam zenei tanulmányaimat.

Mit jelent számodra a zene?

Számomra a zene érzéseket fejez ki, még az ének nélküli hangszeren előadott muzsika is. A népdalénekes élete attól „különleges”, hogy nem csak a szerelemről tud énekelni, hanem minden ünnepre vannak dalai. A régi falusi életben az emberek nem azért énekeltek, hogy elnyerjék a „közönség” tetszését, hanem minden dalnak külön funkciója volt. A parasztemberek mágikusan gondolkodtak, tehát azért énekeltek el például egy-egy tavaszköszöntő dalt, hogy a föld termékenyebb legyen, vagy szülessen több gyerek. A népzene legalább olyan nehéz mint a klasszikus zene, más tecnikákat kell elsajátítani, más nehézségeket kell legyőzni, ezen az úton Vakler Annának köszönhetek nagyon sokat.

Milyen gyakran vannak fellépéseid és milyen eseményeken szoktál előadni?

Mostanában ritkán vannak fellépéseim, de ha tehetem, minden adandó alkalmat megragadok. Ebben a hónapban a Sebő Együttes klubjában léptem fel. Sebő Ferencet sokoldalúsága miatt nagyra becsülöm, zenei példaképemnek tekintem. A koncerten elénekeltem két dalt a repertoáromból, majd ugyanarra a dallamra énekeltem mai verseket is.  Időnként fellépek a VGYKE “Közösség Lámpásainak” klubjaiban is, a közeljövőben pedig szeretném úgy megszervezni a fellépéseimet, hogy legalább havonta egy koncert legyen, amelyeken a már említett műsoromat előadhatom.

2012-ben három koncertet csináltam. Ez egy sorozat volt, melynek címe: „Láthatatlan koncert – Hallhatatlan népzene”.  A lényege, hogy a közönség gyertyafényben hallgatja a zenét. Úgy gondolom, hogy minél kevesebb vizuális inger jut el az emberhez, annál inkább figyel a zenére. Mindhárom koncertet a Vakok Általános Iskolájának Nádor termében tartottuk meg. Ezek mellett pedig rendszeresen énekelek Bolyki Balázs Parara gospel kórusában is, ami egy kis kirándulás a zenében számomra.

Ivanova Daniela